Egy furcsa nagyregény

Nem tudom, hányan fogják Berta Zsolt két kötetes nagyregényét elolvasni, de az biztos, hogy a Mit tesz Isten szerzője a nagy elődök – nem véletlen a Háború se béke alcím –, epikus erényeivel rendelkezik, és roppant sok fontos adalékot tesz hozzá a huszadik század történelmét még a Kádár korban tanult nemzedékek tárgyi tudásához.

Főleg a második világháború történetére igaz ez, hiszen ott szokás volt elhallgatni a magyar honvédség részsikereit a szovjetek ellen, nemkülönben az embermentők hőstetteit. Ráadásul igazi kuriózum, hogy mindezt Berta Zsolt egy Horthy tiszt személyében (nagypapája testvére volt az ihlető) meséli el, egyes szám első személyben.

A roppant olvasmányos mű egészen a XX. század elejétől kalauzol el bennünket a Kádár korig és összefügg Berta korábbi két regényével (Kalef és Jancsiszög), mintegy azok előzménye.

Berta irodalmi és filmélményeit is belecsempészi a regényébe, ráadásul a főhős Cseke Zoltán Benedek még találkozik is a kort leíró könyvek és filmek szereplőivel. Faludy György például többször is felbukkan a regény oldalain, Cseke összefut vele a második világháború elején a Felvidéken, később pedig Rákosi börtönében szintén. Még a vallomását is megosztja vele a költő, vagyis azt, mikor bemesélte az ávónak, hogy két amerikai ügynökkel volt kapcsolata, az egyik Walt Whitman, a másik Edgar Allan Poe. Kár, hogy az ördögöt nem eleveníti fel Berta, pedig az volt a legviccesebb figura Faludy György könyvében, Z. E. Bubbel néven. Talán már Berta is érezte, hogy ez már tényleg túlzás lenne.

De szerepel itt Fábry Zoltán két filmje is, a Sánta regényéből készült Ötödik pecsét, illetve a Két félidő a pokolban, még Ónodi és Steiner is megelevenedik, csak a tömeges kivégzés marad el.

Aztán feltűnik Rejtő Jenő személyesen, Zsüti, vagyis G. Dénes György, a Karády-dalok zeneszerzője és szövegírója, no és persze maga Karády Katalin, Ujszászi tábornokról nem is beszélve.

Cseke István dédapa a Nyolcvan huszár tagjaként tör magának utat a Kárpátokon keresztül, Cseke „Bendzsi” pedig még A vöröslámpás házba is betér Makk Károly Erkölcsös éjszaka című filmjében.

Mindezeket az „utalásokat” (természetesen nem lehet utalásokról beszélni, ha a szerző ezeket beleszövi a maga szüzséjébe) az író a könyv végén lábjegyzeteli.

Lehetne persze ez egy pikareszk regény, melyben a főhős úgy szálldos irodalmi és mint mondtuk filmbéli alakokra, mint egy eltévedt méhecske, vagy elvarázsolt pillangó egy mesebeli történetben, de nem erről van szó. Az őrnagy úr halál komolyan jelenik meg és kezd dobozolni, Ónodi mindenkit kicselez, csak Faludy mosolyog bájosan a ki tudja hányadik megveretése során.

Apropós: megveretés! A főhős Csekét számtalanszor verik meg ebben a regényben, hol csendőrök, hol nyilasok, kommunisták, ávósok, ezt is nehéz lenne összeszámolni, mégsem történik semmi baja, azonkívül hogy néha legyengül. Meg is sebesül időnként, de meg se kottyan neki. Így is minden nő őbelé szerelmes, így is végigharcolja a világháborút és az ötvenhatos forradalmat.

De valamit mégis tud Berta, valamit, amiért nem lehet ezt a regényt abbahagyni, még akkor sem, hogyha a mindenki által ismert történelmi leírásokat az ember békésen átlapozza. Talán azt, hogy végre van egy nagyregény, melyben a főhős habár nem lesz soha gazdag ember (a szocializmusban az ilyesmi a pártfunkcik kivételével normál halandók számára gyakorlatilag elképzelhetetlen volt), ha meg is halnak a szerelmei (köztük egy félig magyar – félig szerb lány egészen hihetetlen módon), de végül sok-sok hőstett és jó értelemben vett vagányság után mégiscsak életben marad. Túljár a nyilasok, a kommunisták, és az őt mindvégig üldöző Sebestyén család tagjainak az eszén is. Sőt. Egy félig-meddig véletlen csere után édesapja személyazonosságával él tovább egy elhagyott zalai falucskában, apja pedig az ő nevén Ausztriában.

Ott gazdálkodik Benedek az ősi házban, és papíron 1894-ben született. A múlt század hatvanas éveire „Bendzsit” úgy megviselte az élet, hogy habár húsz évvel fiatalabb igazolványába bejegyzett koránál, kinéz hetvenhárom esztendősnek. Az emberek nem gyanakodnak (ezt inkább higgyük el az írónak), s ő nyugodtan gazdálkodhat.

„Az ember vagy egy követ fúj a világgal, vagy elbújik egy eldugott sarkában, hogy ne tapossák el. A harmadik út, hogy harcol, veszít, és végül eltapossák.” – mondja Benedek, aki mindhárom úton járt, de most megbékélt a másodikkal, az eldugott zuggal. „Valaha én voltam ebben a házban a legifjabb, most én vagyok a legöregebb.”

És Benedek még arra is vetemedik, hogy kiszól a könyvből, de ez a kiszólás is jól áll neki: „Örülök, hogy ezeken a lapokon újra átélhettem az életemet (…) Ugyan ki mondana nemet arra, hogy újra élheti az életét, bármilyen poklokat is járt meg időközben? Hiszen él. Hiszen élek.”

A túlélés regénye ez, s így, ezzel a befejezéssel mindenképpen szívderítő.

Berta Zsolt: Mit tesz Isten – Háború se béke. Magyar Napló, Budapest, 2026.