Virít a felhők között a foltnyi vér,
ívlámpák szórnak hajadra lomha fényt.
A körönd is a fénykép része, apró
máglyák ülik körbe.

Szombaton került sor az immár 24 esztendős Irodalmi Jelen díjkiosztó gálaestjére, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg Aradon, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében zajlott.

Szeptember 12-én kettős könyvbemutatóval indult az idei Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat: az Irodalmi Jelen szervezésében mutatták be Varga Melinda Szellőcske című mesekönyvét és Böszörményi Zoltán A rés című kisregényét a szerzők jelenlétében, teltház előtt.

Az Aradi Magyar Napok keretében tartották az Irodalmi Jelen kortárs szépirodalmi és kulturális folyóirat díjkiosztó gálaestjét szeptember 21-én, és az ünnepség köré több programot is szerveztek. A pódiumműsort operettgála követte.

Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.

Idén ősszel harmadik alkalommal indult útjára az Irodalmi Karaván, amely november 2–5. között Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Déván népszerűsíti/népszerűsítette a magyar irodalmat.

Aradra látogat a Juhász Anna Irodalmi Szalon.

nyugalmuk a kétely
a valószínűség valószínűsége
a deresedő
felborzolt hajú világ
mindent felemésztő énje

Öled lávaömlése égeti nyelvem,
s bennem valaki azt suttogja,
nem kéne elengednem téged soha már.

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

legyen végtelen gyönyör
soha véget nem érő szeretkezés
legyen Érosz
a látványosság kirakata
kegyetlen vágy a töprengés küszöbén

Mint aki rejtett múlttal bíbelődik,
nem érzi a bőrén matató semmit,
a tested tüzes illatát és ízét
kutatom mindenben, öled örömét.

A fehér hómezőben
vérpiros rózsaszál vagy.
Ellentéte
a bennem szunnyadó
szomorúságnak.

Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.

Tekintetem bejár mindent,
hajnali szelet, álmos tincset,
merengő meztelenséged.

ma a fák közerkölcse kifogástalan
ma nem tüntetnek a kormány ellen
ma a háború vércséi vijjognak felettünk
s tömött sorokban vonul fel a félelem
az Akropolisz tetején még fehér zászló leng
Kína nagyon olcsón vette meg vágyainkat
a világbörzén most fillérekért kaphatók

világra, múltra az idő
kapuját szélesre tárja,
de az álmokat mégsem látja,
lenyomatát sem az elmúlásnak.

A fény tisztásán
magamra találok.
Mi talmi,
meg sem látom.
Ücsörgök éjben,
fényben.
Hívogatlak, merészen.

„Mindig is úgy éreztem, az időtér determináltjai, foglyai vagyunk. Ebből a fal nélküli, láthatatlan és kitapinthatatlan cellából nem tudunk kilépni. Nincs is hova” – vallja Böszörményi Zoltán verseinek egyik fontos, visszatérő motívumáról, az időtérről. A költőt Kényszerleszállás Shannonban című, új verseskötetéről kérdeztük.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.