„Lassan, kíméletlenül lassan olvasta a gyászjelentést. Mérő látta, hogy a cikk aljáról a szeme rögvest visszaugrik az elejére. És kezdi újra. Legalább háromszor végigböngészte. Aztán, még mindig maga előtt tartva a lapot, megszólalt. Nem találtak egy frissebb képet. Ezen harmincöt vagyok. Sose szerettem festeni magamat. A barmok, tette még hozzá.” – Méhes Károly novellája.

„Doktor Hugó roppant cinikus és mocskos szájú volt, előszeretettel használta a szlenget is. Félelmetes tudása, briliáns előadói tehetsége mellett ez is hozzájárult osztatlan népszerűségéhez. – Hölgyeim és uraim – közölte az új évfolyammal –, nyugodtan rágyújthatnak. – Hová hamuzzunk? – érdeklődött valaki. – A padlóra. Elvégre azért fizetjük azokat a kurva takarítónőket, hogy takarítsanak, nemde?” – Részlet Orbán János Dénes megjelenés előtt álló regényéből.

„A szakadék menti köveket már kora délelőtt ellepték az idősebb nudisták. Az utazó (talpig-nyakig feketében) közöttük lépdel, majd modell-kutyájával együtt letelepszik – és elkezdi könyvművészeti akcióját. A tengerben többrétegű ruházattal megmerülve, frissen megjelent metanyelvi kötetével guggolva mélyre, az egyre átázottabb könyvlapokkal lapátolva hullámok csapásait: »rituális tornagyakorlatokat« végez.”

„Eszébe jut egy nemrég olvasott mondat: minden templom „lelki fertőtlenítő intézet”. Zavartan elmosolyodik, mint akit rajtakaptak. Órájára néz, még van egy kis ideje. Az óriási faajtó lassan nyílik. Arra gondol, amit a nagyorrú emberekre szoktak mondani: orra, akár a bazilikakilincs. Belép.” – Szávai Attila novellája

„Retkes a lábam. Egyenletesen oszlanak el a fehér sarkon a fekete koszfoltok. Valószínűleg messzebbről is látszik már. Kétnapos por. Két napja nem mostam lábat. Nem volt kedvem. Minek? Ki látja? Ki nézi? Kit érdekel? Az utcán megszólnak?” – Bodó Márta novellája.

„A lány a kocsi elé sétál. Óvatosan megsimogatja a szarvas ragyogó fehér oldalát. Sosem érintett még vadállatot. Felpillant a gépkocsivezetőre. Üres fény verődik vissza a szeméből. A gépkocsivezető dermedten ül a volán mögött.” – N. Tóth Anikó novellaciklusa.

„Kopogtak az ajtón. Csopár Antal ellépett az ablaktól. Egy bátorító pillantást vetett a feleségére, aki riadtan a sarokba húzódott.
– Nem tudom, mit akarnak – mondta –, de nekünk nincs mitől félni.
Nem hangzott valami biztatóan. Csopár éppen úgy félt, mint a felesége. Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mitől, de félt.” – Bányai Tamás novellája

„Egyszer minden játék véget ér, így mi is beragadtunk egy nagyobb társaság mögé. Nem csüggedtünk, hanem totyogni kezdtünk, mint a pingvinek, talán még csücsörítettünk is. Aztán az előttem lépdelő nő lába mellé esett valami. Lendületből lehajoltam érte, és abban a pillanatban éreztem, hogy baj van.”

„Ekkor bukkant fel a nő férje. Mi van itt, állt meg kérdőn a felesége mellett. Ki ez az úr? Mosolygott. A nő felállt, mondta, hogy az úr gyereke dobált homokkal, igen, a fiad haját teleszórta, szóltam, hagyja abba, erre az úr idejött, fenyegetett.” – Kalász István novellája.

„Aznap, amikor két tanító néni összeverekedett a tanáriban, mert egyikük harminc forinttal több fizetést kapott, a férfi fölmondott, és megfogadta, hogy soha többé nem teszi be a lábát egy iskolába. Aztán engedményt tett az esti iskolások kedvéért, mert a faluból többen is jártak ide, akiket tisztelt azért, mert felnőttként tanulni akartak, csupán a tudás kedvéért.”

„Hát nem egy semmirekellő, öntelt alak lakozik bennem? Mentségemre legyen mondva, még alig vegyült a hajamba ősz tincs, legfeljebb a fülem tövénél deresedett, mielőtt pedig galambősz lehetnék, megkopaszodom, vagy az örök vadászmezőkre távozom.” – Mohai V. Lajos elbeszélése.

„Gály számára nincs az a nő, nincs az az ital, nincs az az éjszaka, amiért változtatott volna életvitelén – a csúcs előtt, a csúcson, és az után sem. Az maradt, aki lett: szerencsejátékos úriember. Négy órakor belépett a kaszinóba, kilenc órakor távozott – ha nyert, ha vesztett.” – Kőrössi P. József novellája.

„A létrát akkorra már bekészítettem, az ecetszagú ablak előtt állt tárt karokkal, mintha minden vágya annyi lenne, hogy a parkettába feledkezhessen. Lassú léptekkel, imbolyogva haladtam a fokokon, anyám a fotelből dirigált, hogy vigyázz, Titili, le ne ess, mert akkor hívhatom az ügyeletet is…” – Részlet egy készülő regényből.

„Az újságcikk, amely szerint Littmann professzor a Szent János Kórházban világszenzációnak számító érátültetéseket hajt végre, Médi nénit olyan izgalomba hozta, hogy sürgönyzött Miki bácsinak, amint tud, jöjjön Pestre, mert fontos ügyben beszélnie kell vele.” – Részlet Kováts Judit készülő regényéből.

„Goethe itt is demonstrálni akar valamit, mégpedig azt, hogy nemcsak valódi görög drámát tud írni, hanem idős kora ellenére ő még mindig tüzes vérű lírikus.” – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

„Anyám meghatódott, mert föntről csodálatos látvány volt a lángoló szív és a rohangáló pontocska, ami természetesen Gazsi szomszéd volt. Ez lett volna a huszadik házassági forduló meglepetése, a szívecskés ajándék. De a szomszéd ügyetlensége beárnyékolta az ünnepet.” – Kántor Zsolt novellája.

„Ott pedig ki is közeledik? A távolibb jelenből a tovább-redőződőként ismert mono-töredezett dobhártya-zizegés feltaláló (ő: Piaras Uaruhaha), aki többek között Naul & Santi megvezetésével is vádolható volt. Egyszer pedig a híres Kötélverők Éves Összejövetelén úgy eresztett 41 gyökeret, hogy észre sem vették.”

„Rossz érzésem támadt, délelőtt hosszan beszéltem Gabival telefonon a Kornél–Vilma–Gabi háromszög pillanatnyi állásáról, de mivel évek óta zajlott ez a körtánc, nem tudtam neki semmi biztatót mondani, és nem is tulajdonítottam különösebb jelentőséget a zűrös helyzet újraértelmezésének.” – Pataki Éva novellája

„– Azt ott, ugye, nem akarod itt használni? – kérdezte Roland, a Lék tulaja a pult mögül. Láthatóan nem várt választ, folytatta a kiszolgálást, a Lék közönsége azonban mereven bámulta a kamerást. Aki mögött érkezett egy nő is, és most gyors megbeszélést tartottak.”

„Képzeljünk hát el egy fiatalembert, aki vasúti szabadjegyével fölszáll a Nyugati pályaudvaron a Kolozsvár felé induló vonat első osztályára, helyet választ egy üres fülkében, könnyed mozdulattal feldobja a csomagtartóba a 10 millió micsodával tömött utazótáskáját, a fogasra akasztja felöltőjét, előveszi újságjait, és békésen olvasgatva megérkezik Kolozsvárra.” – Selyem Zsuzsa novellája.