Polcz Alaine sem tudott németül (elég szokatlan ez egy kolozsvári polgárlány esetében), de addig-addig erősködtek, míg kísérletet nem tesz a szöveg értelmének a kihámozására.
És akkor: ahá!!! itt a bizonyíték: szóval tud németül olvasni, tehát német, tehát német kém. A fiatalasszony alig ússza meg a kivégzést.

Haim Dotan Kínában felavatott, lenyűgöző üveghídjának csodájára járnak a világ minden tájáról. Talán nem is tudják, hogy az üvegcsoda alkotója költő is, aki verseiben a természet harmóniáját szólaltatja meg. A Sanghajban élő izraeli költő Budapesten vendégeskedett, és a Magyar PEN Club estjén bemutatták kétnyelvű verseskötetét is.

Idén is megrendezték a költészet napi Versmaratont, amelyet a Magyar Rádión keresztül a távolból is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. Az év versei 2017 antológia szerzői egyórás szekciókban váltották egymást az Akvárium Klubban, és nemcsak felolvasott verseiket ismerhettük meg, de önmagukról, ihlető forrásaikról és terveikről is beszéltek.

„Költészetét ugyanis a performativitásra épülő önteremtés szervezi, mely a drámai monológ jól ismert angol hagyománya posztmodern folytatásának tekinthető. Az angol olvasó számára pedig nem idegen a maszklíra vagy drámai monológ, hiszen 19. és 20–21. századi formáiban egyaránt egy-egy személy bőrébe bújva szól egy kapcsolódó kérdésről a költő – vagy egyszerűen »eljátssza« azt a személyt.” Hegyi Pál arra keresi a választ esszéjében, mennyire befogadható az angolszász olvasó számára a kelet-közép-európai beágyazottságú Szőcs Géza költészete.

A Magyar Írószövetségben rendezett februári Parnasszus-est vendége Makkai Ádám volt, a költészeti folyóirat friss számában megjelent Centrumban blokk főszereplője. Kevés hozzá hasonlóan sokoldalú, kalandos életű és jól mesélő tudós-költő létezik – most is regényes történetek sokaságával szórakoztatta hallgatóságát, és még Hawaiira is elkalandoztunk a zord télben.

„Az emberiség történelme nem más, mint annak a sorozatos, célirányos értékszerzésnek a hajszája, melyben egyének vagy kisebb közösségek érdekakarata érvényesül. Szőcs úgy áll be ebbe az érdekhajszába, hogy kultúrértéket teremt, „pipacs-periszkópokon” figyeli a fenti világot. Nem rácsodálkozik, hanem ráérez, megszagolja, megérinti. Nem akarja magáénak tudni, ami nem az övé, hanem mindazt, ami körülveszi, értelmezni, átszerkeszteni, látni, láttatni szeretné.” – Böszörményi Zoltán írása Szőcs Géza kötetéről.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Magyar Széppróza Napja gálaestjén öt, Jókaira „hangszerelt” témában írhattak novellát a prózaírói rögtönzőverseny résztvevői, de ezen kívül bejelentették egy új irodalmi oldal elindulását, valamint novellaíró-pályázatot is hirdettek. – Csanda Mária tudósítása az ünnepi estről.

„Jobb aranyat csinált a császárénál is” – A szebeni Nicolaus Melchiornak tulajdonított alkímiai mise és utóélete című könyvet mutatták be Kolozsvárott az Almásy László Kultúrtörténeti Kör legutóbbi ülésén, a Bulgakov Kávézóban. Az esten az alkímia titkairól tudtunk meg sok érdekeset, illetve arra is fény derült, hogy Erdélyhez is sok köze van.

Álmos biztos nem lett volna, ha részt vesz az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóján: annyiféleképp idézték meg a költők Arany Jánost, hogy csak úgy sziporkáztak az ötletes és lírai megoldások. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda műsorvezetése mellett még sok személyes történet is előkerült a felolvasóktól.

Teller Edét pedig ott találjuk a világtörténelem két, gonoszan is leghatalmasabb birodalmának térdre kényszerítői között. Az anyag belsejének titkairól megszerzett ismereteink jelentős hányada tőle származik.

A 75 éves Mandics Györgyöt köszöntötte gyűlésén a Magyar PEN Club, melynek estjén a tudós költő két impozáns kötetét is kezükbe vehették az érdeklődők: A Janus Pannonius és a rovásírás kapcsolatát feldolgozó kutatómunka eredményét és az Irodalmi Jelen gondozásában kiadott gyűjteményes verseskötetét.

Egy kisleány,
s egy nagylegény.

Egy kicsi nép
s egy nagy regény.

„Ő Dsida Psalmusa, ő Kinizsi tánca a kenyérmezei csatatéren, és ő Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Báthory István és Zápolya szobra Kolozsvár főterén. Ő a csatából elkéső Zápolya, és ő a temesvári piacon megégetett Dózsa György.” – Szőcs Géza beszéde Az erdélyi magyar szellemi élet a 21. században címmel megrendezett konferencián hangzott el.

„Olvassa el ezt a tájékoztatót a gyógyszerről, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!” – Szőcs Géza irodalmi betegtájékoztatója, ami nem sok jóval kecsegtet.

Véletlenül éppen akkor, véletlenül éppen arra a helyre, mondanám, már ha vannak véletlenek… ahogy Önök is véletlenül éppen erre a járatra váltottak jegyet… szinte azt mondtam, sorsjegyet, hi hi hi… azt ismerik, amikor a pilóta megkérdi az utastól, miért izgul annyira? Jaj, kapitány úr, ne is kérdezze, hogyne izgulnék, most először utazom repülőn… Mire a pilóta: ugyan már, felejtse el, én is életemben most először vezetek repülőt, mégsem izgulok.

A kötetből kiolvasható magatartás, a szellem bátorsága, a sokunkat foglalkoztató kérdésekhez való nyílt és becsületes hozzáállás, a költői eszközök kiválogatásában megfigyelhető nyitottság, mindez együtt, olyan ígéretet jelent, aminek alapján hajlunk feltételezni, hogy Kőrössi további köteteit mindig is egyfajta szellemi izgalom fogja jellemezni – még ha verseszményünk egyáltalán nem egyezik is az övével.

Augusto de Campos brazil költő, fordító, vizuális művész vehette át a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat szombaton Pécsett. Az eseménysorozat Budapesten folytatódott vasárnap, ahol két kiemelkedő műfordítót jutalmaztak, és a díjátadót szó szerint színes előadások, performanszok kísérték.

A város mindazzal rendelkezik, aminek egy városban lennie kell, kezdve az uralkodói palotától, illetve paloták együttesétől az impozáns templomig. Találunk a városban oszlopsorok által kerített belső udvarokat, kincstárépületet, kerteket, fürdőket.

Amióta létezik tükör, az embernek megadatott kívülről is látnia magát. Kívülre helyezkedni, külső nézőpontból megnéznie, saját szemével, de a mások látószögéből, hogy kicsoda. Hogy milyen ő maga, de legalábbis: hogy milyennek látszik.

Még volna egyetlen kérdésem: Önöknek tájfunoknak, hurrikánoknak, ciklonoknak, nagytornádóknak van-e egyfajta óvodájuk? Ahova kiskorukban járnak, ahol az óvó néni úgy szólítja magukat, hogy hurrikám, meg tajfikám, meg ciklikém, és ahol eljátszadoznak egymás közt, és arról álmodoznak, milyen lesz, mire felnőnek...