Onagy Zoltán

Tormay Cécile

2009. október. 04. - 17:06

Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. – Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, közéleti szereplő.

Akarjuk, nem akarjuk, van abban valami szánalmasan groteszk a mindenkori magyar politikai viszonyokra nézve, hogy a korban „fajtalanságnak” számító nemi identitása ellenére ő a két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezet vezetője, és a rendszer felkent nőírója. Az, hogy ki milyen nemi identitással éli az életét, legteljesebb mértékben magánügy, de bizonyos közügyek és a legteljesebb mértékű magánügyek, hogyan is mondjam, ütik egymást. Mint ebben az esetben is.

Különös írónő halt meg 1937-ben Mátraházán, szeretője karjában. Ha igaz. A neve – jó okkal – tökéletesen ismeretlen a kortárs olvasó előtt, véletlenül bukkantam rá alföldi nagyszüleim könyvraktárában.

Tormay Cecile-nek hívták. Nem az egyetlen író a magyar irodalomban, akit nullára ír a politika, de a kevesek közé tartozik, aki valójában megszűnt létezni. Legismertebb könyve a proletárdiktatúra naplószerű feldolgozása, a Bujdosó könyv. Érdemes belenézni, a neten olvasható. Fénylő csillag ő az irredenta irodalom egén.

Kezdjük talán azzal, hogy leszbikus, elszereti gróf Zichy Rafael feleségét. A korabeli sajtó megírja, ő pedig feljelent mindenkit, mint ez manapság is szokás. És megnyeri a pereket, ez is szokás. Eddigre elkészül a nagy könyv, ő pedig közéleti pályára áll.

Majd: "Az írónő újra felragadta fényes, tiszta fegyverét, a tollát, hogy a szó leírt erejével, az igazságba vetett hitével felvegye a harcot a hazát széttépő, szétmarcangoló belső és külső ellenséggel szemben." – írja vitéz Siklósi, a Kárpáti Harsona főmunkatársa 2003-ban, és hozzáteszi: „Ő azonban nem hallgat Múzsájának hangjára, irodalmi munkásságát feláldozza hőn szeretett fajának, hazájának. Beveti magát a magyar közéletbe, belebocsájtkozik a társadalmi és politikai küzdelmekbe. Ám néha így is szakít időt, hogy a magyar szépirodalomnak hódoljon. Ebben a korszakában a MANSZ szervezése nagyon leköti idejét. Az országot járva mindenütt beszédeket tart. A szövetség elindítása, fenntartása rengeteg aprómunkával jár. Tevékenységéről legalább ezer saját kézzel írott levél tanúskodik. Még a kommün bukása idején Magyarország érdekében több ízben felhívással fordul a világ asszonyaihoz. Évenként nagyobb lélegzetű beszédet mond a MANSZ hagyományos összejövetelein. Asszony- és nőküldöttséget vezet Horvát- és Olaszországba. Megpróbálja Magyarországot kivonni a kisantant fojtogató gyűrűjéből. Itáliában személyesen tárgyal olasz nyelven Benito Mussolinivel, a magyar nép nemeslelkű nagy pártfogójával és barátjával a Nőküldöttség képviseletében. (A Ducenak halas-i csipkét ajándékoznak.).” Ha a kedves olvasó eddig nem értesült volna a lélekemelő tényről, hogy a Duce a magyar nép nagy pártfogója, minthogy úgy tudtuk, az olasz nép nagy barátjának se igen nevezik, már jól indul a hétvége. Jó lehet egy nemzetnek, amely ilyes barátokat mondhat magáénak.

1919 novemberében a Magyar Asszonyok nevében üdvözli a fehér lovon vonuló Horthy Miklóst és nemzeti hadseregét. Az irodalmi siker kevés e finom lélek kielégítéséhez, bemasíroz a politikába. Folyóiratot alapít, és vezeti (Napkelet).

Szerb Antal, kifejezetten szőrmentén ír róla halála évében a Nyugatban, igaz, dolgozott a Tormay főszerkesztése alatt működő Napkeletnek, amely árnyalhatja a véleményt. „A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta.” De már semmi nem segít. Szerb Antalt a nyilas Tormay-szekció puskatussal veri agyon a Balfon 1945 januárjában.

"Az írói tudás tökéletes birtokában, az érett nő élettapasztalatával a háta mögött alkotja meg a "Bujdosó könyv”-et, amely, amíg csak magyar ember él, fennmarad, és ott kell lennie minden magyar otthonában." Így a jobboldal.

Élete során nem Pallavicini Edina (Zichy grófné) az egyetlen kedves. A háború előtt tizenöt évig fűzi gyengéd viszony egy Francesca 'Orsay nevű olasz nőhöz. Rajta keresztül ismeri meg „az olasz fasizmus Keresztelő Szent Jánosaként számon tartott” Gabriele D'Annunziót, majd az ismeretség révén Anatole France-ot.

Élete utolsó évtizedében gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval közösen vásárolt villájukban Mátraházán él. Ekkoriban a grófné szerkeszti A Magyar Asszonyt, s a Tormay Cécile-életművet is ő rendezi sajtó alá.

Akarjuk, nem akarjuk, van abban valami szánalmasan groteszk a mindenkori magyar politikai viszonyokra nézve, hogy a korban „fajtalanságnak” számító nemi identitása ellenére ő a két világháború közt működő legnagyobb létszámú nőszervezetének vezetője, és a rendszer felkent nőírója. Az, hogy ki milyen nemi identitással éli az életét, a legteljesebb mértékben magánügy, de bizonyos közügyek és a legteljesebb mértékű magánügyek, hogyan is mondjam, ütik egymást. Mint ebben az esetben is.

A hivatalos, apróbb bűnök nélküli életrajz:

Középnemesi családba születik. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, az MTA tagja, államtitkár. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányai magántanulóként végzi. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozza a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai nemzetközi ismertségét segítik.

Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt, (1911) a kisemberek életét ábrázolja. Megjelenik angol, német, olasz, holland, finn, észt nyelveken. A Régi ház, (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Elnyeri a Magyar Tudományos Akadémia irodalmi díját. A Bujdosó könyv (1921–22) naplószerű regényéből az 1918. október 31-től 1919. augusztus 8-ig terjedő időszakról tudósít (őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság). Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebersberg Kunó felkérésére latinból magyarra fordítja középkori legendáinkat Magyar Legendárium, (1935) címen. Útiélményeiről szól a Firenzét bemutató A virágok városa (1935), és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok.

Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és A túlsó parton (1934) után a A fehér barát (1939) az írónő halála következtében befejezetlen maradt.

Az 1918–19 évek fordulóján létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű szervezetet, az I. világháború során kivérzett magyarság újraélesztésére.

1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Mme Curie halálával megüresedett székbe. Ez év július 16-i megnyilatkozásában itt is síkraszállt Trianon ellen. 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta. (Forrás: http://wikipedia.hu)

Főbb művei: