Lengetted kezedben a lukas zászlót, és énekelted, hogy lobogónk égő stigmája, forradalmunk emblémája, s hogy takarodjon el hazád földjéről MINDEN IDEGEN ELNYOMÓ! MEGSZÁLLÓ HAMIS HONFOGLALÓ!!!… Legyen így. Teljesíthetem minden kívánságodat. Lehetsz te, a hazád és az emberiség is, halhatatlan, bevonulhatsz a Teremtő, a Megváltó és a Vigasztaló szentháromságának birodalmába, vár reád az Áldott Szűz, Jézus evilági édesanyja. Mindez lehetségessé vált! Csak kívánnod kell tőlem: FÜGGETLEN, SZABAD ÉS BOLDOG MAGYAR HAZÁT!

– Ne csinálja ezt, István! Ugye maga is hallotta, hogy valami történik Pesten. Úgy tudom, a diákok szervezkednek.
– Én azt hallottam, hogy a szovjetek. Hogy ki akarják ugrasztani a máshogyan gondolkodókat. Ezért jobb lenne, ha az elvtársnő most visszamenne az istállóba, elmondana estig még néhány verset, hogy szombaton jól szerepeljünk a vetélkedőn, maga pedig bejusson az egyetemre.
– Én azt hittem, hogy maga… talán…
– Rosszul hitte.

A Magyar Írószövetség ’56-os tematikájú, Szavakban lobog című pályázatának nyertes novellája.