Az öreg ház

1970-ben született, építész tervező mérnök. Túl az ötvenen, terápiás céllal ragadott tollat. Lackfi János Kreatív írás tanfolyamának tavaly ősz óta hallgatója, a versírásban Véssey Miklós és Ijjas Tamás mentorálják. A Szófa Itt a farsang, áll a bál című irodalmi pályázatán vers kategóriában harmadik helyezést ért el Álarc nélkül című versével. Ez idáig kizárólag online folyóiratokban jelentek meg versei.

Fotó: Wesniczky Zsófia

alszik az öreg ház. hallgatagon áll.
spalettaszemeit most szorosra zárja.
nincs körötte nyüzsgés. és szokatlan a csend.
hangosabban kattan a kis kapu zárja.
a betonkerítés több helyen megrepedt,
és nem zöldellenek mögötte dús bokrok,
mióta kiirtották a szúrós sövényt.
mint ki tilosban jár, lassan belopódzok.

az öreg ház körül most elvadult a kert.
a rendezetlen szabadság körbelengi;
nyújtózkodó fák és szétszórt vadvirágok,
közöttük gaz. nem nyírja a füvet senki.
elszáradt a leander, a vörös rózsa,
és a borostyán felkúszott a fenyőre.
fává nőtt a füge, mióta nincs metszve,
s a körtefa ága mind kitér előle.

az öreg ház a kert végében vár.
fölém borul a hozzá vezető lugas
– annyira idős, s ez meg is látszik rajta –
a bujazöld boltozat már itt-ott lukas.
a gránátalma most is éppúgy virágzik,
de az óriási hortenziák összementek.
hiányolják a mindennapos törődést.
régen alig fértek el a járda mellett.

az öreg ház ajtaja rekedten mordul.
halkan belépek, s várom, hogy végre rám szól,
megszid valamiért, vagy majd csak kioktat
az a reszketeg hang a hálószobából.
de az idő megállt, mint a falióra,
és némán hallgatnak a fehérvolt falak,
a kopott burkolaton a halvány minta,
csak a lépcső sóhajt fel lépteim alatt.

az öreg ház őrzi a sok elmúlt nyarat,
és vetíti elém az emlékképeket
a repedésekkel mintázott falakra.
szemeim előtt a családi film pereg.
Balázs a Nagypapa körül sertepertél,
s a kedvenc szerszámait folyton elcseni,
a kis öreg először csak pöröl vele,
aztán magyaráz, s mindent megmutat neki.
 
vagy hogy a homokozóban játszik Saci.
nyakig szutykos, de látod, hogy ragyog?
én pedig mellette (élő hangoskönyvként)
ülök egy széken, és Ruminit olvasok.
most hajót építenek. hatalmas tutajt.
egy régi ingből varrnak hozzá vitorlát,
majd mikor sikerül, együtt vízre tesszük,
saját kikötőnk lesz a tóparti korlát.

és látom az idős kezek rebbenését,
meg munkájuk nyomán az eredményeket;
ahogyan a cserépkályhán szaporodnak
az aranyló baracklekváros üvegek,
megzabolázódnak makacs szőlőindák,
lassan minden szépen a helyére kerül,
és szeretettel töltik meg a verandát,
s a rendezett édent az öreg ház körül.