Irodalmi Jelen

ONAGY ZOLTÁN - Páros játék A-val - regény, 6. rész

2011. szeptember. 20. - 16:40

Az ajak édes és sós, hűvös és forró, selymes és érdes, állítás és az ellenkezője.
Ajak hóviharban.

ONAGY ZOLTÁN

PÁROS JÁTÉK A-VAL

regény, hatodik rész

Kecskerágó

Az ákácillat ákácon nő. Fehér vagy lila ákácon.
Lókoson, a vasút és a közút párhuzamos kanyarodásában, földhalmokkal lezárt területen fekete törzsű vén akácliget, szakadt, kecskerágta lombozattal, virágokkal. Csonkig darált fű keményre száradt kecskebögyörővel.
Biztonságos fedezék, ha némileg zajos is. Biztonságos fedezék, bár a természetes veszélyek ellen, úgy mint apa, anya, báty, nem nyújt védelmet. Nem egészen közel, de nem annyira távol, hogy a távolság védhetne, közel tehát mégis. A gerjedelem úgy határoz, nem fogja fel, nem vesz tudomást a lehetséges veszedelmekről, gerjed önkéntelen, vaddisznó módján.
Csak egy pléd. A pléd összetekerve, száraz, meleg viszonyok közé rejtve. A plédhez csak a lány, aki leszáll a járatról és áldozatos odaadással betipeg a bozótba.
A fiú ül a sötétben. Parazsát gondosan eltakarja, nehogy a határőrök odapörköljenek fatusás Kalasnyikovjukból, szívja apja Ötéves Tervét. Jobbra csattog, füstöl mellette az utolsó személy, a 23,00-ás. A masiniszta induláskor tüzet kotor, rakja a kazánt. Beteríti a torokkaparó, keserű füst. A vonat után az utolsó Volán járat, a 23,05-ös. Faros. Mia faros. Bömböl. Hajnalban ő kezd. Kétféle füst, farosé és a mozdonyé kiszitál az akácligetből, érkezik a lány. Csókol a fiún. Nyögve letelepszik.¹ Mondja: Jaj, attól féltem, soha nem érek ide.
A fiú, ha tudná, amit még nem tud, megkérdezné tőle, mi volt rossz a napban, miért nyög, de nem várja meg, hogy a lány szusszanhasson. Bontogatja, nyálazza, szaglássza az üzemi fürdőt, a babaszappant. A lány némi idő után elengedi magát. Jól van, gyere, mondja, ha ilyen sürgős. Eldől a pléden, amely alól a fiú kipucolta a tüskös ágacskákat, kecskeszart. Az ákácillat a legszebb az életben, sóhajtja a lány.

Aids

Sárga-fekete K.u.K.-zászló lobog az álomban. Előbb közel, selyme hűvösen érinti, akár a gyengéd téli kéz, aki tudja, kesztyű nincs, azután távol, valami oromról, hársfák közül kinyúlva. A hársfák alacsony, déli ágai, ők telibe kapják a kánikulai napot, elvirágoztak, bibe, porzó, sziromlevelek visszafordulva magukba. A felső déli ágak szőrös-sárgán ragyognak a fényben. A férfi kitolat a régi képből, hogy a lengő zászlók, az égig érő koronák és a hársillat ne zavarja a látványt, elhátrál, hogy belásson a bódító formák mögé és meghatározhassa a koordinátákat.
Mi ez? Hol jár?
Egy mérföldnyit se tolat, előtte változó helyszínek, tükörírású lokátortábla, bűzlő hónaljú, áporodott bagószagot szuszogó lokátortiszt, még nem zuhan csúszva, kanyarogva, síkárt, nádtöveket sodorva magával, amikor belép: az új paraméterek szerint ez a honfoglalás centenáriumi Szent László kórház. Mögötte gesztenyefák árnyékolta apró temető. Óriási, összeérő fák, a fűben apró, fehér sírkövek. Gyufásdobozok tejüvegből.
Erre ébred. Erre vágódik ki az álomból.
Arra: fáj. Karját mozdítja, sokszorozódik a fájdalom. Odanyúl, tapogatja. A bimbó fölött újra az előző áramütés.
Édes Máriám, mondja, hát ez? Kiveri a víz.
Hanyatt dől, háton fekve, egész testét mozgatva igazít a párnán, hogy megfelelő, fájdalommentes szögben tartsa a nyakat.
Visszacsukja a szemét, ne zavarja a szoba látványa, ne zavarja a tegnap. Kinyíljon, és ha megtörtént, legyen szíves végigfutni a rejtvényen, fejtse meg, mi van. Derüljön ki, honnan érkezik ez a kurva fájdalom. Volt-e ott iszákosság, langyos sörök, langyos fehérpálinka, jókedv, nagy, eszes beszéd, lila vita. Lépcsők, kápolnaszerűen magas szoba, sárga hajú nőféle is, aki nyilvánvalóan és bizonyítottan jött, ment a farkak erdejében, nyilvánvalóan és bizonyítottan a fiúkat kedvelő fiúkat kedvelte, a fiúkat kedvelő fiúk ágyra döntését tartotta emberes feladatnak, igazi szexuális kihívásnak. Heteró fickót elkapni, bakfitty. Ez a szavajárása. Ugyan megesett, hogy borok, sörök, pálinkák hatására ráindult normál heteróra. Őket is kedvelte, de unta.
Képfoszlányok maradtak az egészből, homályos fürdőszobai tükör, benne a nőféle vörös hajú tarkója, valami kis ágy, onnan a nőféle hasa, vörös feje búbja.
Nézi a férfi az emlékképet, miközben melltől mellig hasogat a fájdalom, nem érti, ezt is miért, zsibbad, visszaalszik.
Múljon el. ²

Ajak

Az ajak, ó az ajak és a gyengéd ajakügyek. Másfelől közelít. Közelíthet máshonnan. Mert ajka nincs és nem is lehet mindenkinek. Ajak kiválasztottnak jut. Neki se örök adomány, nem kap végtelen jelzőt, az idő teltével lejár a puha szó erotikus érvényessége. Ajak annak jár, akinek.
Éppen látja a délelőtt kellős közepén: drága szomszédasszonya recsegve veszekszik, üvölt a játszótérre nyíló ablakból. Fújja, nyögi és fröcsögi átkait három lépcsőház focizó gyerekeire. Erre ki mondhatná: ajakával értekezik az izzadó kölykökkel? Lókoson ilyen fazonírozású szájra, a lágy, ám igen kifejező gamba főnév használatos jelzőként. Öregany mondaná, ha élne: Emmá’ megint járattya a gambáját.
Az ajak és a száj közt az a lényeges különbség, gondolja, hogy az ajak enyém, a száj pedig bárkié.
Az ajak friss cseresznye hajnali fáról.
Az ajak édes és sós, hűvös és forró, selymes és érdes, állítás és az ellenkezője.
Ajak hóviharban.
Attól az, ami. Akié.
Az ajak, fontoltabban, inkább gyermeki testnyílás, kis maszatos, kis üvöltöző, csöpög kétoldalt a dinnyelé.³
Kis szeretni való.
Még jobban megfontolva, az ajak harmincéves elvált asszony, érkezése utáni második órában: kis maszatos, kis harapós, csöpög kétoldalt a lé.
Kis szeretni való.
Egy hónap után elcsábul, magába rántja egy másik ágy, másik férfi, tehát miután könnyes búcsú nélkül, a kisfiókban rejtegetett tartalék forinttal, és a Hitachi kisrádióval a retikülben elhúz a harminc éves elvált asszony a férfi közeléből, maga után hagyja a gyűrött ágyneműt, a mosogatót, tele megkövesedett mosatlannal, rögtön szája van neki. Szájra cserélődik az ajak. Utálatos, marakodó, marcangoló szájra. Csoda, hogy ajaknak nevezte valaha.
Csodálkozik, és meglepve borzasztóan. Persze a csodák nem itt találhatók, hanem ott, hogy előre látja a folyamatot, az átalakulást, részleteiben nagyítva megrajzolhatná az eseménysor fázisait, de a szem kollaborál az aggyal, mert amikor először azt közvetíti bizonyos szájról: ajak, ezzel elveszített minden korábbi tudást, tapasztalatot, gondos távolbalátást.⁴

Ajándék

Az ajándék többféle. Meglepő. Szemérmes. Szerencsétlen. Olcsó. Hangos, de csendes. Öreges, közben fiatalos.
Öreges ajándék a házasság harmincadik évében, amikor a férfiember torkig van, egyre inkább elég a nyanyából. Rosszkedvűen és boldogtalanul kiválaszt egy jóképű, emberevésre tenyésztett krokodilt a szomszéd utca krokodilusai közül, két hétig éhezteti a nyári konyha speciálisan átalakított asztala alatt. Aztán péntek este az unott, nagypofájú és mindent tudó asszony a Dallasra készülve dunsztolja magát a kádban, az ajtót résnyire nyitva, az éhségtől kopogó szemű krokodilt becsusszantja a fürdőszobába.
Szemérmes, sőt szemérmetes ajándék, amelyre a kamasz, aki húsz körüli nőbe szerelmes, gyűjtögeti a zsebpénzt, virágot vásárol, drágát, jelentőset, s a szerelem tárgya vaskerítésre kötözi. Mi történik? Baktat föl a tapasztaltabb bika kis testi örömre, látja a virágot, sunyítva levágja, röhögve sajátjaként adja át, s a nő meghatva ölel.
Szerencsétlen ajándék a szeretőnek, legyen gyűrű, fülbevaló, karperec, ha az önfeledt pillanatokat maradó sérüléssel, macskakörömszerű csíkokkal nyomatékosítja. Végigkarcolja a hasat, a hátat. A fül még hagyján.⁵
Ijesztő ajándék a drága, a tízszeres, ha nem gyakori, bárhonnan essen is be nem várt pénz, bármennyi. Az asszony nyomban feljajdul, rákérdez (magában): bűnös? Mennyire? Gyanakszik. Dupla vizsgálat alá vonja a moher pulóvert idegen hajszál után kutatva, fénybe tartja, mielőtt a mosógépbe dobná, a boxeralsót, hogy bizonyos szokatlan foltokat fedezzen fel, szagnyomokat elemez, kieső perceket szortíroz, amikor nem tiszta, merre jár az ember.
A váratlanból csak a legmeghökkentőbbet: a férj egy héttel korábban érkezik, hogy legyen meglepetés és öröm, megmaradt a hétre szánt összeg is, és a boldogság, hogy végre haza az asszonyhoz, a családba, az otthon szerelmébe, szeretetébe. Se telefonértesítés, se távirat. Csak a bika. A férj érkeztekor éppen hajnal, a bika éppen borotválkozik a férj borotválkozó tükrében. Minden történetből tanul a férfiember: távirat, üzenet, értesítés nélkül csak a hülye megy, ahová megy.
Meglepő ajándékok közül a legrémületesebbet: az ember meglepi az asszonyt színes kis trikóval. Ritka babájától, ahonnan kapta, ő se várta, sőt. Csalódottságában hatot rúgna a fejébe, ha biztosan tudná, tőle való. Mindketten a másikat vádolják. Mindkettejük kurva anyja. Remekül felvázolható volna itt egy tripper-családfa, lombos, ágas-bogas, sokszereplős, a vad tavaszi színek közt. Közben az orvos óhajára végig kell kérdezni az ismeretségi kört, közben figyelmeztetni azokat is, akiknek nincs közük a dologhoz, a körforgalomhoz. Egyik előre be nem kalkulált délutánt is személyesíteni köllene, de nem megy, nem is emlékszik rá, ki volt a nő a késődélutánban. Nemhogy nevére, arcára, haja színére sem.
Nem nyomozza az ajándék eredetét, ha tenné is, reménytelen. Sziszegnek, oda-odamondanak egymásnak a trippertulajdonosok a lépcsőházi kanyarokban a Rákóczi fejedelem utcában, mert a doki minden érintettnek délután tizenöt óra nulla-nullára adta a penicillin-időpontot.
Közben nem tudják biztosan: ki hozta, honnan hozta, ki kapta, ki vitte, ki ajándékozta.⁶

Ajánlat

Édes hölgy, megengedi, hogy a kapuig kísérjem, mert a lépcső meredek, még tán megbotolna, s leverné szépségesen gömbölyű térdecskéit? Ezen ó-ajánlat a szépek és használhatatlanok közül való.
Akár szép, akár randa, akár mellébeszélő, akár célszerűen tárgyilagos, mint a világ, az ajánlat arról szól, amiről a szerelmesek évezredek óta dallanak: elmagyarázni a nőnek: a gödröm szépen kipárnázva, a széna idei kaszálású, a párnában bojtorján illatoz, minden sóhajod öröm, ha próbát teszel itt, e kiváltságosok számára fenntartott helyen, aki csak neked és nekem, csak kettőnknek épült.
Akár szép, akár randa, akár elhúzódik, a nő várja az ajánlattételt. Ez az élete.
A szépek gyakrabban elutasíthatnak, de ők cifrázzák, nyúzzák a palit. Úgy viselkednek, mintha hajlanának, vágynának a párnázott gödörre, amelynek a keresztényi erkölcs nem feltétlen jellemzője, próbát tegyenek, mert mint jelzik, éppen mostanában lettek elégedetlenek társukkal, az előző erkölcstelen gödör megszokott gazdájával. Cicáznak: mutass valamit.
Erre az ajánlattevő elkezd mutogatni (lásd: ajándék). Is. Mutat mást is, ha van rá igény. Végül vagy összejön, vagy nem. Helyzete, nője, napsütése válogatja. Összhangja válogatja.
Ezzel szemben a randa nő keményen és bősz felháborodással elhajtja az embert. Olyanokat mond közben, amilyet szép nő soha ki nem ejtene a száján. A randa, mondjuk így: szépségből kissé hiányos, nő ezután napokig veri fejét a falba, mert bánja, féli, élete nagy esélyét szalasztotta el a hirtelen horgadó átkokkal.
Mint a fentiekből kiviláglik, ajánlatainkat a fogadó testére kell szabnunk. Akit korábban olyan ajánlatokkal szerencséltetett a jósors, hogy az ég belepirult volna, ha az ég pirulós volna, nem vár kalkulálhatóan hazug ígéretekre. Ismeri a célt, tudja, mese az egész. Oda szelíd szót.
Ezzel szembe szépben is és csúnyácskában is a fiatalka, álmodócska szeret hallani a sodró, gazdag jövőről, meglepő sebességgel billen ki egyensúlyából, belezúg a gödörbe, mindenki nagy megelégedésére. Kockázata ennek is akad, mint természetes, de a kockázati tényezők már nem az ajánlat kategória részei.⁷

Gyuri német nővel (Lengyelországban)

Nem maradt meg túl sok minden, de gyökereit beszakította egy lengyel augusztus naplementéivel, keletnémet fiúkkal, csizmájukban alumíniumveretű túlélőkések, s a gyakran pucér – ha farok téved a tájba, már vetkőznek is, vetődnek is – német lányokkal, égererdővel, patakkal és tavakkal, szétrombolt kisztábor-kempingféleséggel az erdő közepén.
Vissza-visszatér egy illat sült krumpliból, nyársalt, ehetetlen, iszapízű törpeharcsából, s a kettő ahogyan összeáll: kéz bontogatja, pucolgatja körömágyán, ujjbegyén szürkés lengyel sókristályok, és a tátott száj, hamiskásan, nevető kék szemek, villogó fehér fogaival ráharap az ujjakra, s azt mondja: zaline.
Közben várják Gyurit, a német lány fiúját.
Gyurival rossz utazni. Minden beeső német és lengyel lány őt gyűri maga alá. Gyurika fekete, mint a cigányok, fekete szakállféleség, sima, fekete szöghaj, tejfehér bőr, ragad rá a német, a lengyel szó, mint a kosz, visítanak a lányok a gyönyörűségtől, amikor beszélgetést kezdeményez. Vállat von, visítsatok, megdugja őket. Hálózsákja kemény az egybefüggő ondó és egyéb foltoktól, mint a zsákvászon, ha fának támasztja, nem rogy össze, állva marad. Nem zavarja. Gyorsan beletanul új szerepkörébe, mert hiába a csábos fazon, forma, otthon néha kénytelen magyarul megszólalni, ami nem erőssége. Most a hírt várják, mi van az apjával, indulnia kell-e.
A férfi hallal, hámozott, félig égett, félig nyers sült krumplival eteti Gyuri német nőjét. Gólyamama. Néha felugrik, rohan a tóba, átússza, nézi a sivatagos földutat az erdő alatt, Gyuri jön-e. A német lányok a hideg Balti tengerbe is berohannak, nem mosogatják a szívet, nem szokták a jeges tengert. Vigyorognak a vízből, mint a naspolya. Túloldalról, ahonnan belátni a faluba kanyargó utat, lesi a fiút. Gyurika telefonál. Korábban Krakkóból, egy hétre rá Gdanskból telefonál haza, apja beteg, most lestoppoltak Czestochowába, Fekete Mária városába, a város melletti erdőkbe, kétszáz tagú lengyel, német, magyar hordához csapódva.
Apám halálán van, ráz fel éjszaka. Nem tudtam beszélni velük, de érzem. Hazamegyek.
Apja indulásunk után került kórházba a szívével. Gyurika átkozza a világot. Fél az öregtől, aki soha nem szeretett senkit. Mondja: mi az istent csináljak? Alkoholista szemétdomb, de apám, mondja.
Indul. Hátrahagyja német nőjét, az összes megvolt és leendő német és lengyel nőjét, az ízt, a füst, a sültkrumpli, a tóízű törpeharcsa közös illatát is hátrahagyja, amiről majd húsz évig az ugrik be az apákról, hazaindulna-e hasonló esetben.⁸

Szodoma és Gomora

Az Úr a látszat ellenére nem vak és nem hülye. Amikor látja, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük tökölés nélkül a rosszra irányul, megbánja, hogy embert teremtett a földre, hogy egyáltalán embert csinált. A jeles pillanatig, amikor kikapta a bordát Ádámból, Évát kanyarított belőle, hogy attól kezdve Ádám se Évával, se nélküle ne élhessen, minden szép volt és jó. Az ember az alma után rondít a paradicsomba.
Eltörlöm őköt a Föld színirül, hétszentségemre mondom, ha mondom, bömböli egyszer hirtelen haragjában, amikor lenézve azt látja, vaginálisan, análisan, orálisan csattognak a genitáliák, mintha ebből a célból ajándékozta volna a genitáliákat, nem pedig szelíd jóindulattal arra, hogy szaporodjanak, sokasodjanak, uralkodjanak. Amikor látja, minden hiába, a végtelen, ám gyermekien lila paradicsomi boldogságot fölváltó nagy összefüggésekben üzemelő elme egyre mélyebb és iszamlósabb erkölcsi fertőbe taszítja az ártatlan természetességében példátlan embert, újfent felüvölt, zengenek az egek, tajtékzanak az óceánok és hegyvonulatok, amennyiben hegyvonulatok képesek tajtékzani:
„Eltörlöm a Föld színirül őköt!” – kiáltja az Úr palóc-magyarul vad haragjában. Amikor haragszik illabiális a-val nyomja az igét, pedig gyakran fogadalmat tesz, nem rekeszti ki a világ többi nyelvét, maradékát, nem érezteti velük, hogy a palóc a világ legkedvesebb embere a teremtés kezdete óta.⁹
Persze ott él a bűnösök közt kedvenc palóc kondása: Áron. Azon tépelődik, őt hogyan hagyhatná ki asszonyával együtt a népirtásból (Szodoma és Gomora). Feltett szándéka, hogy befejezi a fenyegetődzést, az alkudozást, a feddést. Abban marad magával, hogy ha így nem lehet, akkor így nem mehet tovább, hiába palóc, hiába kedves embere és asszonya a palóc emberpár, nem tehet kivételt. Egyébiránt is, ahol ácsok, ott forgács. Úgy határoz, ad egy utolsó lehetőséget az embernek, mielőtt rázúdítaná az özönt és a vizet. Ajtót nyit nekiek. Ha. Megtalálják a kulcsot, beléphetnek az ajtón az új, erkölcsös világba. A kulcsot a palóc kondásra akasztja. A lába közé. Térdig ér, térdkalácsát üti a nyelv, amikor harangoz vele, de nem bánja.
Tehát: az eredendő bűn, a rontás, rombolás és alantasság, magyarul a húsból lévő nő visszaosonhat ezen az ajtón a hűtlenül elhagyott paradicsomba a kulcs segedelmével. És a nő, mint a bűn fészke, keresi és kutatja, hogy a résbe helyezze, hogy kinyissa a nyitandót, hogy bejusson a Paradicsomba. Amíg keresi és kutatja, az Úr nem özönöl nagyot, nem pusztít végérvényesen. Csak kicsit. A nő kutat, keres, szagra megy, érzékszerveire hagyatkozik, az Úr pedig néha lecsap figyelmeztetőül, hogy a férfi is tudja, a nő is tudja, ki az úr.

Ájul

Az egész lényege összefoglalható az ájul igével. De nem lehet. Alapértékeit hamisítja. Az epedés ezer ágát. A trükköket. A naponta változó startpozíciót.
A teljes Delila-legendárium erre épül, nagy marhaság nem lehet. Sámsonnak minden következő ájulásért új hazugságot kell kieszelnie filiszteus kurvájának arról, miben rejlik félelmetes ereje. Ha nem, nem kap. Nem lovagolja Delila. A hazugság kiderül, akkor meg dühében nem ad neki a kanca. Végül csak kinyögi: hajában az erő. Éjszaka Delila megborotválja, ahogy kell. Egy némber borzasztó veszélyessé válik, miután ráébred, minő varázserővel ajándékozta meg őt a természet. Adott pillanatban tehet a férfival, amit akar. Amíg el nem hajtja őtet. Ezt soha nem kalkulálják bele, biztosak benne, delejük végtelen, legyőzhetetlen légió.
Az elme belezsibbad, mert ott az örök cél, (az eszközt szentesítő), de hogy valójában milyen fokozatot értünk el, azt csak reggel, a paplan első reggeli libbenésénél mérhetjük. Ha elképesztő és csodálatos volt az eszméletvesztés, ezt az első szellő suhanásából megállapítjuk. Öreg rókák, akik jól ismerik magukat, a fürdőkádig kihúzzák levegővétel nélkül. Még öregebbek és még ravaszabbak éjszaka kikászálódnak ájulásukból és kibotorkálnak a vízig.
Néhai, szép emlékű, szüzességgyilkoló KISZ-táborokban (Salgóbánya) megesett (esett meg), hogy egy rutinos hím, és egy nem rutintalan rókaszuka egymásba botolva a közös hajnali zuhanyzóban, túl az első ájuláson, de benne még, közben csikórókáik alva már, életre szóló barátságot köt a rózsa nélküli, tört ablakú, alulemezzel kerített betonteknőben. És kegyes haraggal zubog rájuk a langyos víz.
Ez igazán elfogadható volt a KISZ-vezetőképzőkben. Tisztára szentkúti búcsú. A férfit elönti a nosztalgia, ha komoly politikusasszonyokat lát, akik kristályosan erkölcsös eszmei platformról szónokolnak. A szájukkal.

¹ Lásd, mint fönt. Egyre inkább az az érzésem, fogalmad nincs, miről beszélsz. Ez a lány, akit ráadásul személyesen volt szerencsém ismerni, azt gondolta rólad, a rohadt életbe, szövőgépsor, túlóra meg fizetésnapok, meg esti gimnázium, meg a kacsák, meg a hülye anyám, hát csináljon már nekem valaki valami jót, az Isten verje meg. Te pedig ott voltál kéznél, engedte, hogy te legyél, aki a jót csinálja a lába közé, de előtte is és utána is, pontosan ismerve a vonatkozó viszonyokat, megbízható emberre vágyott, megbízható ember után járt, aki mindezt hivatalból is, kötelességszerűen is, bármikor, és kisszoba és nagyszoba, és füstölgő kémény, muskátli az ablakban, szombat délutáni ki nevet a végén a szőnyegen, és kacagás, és, és, és minden, ami te nem vagy, nem voltál, soha nem is leszel. Jól van ez így vagy rosszul, nem kérdés, a tényt nem változtatja meg. Csak mondom. Tudd. Ha nem tudnád.
²Az aidstől láthatóan betojtál te is. A kósza nemi ingerület utáni első körkérdés az agyban: mi van, ha? Jól van. Jó ez. Ilyesmi a félelem, ha van miért élni. Meglepő, de ideje volt, hogy ráébredj valami lényegesre. Mikori anyag ez? Kilencvenöt? Negyven fölött vagy. Nem kapkodtad el, mondhatni. Persze mindegy, mit mondasz, mit gondolsz, mitől félsz, ha nem sikerült alapjaiban változnod. Az angol azt mondja erre: No matter who you vote for, the government always gets in. Magyarul (hogy értsd): Nem számít, kire szavazol, a kormányt úgyis megválasztják. Vonatozzunk: “A női testet tudom, hogy kidobtam – nincs női test – kihordtam és puszi – hajlékony volt és félóránként más volt – száz százalékos volt a test-remek – ez jó arány, no, de kinek éri meg”
³Világosan érzékelem a hangsúlyból, a tempóból, a cseppek számából, hogy a dinnyelé jellegében opálosan fehér és opálosan ragadós, te piszok perverz?
⁴ Ennek örülök, végtére szép ez, csak hát olyan, mint te: néha ez vagy nekem, ülök, nézek, látlak: megy a kedves szépen, derűsen, karcsú szél hajlott utána hűsen – és hülyeségeket beszél.
⁵ Az elmúlt hetekben láttam egy kazettát, valami magyar film, mintha őrült szövegeidet hallottam volna: a fickó, aki sziú főnököt csinált magából szemöldökcsipeszt keres, mert kullancs ment a farkába. A nő vizsgálja a kullancsot feltalálási helyén, és azt mondja: Nálunk, sápadt arcúaknál, a kullancsodat lapostetűnek nevezik. Visítottam.
Kétszer, mondom, kétszer nem lehet ugyanazt kívánni. De kívánni se? Megjegyzem, hogy soha, de soha nem kaptam tőled olyan ajándékot (ékszert), amiivel a hátadat összekaristolhattam volna. Akkor ehhez – eddig – ugyan mi közöm?
⁶Ha emlékezetem nem csal, besoroztál a trichomonász nagyválogatottba. És ha emlékezetem nem csal, olyan hülye voltam, hogy évekig elhittem az esetről, a sporttábor zuhanyozójában kaptam. Egyszerűen bebeszélted a fejembe, hogy miképpen is képzelem, hogy meg tudnál csalni. Érdekes ezt is végiggondolni, édeske. Ha eszembe jutsz, csak a szép, a jó, a gyönyörű, egy-egy nagy pillanat. Suhog az eső, zúg a vihar, törnek, hullanak az ágak, csapkod és mennydörög a villám az északi vadonban, odabújok, forró vagy, megnyugtatóan közeli, erős. Biztosan érzem, nem eshet bajom, mert velem vagy. Ilyenek. És persze komoly szemétségeid, ami miatt meg akartalak ölni, vállalva a börtönt a női nem szentséges nevében, tudván tudva, az ilyen állatot le kell mészárolni az emberiség és a nők érdekében, nehogy genetikailag megsokszorozza magát. De azután valamiért megbocsátottam. És ma már nem gondolok a gyógyszerekúrára. Mondhatom úgy is, ha mégis, ha rád gondolok, akkor nem ezekre gondolok, csak a jóra.
⁷ Belegondolok, milyen szépen beszélsz az ajánlatról, közben nekem soha nem tettél ajánlatot. Talán akkor, az idő kezdetén, talán még nem is tudtad, hogy milyen szerepe van a jól hangzó ajánlatnak. Nem mondhatom, hogy nem hiányzik ebben a percben.
⁸Szörnyű vagy. Én ezt nem merném így, még akkor sem, ha. Nem, semmiképpen, soha, semmi esetben. Van, amit nem szabad hegyezni, mert visszahullik a hegyezőre. Érted? Érted így? Érted, mit mondok? Az élet nem királydráma. És te is hazaindultál néhány év múlva, amikor öreganyád kórházba került.
⁹Hülye vagy. Az este megeszi a napot. Emlékszel rá? Apád mesélte, hogy az öreg zsidó kampóval lerántja a Börzsöny mögé. Emlékszel? Az Urat nem keverjük bele istentelen játékainkba, még akkor sem, ha tetszetős és jópofa ott, ahol van, mert van, akinek nem tetszetős és nem jópofa. Na. Most mondanom kell valamit. Olyan érzésem van, mintha behatolt volna szobámba a Nagyeszű Sündisznócska, aki jön, megy, parádézik. Egyesével mutatja fel tüskéit, hogy ez erre jó, az meg arra jó, ennek ilyen a formája, a külleme, annak meg olyan. Mindenre van alkalmatos tüskéje ennek a kedves figurának, titkos kulcs, atomfegyver, árvalányhaj, távkapcsoló, de amikor kilép a képből, amikor már nincs a szemem előtt, rádöbbenek, itt hagyott rengeteg tüskéje közül nem maradt egy se, amivel a következő percek könnyebbek lehetnének. Csak pillanatnyi, össze nem függő játékok, a móka és kacagás, a roham, hogy elsodorjon nagy kedvével, nagy ötleteivel, nagy eszével. Ülök, amikor becsukva azt kérdezem, ha hat, miért hat, hogyan teszi? Jó ez nekem? És neked jó, ha ezt érzem?
⁹Egy keretlegény, aki elmeséli a honvédelem lényegét. Nem szégyelled magad? Nem irulsz, pirulsz, bűnbánsz, hogy ilyen gátlástalanul élvezkedel hajdanvolt sikereid fölött? Miközben – egyezzünk meg végre – csak eszköz vagy, helyettesíted a vibrátort, ha gonosz akarok lenni. Ha nem akarok gonosz lenni, helyettesíted a rendes, kívánt férfit. Puszta eszköz. Ráadásul pótolható. Cserélhető. Világosan fejeztem ki magam? A nő eközben (és miközben) azt hiszed, milyen jó vagy és milyen fantasztikus, azt mondja, no, lám, csak lerángattam a kislibáról a fickót. Elvettem tőle. És somolyog, ha olvassa. Jó volna most már, ha néha olvasót is látnál, főleg abban az esetben, ha róla szól a történet, a franc egyen meg.