Az irodalom általunk él. Az írás és olvasás ilyenkor eggyé válik, mégis azt érzékeljük, hogy lehetetlen lekaparni magunkról a felejtés alakzatait. Az emlékezéshez viszont nem elég neveket említeni; eszmékről és világlátásról van szó – azok a szerzők, költők és írók, akiket megelevenítek egy-egy verssorban, sokkal többet jelentenek egyszerű megemlékezésnél.

A lázadás nyelve sokszor a csend. Több költeményében a csend hatalmát bizonyítja: „született szólásutáni szabad vagyok / magyarul nevelem fel csendemet.

Minden igyekezete és törekvése ellenére nem szívesen fogadták be irodalmi társaságokba, amihez valószínűleg az említett szenvedélybetegségek is hozzájárultak. Ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy költészetét bizalommal fogadták, kéziratait legtöbb helyen első nekifutásra közlik. Mégis, akkor hol bicsaklott meg ez a folyamat, mi az oka annak, hogy Veress Gerzson eltűnt a későbbi évtizedek irodalmából?

Minden egy őszi verssel kezdődött, amelyet ötödikes korában írt. A gimnázium első évében a Halálnapló című prózaciklusával az Irodalmi Jelenben debütált, és több mint húszezer olvasóval hosszú ideig a rovat legolvasottabb tartalma az övé volt, azóta lapunk állandó szerzője és számos más rangos folyóirat is rendszeresen közli írásait. 2021 decemberében Papírcsillag címmel jelent az első kötete, amelyet Hargita Megye Tanácsa-emlékéremmel tüntettek ki – Ilyés Krisztinkát kérdeztük, aki a mentorprogramunk idején Veress Gerzson költészetével és alkotói életútjával foglalkozik.

nem hiszek hivatásos jajnokoknak
omló igék alá félsz nem temet
született szólásutáni szabad vagyok
magyarul nevelem föl csöndömet