Török Sophie költészetének varázsa, hogy a művész nem fél csönddé alakítani a csendeket. Akkor is hangot ad a némaságnak, ha csöndjei fájnak. A verseiben felvonuló érzelmek nemcsak az egyént és a nőt szólítják meg, hanem mindannyiunkhoz és mindannyiunk helyett beszélnek, amikor nem találjuk a megfelelő szavakat. 

Az én történetem, amelynek végül „Párban magányban” lett a címe, nem szexregény, de a maga – mint említettem – szikár, ám ütős stílusában képet próbál rajzolni arról, milyen egy leszbikus nő és egy szexuálisan félénk férfi együttélése; mely párkapcsolaton belül igénye a nőnek, hogy akár fondorlat árán is, de az ország legnagyobb költőjének a felesége legyen, a férj pedig, rettenetes betegségekkel harcolva, végül hálás a hitvesi gondoskodásért. Mi ez, ha nem regénytéma?