• Fűzfa Balázs

    Kettétört égbolt

    1920-ban, 1945-ben és 1990-ben is könnyedén, újra meg újra elveszíthette itt az ember az identitását, a vagyonát, és olykor gondolkodásának a józanságát is. Fenyvesi Ottó versei abban segítenek nekünk, ma élőknek, hogy az egykor itt élt emberek korából legalább az ő tekintetük tisztasága és szabadságvágyuk méltósága megmaradjon a következő évszázadokra is.

  • Boldog Zoltán

    A vidék háta mögötti Isten

    Érdekes versalbum jelent meg a Vajdaságban, amely többek között foglalkozik a haza, a határ, a vidék, a mélyszegénység és a hit kérdésével is. Lennert Móger Tímea Innensemerre szigetecske című kötete a szómágia mellett fotóival is erős hatást gyakorolhat az olvasóra.

  • Irodalmi Jelen

    10 könyv, amit nagyon várunk (10.)

    A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatából válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal T. Kiss Tamás A tükörtestvér című regényébe olvashatnak bele.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    TOP 10 – 2013. június és Könyvhét

    Az Irodalmi Jelen TOP10-es könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.