​​​​​​​Tisza Kata szavának állt. Új regényében vélelmezhetően súlyos problémákkal (úgymint pl. az identitás fellelésének akadályaival, a párkapcsolatok örök dilemmáival, s az emberi megnemértés szintén időtlen rákfenéjével satöbbi) kívánta szembesíteni olvasóit, ám műve végeredményben mindössze egyetlen valódi sorskérdésre világít rá, igaz, arra aztán felettébb erőteljesen: mit ér a derekas nekiveselkedés és az irigylésre méltó önbizalom alkotói tehetség híján?

​​​​​​​Lehet, hogy valójában csupa nyál ország vagyunk, ahol európáznak, hozsannáznak, rókáznak? Nem merem elhinni. Elteszem a lapot, elkezdek félni az olyan tördelőktől, akik apró betűikkel csak a fejlécen rejtik el, hogy mi fut alatta. Az olyan paródiáktól, melyek önállóan is életképesek. Az olyan költőktől, akik jobbak, mint az eredeti. – Sultanus Beatus tárcája