mélység felett egyensúlyozol egy kötélen reszkető térdeid meginognak képzeletbeli szárnyaid hullatják  tollaikat alattad félholt fák próbálják  gyökereikkel felhasználni amit a rideg kőből még lehet az ég csillagos és mintha szédülne fel sem tudsz rá nézni patak csobog távolban –