Felkorbácsolták az ordut.

Bőgtek a marhák, nyerítettek a ménesek, sírtak a vasak, átkok csípős füstszagát hozta a szél.

Mi az, hogy kortárs történelmi regény? Eszik-e, vagy isszák? Milyen irodalmi eszközökkel nyúl hozzá a múlthoz, milyen szemszögekből láttat, mi érdekli? Reagál-e egyben a jelenre is? Noha nincs rá általános recept, egy-egy mű kóstolgatásával ráérezhetünk a műfaj összetevőire, az adott mű sajátos ízvilágára, hatóerejére. Terítéken ezúttal a Mohács özvegye, Miklya Luzsányi Mónika új történelmi regénye.

Reisinger Attila Tanyákon című, két kisregényre tagolódó új kötete visszaemlékező monológ a második világháborút követő kegyetlen történelmi időszakra. A szerző olyan fontos társadalmi témákat tár elénk, mint a kényszermunkatáborba hurcolt gazdálkodó emberek sorsa, a letűnt magyar tanyavilág. A regények visszatérő motívuma a fény és az idő.

Eddig a magyar történelmi regények egyik vakfoltja volt a 14. század eleji lovagi kultúra és Károly Róbert uralkodása. Bíró Szabolcs Anjouk című sorozatának első része pótolja ezt a hiányt, és néhány gyengesége ellenére szórakoztatva tanít. Tóth Mihály írása.

Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye az 1910-es és 1920-as évek korrajza mellett két orvos személyes történetébe is beavatja az olvasót. Sörös Erzsébet Borbála írása.

Kováts Judit Megtagadva című könyve érdekes olvasmány, érzékletesen, megbízhatóan és szerteágazóan mutatja be a második világháborús civil lakosság kálváriáját.