Meglátok a könyvhéten egy magas, délceg alakot, olyan donkihótés figura – van az egész megjelenésében valami… patinásan avítt polgáriság? Kopott délcegség? Egyre tűnékenyebb, de annál jólesőbben méltóságteljes régimódiság? Apponyi Albert gróf ilyen a régi fényképeken. Őszszakállú szikárság. Futok, kiabálok:

– Szathmári István!

A lantot valahogy nem akarták megjavítani. Sok mesternél jártam, mindegyik talált valami kifogást. Ki ezt, ki azt, még csak nagyon meg se nézték, akárha tartottak volna tőle, mintha valami rosszat hordozott volna magában, ami árt, feldúl, felkavar.