„Az Isten őriz, Ő maradt meg mentsnek”

Frissen díjazott írók fellépésein jelen lenni mindig izgalmas élmény, hiszen aktualitása miatt a beszélgetést indító kérdések általában e témában hangzanak el. Itt fogalmazódnak meg az első érzések, mit jelent az alkotó számára az adott kitüntetés.

Nem történt ez másképp a Kortárs Irodalmi Szalon Kégl Ildikóval (KISZKI) versszínház rendezvényén sem, ahol Lőrincz. P. Gabriella, József Attila-díjas, kárpátaljai alkotó volt a vendég. „Nem ez teszi költővé a költőt, vagy íróvá az írót – mondta –, de egy megelőlegezett bizalmat jelképez.” Ez pedig erős motivációt ad a további alkotáshoz.

Lőrincz P. Gabriella legtermékenyebb kortárs íróink/költőink egyike, de hogy mennyire nem a külső elvárások, hanem belső intuíciók alapján dolgozik – sikerrel –, mi sem bizonyítja jobban, mint az esten bemutatott Könnytelen madonnák. A novellákat és verseket is tartalmazó könyv, ha szerzője az előzetes visszajelzésekre hallgat, talán sosem jött volna létre. Kiadása előtt a legtöbben ellenezték, hogy kevert, két műnemet is tartalmazó hibridkötetet hozzon létre, sokan biztosra vették a bukását. Az írónő azonban nem rájuk hallgatott, hanem a belső hangra, vagy ahogy ő fogalmazott: Istenre. Az Ő kezébe adta a mű sorsát. A kötetnek nagy visszhangja volt, talán nem véletlen az sem, hogy megjelenése után nyerte el a neves kitüntetést.

Mivel a kötet alapját képező szituációk „olyan helyekről származnak, amiket bizonyos szintekről már nem látunk”, a peremvidéki élet, határontúliság kérdésköre is szóba került, részben a jelenlegi háborús helyzetet érintve, mely az írónő életére is alapvető hatással volt. (Hiszen emiatt költözött Magyarországra, még a tavalyi katasztrófa előtt, de már bőven a feszültségek fokozódása után, 2019-ben.) „Néha nem vagyok benne biztos, van-e jogom innen véleményt formálni az otthoni eseményekről, a még ott élő emberek hozzáállásáról” – vallotta. Számára nem az a fontos, hogy innen, távolról megmagyarázza, kinek mit és hogyan kéne máshogy csinálnia, hiszen már ő is inkább külső figyelője, mint megélője az eseményeknek. Más feladat viszont van, és talán most aktuálisabb, mint valaha: a határon túli magyarság életben tartása minden módon és eszközzel, ami adatik. „Igen, volt Trianon, de nem nyavalyogni kell, hanem tenni azért, hogy a magyarság ott is megmaradjon.”

A kötet kapcsán Kégl Ildikó gyakran visszatért a történetekben található fájdalom, melankólia, elmagányosodás témáira, a szeretetlen világ, sorscsapások, marginalizálódott közösség és a lét peremén élő nők tragédiáira. Gabriella azt mondta, hogy éppen e lesújtó tartalmak tették fontossá a közéjük illesztett verseket, amelyekben a hit kapaszkodót, elsősorban pedig reményt ad ahhoz, hogy mindez elviselhető legyen.

„Akkoriban mindent eladtunk, mindent átcsempésztünk, mindenből pénzt csináltunk. A napszámosmunka épp annyira hétköznapi volt a diplomás tanárok körében, mint egy pohár víz megivása. Az addig biztos megélhetést, a gyárat bezárták. Eluralkodott a káosz, és hatalmasra nőtt a megvehető emberek száma.”

Ma a legtöbb kortárs író könyveiben nincs feloldozás, csak a depresszió dominál – tette hozzá az írónő –, szerettem volna valami pozitívat, feloldozást adni a tragédiák mellé.

A felolvasások is ezt a mintát követték, a Ribancok és a Káposztaföld gyermeke novellák mellett a Kegyelem, valamint a Rész című versek szerepeltek, Varga Tamás színművész kiváló előadásában, melyek a különben vidám est hangulatát katarzissá emelték.

„Élők vagyunk, alkotók, nagyok.

Holtak vagyunk, magam is holt vagyok.

Vagy vetett mag, ami a földben pihen,

Egészek és törtek, s én itt ülök, a hegyen.

Magunkat látom, fát, virágot, méhet és őzeket,

Temető, temetés, a sír körül emberek.”

Fotó: Székelyhidi Zsolt