„A tévedésig következetes”

Míg odakint csepergett a novemberi eső, a PIM dísztermébe gyülekezni kezdtek az érdeklődők, és este hatkor kezdetét vette Mészáros Tibor Márairól írt, kétkötetes monográfiájának bemutatója, mely az MMA gondozásában jelent meg.

Dr. Török Petra, a múzeum főigazgatója különleges estének nevezte az eseményt, hiszen nem fordul elő gyakran, hogy egy munkatársuk könyvbemutatójára kerüljön sor. Mészáros Tiborról kiderült, hogy bibliográfus, irodalomtörténész és muzeológus is, továbbá ő a Márai-kiállítások állandó kurátora, és nem utolsósorban a Márai-hagyaték gondozója. Török Petra ezután arról beszélt, hogy Mészáros személyében a PIM legrégebbi munkatársát is tisztelhetik, hiszen 1988 óta dolgozik a múzeumnál, és hogy a monográfia után a következő munkája egy Amerikából érkező, 250 darabból álló Márai-levelezés feldolgozása lesz. Végezetül gratulált a könyvhöz a munkatársak nevében is.

Hirtling István színművész, Márai avatott és hiteles tolmácsolója olvasott fel egy könyvrészletet, aki kisugárzásra és megjelenésre is Márait idézte a nézőben, hallgatóban.

Mészáros Tibort a könyvbemutatón Szörényi László irodalomtörténész kérdezte. Elsőként a polgárság fogalmát járták körül. Mészáros szavaiból kiderült, hogy Márai Sándor számára a polgárság egyszerre volt szerep és hivatás, és hogy a polgári életmódhoz számára hozzátartozott a teniszezés, az utazás és a művelődés is. De Márai nem félt a polgári életmód fonákságainak bemutatásától sem, ahogy ezt a Csutora című kutyaregényében is tette. Mészáros felidézte, hogy Thurzó Gábor Márait „polgár feletti polgárnak” nevezte, majd érdekeségként megemlítette, hogy a PIM archívumában megvan az Egy polgár vallomásainak azon példánya, melyet az író az édesanyjának dedikált, aki nemcsak hogy elolvasta, de a lapokat humoros széljegyzetekkel is ellátta. Például ahhoz a részhez, ahol Márai arról ír, hogy a családi könyvtárból Schiller könyvei hiányoztak, és csak Goethe művei voltak meg, az édesanya eme kommentárt fűzte: „Ezt a hülyeséget meg honnan szedte?!” Mert szerinte éppen, hogy fordítva volt.

Szörényi ezután Márai magyarságára vonatkozóan faggatta a kutatót. Mészáros Tibor szerint 1948-ig nem volt kérdéses Márai hovatartozása. Az emigrálás mellett döntve Herczeg Ferenc tanácsára először nem ment messzire, így került Nápolyba. Amikor 1951-ben megírta a Halotti beszéd című versét, Rákosiék szerették volna hazahívni az írót, de hiába próbálkoztak.  Márai nem sokkal később Amerikába távozott a feleségével és nevelt fiával. Szörényi visszaemlékezett arra az esetre, amikor 1986-ban meg szerette volna látogatni Márait, de az író visszautasította. Ezután azt a kérdést tette fel, hogy bár Márai hatott a honi irodalomra, vajon hatott-e az emigráns irodalmunkra, tartotta-e a külhoni magyar szerzőkkel a kapcsolatot. Mészáros válaszából kiderült, hogy Márai minden megkeresésre rendre nemet mondott, amiért sokan megsértődtek rá, és csak a Szabad Európa Rádiónak vált munkatársává.

Szörényi Lászlóval ezt követően Márai társadalmi hatását is körüljárták, illetve azt a politikai helyzetet, amely Márait távozásra kényszerítette. Mészáros elmondta, hogy Márai távozását egyfajta írói öngyilkosságnak is fel lehet fogni, hiszen fel sem merült benne, hogy más nyelven folytassa, és az emigráció számára „százszoros próbatételnek” bizonyult. Itthon egyre jobban ellehetetlenült a helyzete, például Lukács Györgyék is kritizálták. Bár Márai az emigráció hosszú éveiben szorgalmasan írta a naplóját, Mészáros óva int attól, hogy e naplók minden sorát valóságnak vegyük. Elmondása szerint Márai számára a napló irodalom volt, művészet, de léteztek olyan „házi naplói” is, amelyeknek minden sora igaz volt, ám ezek sajnos eltűntek, ahogyan Lola ‒ Márai felesége ‒ naplói is, aki régebben kezdte a naplóírást a férjénél. Hirtling az est e pontján Márai humoros, szatirikus oldalát mutatta be egyik írásának segítségével, majd Szörényi az ország lelkiismeretének nevezte az írót, amelyre Mészáros a Márai–Illyés-viszony felvázolásával reagált. Márai és Illyés egészen 1946-ig jóban voltak, de később eltávolodtak egymástól. Olyannyira, hogy amikor a New Yorkban járó Illyés felcsengetett kaputelefonon az íróhoz, és bemondta a nevét, Márai azt felelte, hogy nem ismeri. Mészáros kitért arra, hogy az író sokáig nem engedélyezte művei magyarországi kiadását, és a kutató végül azzal fejezte be a beszélgetést, hogy Márai a „tévedésig következetes” volt.

A műsor utolsó részében a közönség is kérdezhetett, reagálhatott. A monográfus egy nézői kérdésre elmondta, hogy könyvében nem kívánta leválasztani az életrajzot a művekről, együtt szerette volna tárgyalni őket a könyvében. Márai leánytestvérének leszármazottja is jelen volt az esten, aki megköszönte a közreműködőknek a műsort, amely dedikálással zárult.

Szerencsére Márai a műveiben máig itt van velünk, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy amikor hazafelé jövet felszálltam a buszra, egyből egy Márai-könyvet olvasó utast pillantottam meg. Az emigráns Márai végleg hazakerült. Legyünk következetes olvasói: nem tévedhetünk.

Acsai Roland fotói az eseményről a lapozható képgalériában.