Adaptálódjunk!

Hová lett a pénzünk?

Nagyon megdicsérem most önt, gyönyörű hónapot zárt. Öt milliót hozott a cégnek pár hét alatt. Mértéktelenül örülök, higgye el. Azonban sajnos a havi bérén sem tudok megfelelő mértékben emelni, remélem, nem veszi ezt tőlem most zokon. Az értékelés kitűnő, azt azonban tudnia kell, hogy sajnos nem tudom megfelelő mértékben honorálni, remélem, ez a két százalék megteszi, ekkora összegből ez is hatalmas, ha kiszámolja. Igen, ebben a hónapban összesen tízmillió forintnyi értékpapírt adott el, épp ezért a jutaléka is szép összegű lett, de sajnos a kapcsolódó szerveknek is le kell adnunk a részesedésünket, a bejelentés után pedig nekem kutya kötelességem biztosítani önt. Ott van a személyi jövedelemadó, ott van a bevétel utáni adó, és minden butaság, amivel önnek nem kell foglalkoznia, főjön csak a könyvelőm feje a sok leadandó után, amit bezsebelnek a politikusok. Tudom, tudom, hogy rengeteg ez az összeg, amit most ön kemény munkával összerakott itt, de higgye el, a felével én sem találkozom, nagy sajnálatomra. A háromszoros adózásunktól én is hihetetlenül ki vagyok borulva. Ha csak szóba jön, felmegy a vérnyomásom, tessék csak nézni, hogy’ remegnek az ujjaim! Egyszer a bevétel után nettózunk egyet, ugyebár, aztán a bruttónkból megint csak el kell különíteni a kötelezőket az államnak, majd a boltban a fizetésünk még huszonhét százalékát elveszítjük az áfa miatt. Higgye el, ez engem is felbosszant, csak szerettem volna elmondani, hogy itt, ennél a vállalatnál nagyra értékeljük ezt a rengeteg munkát, amit a cégemért, khm, cégünkért tesz. No, de rövidre is kell zárnom, mert el kell hoznom a gyereket az óvodából. Judit rosszul lesz, ha megint kések, és nem készítem el időben a gyereket az útra. Igen, egy kicsit kikapcsolódunk tavasszal is – végre. A jövő héten nem leszek benn, Mauritiusra megyünk. Sajnos most nem tudunk két hétre. Tárgyalások lesznek. Hamarabb kell visszajönnünk. A hosszú út majd júniusra marad, meg persze augusztusra is. A szabadságolást majd beszéljétek át a könyveléssel, hogy pontosan hány napra van felmentve idén. Én most így hirtelenjében nem tudom, meg így is tiszta ideg vagyok, mert az asszony Q6-jában kuplungot kellett cserélni, ráadásul még a szerelőnél áll, mert benézett a motorháztetőbe is, ugyebár. Így a sportkocsival kell járnia, az meg kasztnis volt. Úgy félek, hogy megpadkázza szegényt. El nem tudja képzelni, milyen rossz érzés, hogy az X3-asomat meg otthagyjuk Ferihegyen. Azzal mentünk múlt hónapban is Velencébe. Annyit eszik ez a dög, hogy az már undorító. De nem akarom fárasztani a problémáimmal. Mindegy is, mit panaszkodom itt semmiségeken. Emlékszem még, amikor mindennap tizenkét órát vendégmunkásodtam öt éven keresztül Németországban. Hogy mennyire nem voltunk mi ott megbecsülve! Lenézték az embert, pusztán azért, mert magyar. Itthon meg a kinti pénzből lehetett ám építkezni akkor. Alakult a piac, sok volt a rés. De kérem elnézését, hogy ennyit beszélek. Magát biztos nem érdeklik ezek a bugyutaságok. Az az idő már rég elmúlt. Nekem meg már indulnom kellett volna két perc múlva. Tudja, az idő. No, hát legyen szép napja, és eredményes hetei! A viszont látásig! Aztán meg, tudja mit, ha ezt az összeget megduplázza, még három százalék repül önhöz! Adieu.

Kulturális különbségek

– Én egyszerűen nem értem! – csattant fel Alma. – Hová tűnt az emberekből a tűz, a dac? Hogyan tűrhetik el ezt a rendszert, amely rájuk testálja a korcs fantazmákat! Nem lázadnak, nem mondják meg a magukét, pedig elnyomják és megalázzák őket! Hogyan lehetséges az, hogy ezt még mindig megtehetik velünk? Hol az öntudat, az önérzet? Az, hogy nem hagyod, hogy kiszipolyozzanak. Ezeket igenis el kell küldeni a búsba! Bezzeg a franciák! Nekik is fel kellene égetniük a hamis ideákból felépített rendszerüket, a földjeiket.

– Sőt, elvenni az állataikat, és a jogaikat!  – adta Matild a lovat Alma alá.                                         

– Ne nevess, Matild, ez igen is komoly! Ezek a…, ezek a kizsákmányoló, kapzsi kis sza… – Alma már fújtatott dühében. – Amiket ők tesznek velünk nap nap után! Matild, megalázó, hogy azt hiszik, bármit megtehetnek velünk!

– De hát nem te jöttél ki vendégmunkásnak?

Erre Alma elfintorodott.

– Ez irreleváns, Matild, figyelsz te rám egyáltalán? Az elvek, Matild, az elvek! Tőlünk sajnálják azt, amit a sajátjaiknak adnak. Ráadásul úgy kell ugrálnunk, ahogyan ők fütyülnek!

– Betegszabi.

– De, de az nem! Én nem fogok hazudni, mint ezek – válaszolt Alma sértődötten.

– A többi is ugyanezt csinálja – vonta meg Matild a vállát. – Hát adaptálódjunk!