Januári szivárványhát

Felgyűrődnek a háztetők sarkai,
az ereszcsatornák lekúsznak a földre,
végigcsúsznak a nedves járdán,
amely elsiet velük a végtelenbe.

A szél is csak babrál a tűlevelek közt,
csupasz ágak metszik ketté a tájat;
ilyenkor vetkőzik neki a természet,
amikor a tél angyala bont hófehér szárnyat.

Csorog a nyakamba az elmúlt év esővize,
átnedvesedik a bőrömön az emlékezet.
Egy elmaszkolt arcnélküli világban
szinte mit sem ér már egy lehulló ékezet.

S amikor januári szivárványhát
feszül neki a hórihorgas égnek,
egy új szövetség nyit rajta kaput,
hogy békét hozzon az emberiségnek.