Kúsza félálom küszöbén,hullás és emelkedés közötta csend ezernyi hangjaőrülten dobol

Október végén megjelent Böszörményi Zoltán "Az éj puha teste" című új regénye. A Centrál Kávéházban tartott, budapesti bemutató után, pénteken, este hétkor Szegeden mutatjuk be a regényt és szerzőjét, továbbá a Kalligram kiadónál frissen megjelent verseskötetét. Az IJ ONLINE honlapján most néhány verset közlünk a legújabb kötetből.

 Én még láttam Nyizsinszkijt. Csodálatosan táncolt. Szinte elvált a földtől. A légben lebegett. A sudár balerinák feje felett úsztak, nyári égen eltévedt, ártatlan fellegek.  Belőlünk ez hiányzik! A könnyelmű könnyedség, ahogyan akrobata szál dróton egyensúlyoz, ahogy sárkányrepülők vitorláznak a szélben,ahogyan hullámlovas tapad a hullámokhoz.

                                   "...itt meg a kihalt utcákon       hópihe táncol a fényben       ha éjszaka sétálni járunk   a ropogós londoni télben..."  - Gömöri György verse a havas Londonból. 

kapatosaHÉTFŐ

Koldus-vidékek, romkert-város, ha kinn elkopik, szét-szakad-roncsolódik a lét, a fejedben is elmozdul valami. (Legyen időd eltűnődni rajta: mettõl meddig lapos vagy meredek pályád emlékezete?) Mi az, ami képtelen bennetek a megbocsátásra: a hús, a szív, a kedély? 

mégis felelni kellnem érdekelve mit hisz elmire biccentfelelni kell

   Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón   S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,   Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,   Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,    „Vendég lesz az „, így tűnődtem, „azért roppan künn a zár,   Az lesz, más ki lenne már? „ 

    Egyszer elmult régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél   Régi, bűvös foliánson tétovázott a kezem,   S hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,   Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen,   „Éji vándor - így susogtam - az babrál a reteszen,   Az lehet, más senkisem.”

Nem szokásom hosszú verseket írni, csak már
ha nincs hó, mért is ne tehetném? ezzel is elmegy
valamennyi a felesleges energiákból, zenére rímeltetni
a mondatokat, barátaim, emlékeztek, négy éve nagyon
esett a hó, és mi egy kocsmából az éjszaka közepén
úgy jöttünk fel a lépcsőkön, hogy esik a hó és karácsony van...
- Ayhan Gökhan verse.

Megéltem s -értem, hogy mi a rend – Túl vágyakon, túl szakításon. Amit eddig élnem megfelelt, Hagyom már, hogy szertemásszon.- Varga Imre versei.

"Csak a szellem halálát s álmait
fájlalom
ezen a védtelen karácsonyon 
–  nem a fizikait."

"Nem hagylak magadra, rád hagyom a semmit: / egy menzesznaptárt, húst, és csontot is talán. / A lelkem most inkább elválna az ágytól, /hogy terítő lehessen isten asztalán." - Stiller Kriszta versei.

"Anyu mérgelődik, / hogy a mai lányok / hasa folyton kilóg a nadrág / meg a póló között, /  csuda, hogy nem kapnak / vesekövet és hólyaghurutot, / mindenféle húgyúti bajt, / majd ha felfáznak, / és hétrét görnyedve / véreset vagy gennyeset pisilnek, / akkor megnézhetik magukat." - Lackfi János versei.

"Ha elképzelünk egy vonalat, amely a rút, az undok, az ocsmány, az utálatos, a visszataszító és a förtelmes felől indul a vonzó, az utol nem érhetően szépséges, a meg nem haladhatóan gyönyörűséges és meg nem szerezhetően csodálatos felé: akkor, szomorú sejtésem szerint a tengely rosszabbik vége körül nyomorgunk, még a feleúttól is roppant távolságban – miközben fogalmunk sincs e lesújtó helyzetünkről." - Szőcs Géza  "A tenger Newbigginnél" verse és "Abszolút" című prózája.

„Pedig egyik hivatlanul, s imád a másik is. Bolondulok, ha csókolom, megőrjít, hogy csikis.”- Doktor Bárdos alabárdjalesújt Petőfire ésArany Janikára.

  "Dél körül, mikor az ég homályos halványkékje Oldja a várost, Gyorsabban párolog a változatlannak tűnő jelen, Szobahőmérsékleten." 

"Én makk királynőm, vár a kártyavár / hűs kertekkel, a csalogány ahol / óvó meséket édesen dalol, / a madárnyelvén csattogó madár." - ŞERBAN FOARŢĂ versei. 

"Ó, jöjjetek már vissza, kiszáradt a szemem, a szívem. Bánatban elfelejtek szeretni, azt hiszem."Czegő Zoltán versei 

"...ó jer, két combom dőre oszlopához,  / ahogy a tinta tapad tollvonáshoz,  / én úgy jövök, símára gyúrt papíron, / nyomasd belém a lírád és papírom / legyél, melyet örömmel zörgetek..." - írja Karácsonyi Zsolt Ámor háborúi című versében.