Mikor a világ elveszett

           (Csorba Piroskának)

Mikor a világ elveszett,
hirtelen egymagamban álltam.
Rám parázslottak a szemek
kérdőn, zavartan, hogy vigyáznak.
Vigyázzák pillantásomat,
lépéseim, szükségeimben
majd értőn megsegítenek,
mellettem állnak, mint az Isten.
De itt maradtam egyedül.
Koponyám: szarkofág, bezárva.
Ajkamon feszül hét pecsét.
Elindulok a vakvilágba.
Leteszem bántó kínjaim
a kamilla, a vadzab mellé.
Szeressetek! Én így tudok.
Átváltoztam. Másik emberré.
De dobhártyámban lüktet, zörget
a világ zajos akarása.
Valakit tömjéneznek éppen.
Ne préseljetek balladába.

                          2023. 08. 09.