Faiskola

Ha kifordítanám a satnya, beteg fákat,
hogy szomjas gyökerük nyúljon a felhők felé,
talán mernék hinni benne, hogy az Isten is megértené.
Ha ő sem, te honnan látnád, mit tehetünk,
ha az évgyűrűk köreibe féreg költözik,
felfalja gyantánkat, és nem növünk tovább.
Csenevészen bújunk meg zöld hajtások között,
mint félrebecsült ígéretek, öntözetlen vetés.

Az árnyékom sajnálod, vagy a nyersanyagot, amit adhattam volna?
Miért kergetted el a harkályokat,
miért ágyaztál nekünk homokkal, hogy a jobb kertészek visszhangja
legyen lopott esti mesénk?
Ülj le tövembe, hallgasd:
száraz álom reccsen.