Ugrás a tartalomra

 

Szívesen olvasom a bátor, a kevésbé elegáns szövegeket

Évértékelő körkérdések 2011/4

Az Irodalmi Jelen a 2011-es év irodalmi eseményeiről, könyveiről és a közeledő világvégéről kérdezett írókat, költőket, szerkesztőket. Ezúttal Hegyi Botos Attila, Molnár H. Magor és Murányi Sándor Olivér válaszait olvashatják.

Mely könyvek voltak a 2011-es év legpozitívabb élményei és legnagyobb csalódásai?

Hegyi Botos Attila, költő: Épp karácsony van, mondhatnám. Gyepülni amúgy sem szokásom. Nincsenek – ahogy máskor sem – „legjeim”: szívmeleg örömeim vannak (hál’istennek). Önkényesen pár (kortárs magyar irodalmit) kiragadva. Jász Attilának Isten bőre: ahogy egy nagy szívű, finom lelkű ember érinti elhunyt kutya-barátja gereznáját ­ (gyilkos sínek mentén ): puha, mértékletes, ízléses formában.  Halmosi Sándor Ibrahimja: ahogy egy lüktető, geometrikus, ámde puha, „36, 5 fokos” pithagoreus perzsaszőnyegre heveredni szokás. Vagy Acsai Hajnali kútja: reáhajolni egy gyermek kutacsán át. Külhoni? Példának okáért hiánypótló volt a Bachelard-mű (A tér poétikája) magyar ajkú megjelenése.

Molnár H. Magor, költő: Mostanában nincsenek bombasztikus elvárásaim a saját hétköznapjaimat tekintve sem, nemhogy az irodalommal, a kortárs irodalommal szemben. Így kényelmes nem csalódnom. Persze, találomra kiemelhetnék egy-két olyan kötetet, amit valamelyest jobban vártam, mint kellett volna, de a hozzám eddig eljutó felhozatallal szemben érdemtelen lenne egy efféle kitüntetés is. Ha jól emlékszem, azzal a banális válasszal szokás megkerülni ezt a kérdést, hogy „nem olvastam el még mindent”. Nos, tényleg nem. Olvasóitok érdekében viszont idei hiányosságaimat sem kezdem el sorolni (állítólag a hosszadalmas képernyőbámulás árt a szemnek), de bizonyára közéjük veszett a 2011-es év legpozitívabb könyvélménye is.

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Adalbert Stifter Nyárutó és Noszlopi Botond A szórakoztatás mesterfoka című kötetei jelentették a pozitívumot. A negatívum? Az olvashatatlan jelenkori „legnagyobb” magyar szerzők. Reklámuk meghaladja munkájukat. Mégiscsak Apámnak van igaza: új állatfaj van kialakulóban a huszonegyedik században: az önmagát menedzselő művész.

Melyik volt az év legextrémebb irodalmi eseménye?

Hegyi Botos Attila, költő: Rendkívüli pillanat? A Tokaji Írótáborban egyik hajnalon magányos úszás közben egy jégmadár köszöntött. Nem röpült el, még akkor sem, amikor mellette a stégre fölmásztam.

Molnár H. Magor, költő: Mit értetek „extrém” alatt? (Tudom, hogy nekem kellene a válasszal értelmeznem a kérdést, de tényleg: mitől „extrém” egy irodalmi esemény? És mitől nem az?) A magam részéről idén feltűnő végletességgel, szerfeletti szélsőségességgel, már-már extrém méreteket öltő zabolátlansággal sikerült távol maradnom a legtöbb „irodalmi eseményről”, noha ez nem volt koncepció. Sajnos, nem jutottam el egyik nyári táborba sem, se a Könyvhétre, se a Völgybe, de még a szegedi-szabadkai Sínbusz Fesztiválra sem – valami mindig közbejött, főként az, hogy dolgoztam. Így jórészt a visszafogott, szelíd szegedi estek némelyikét rakhattam zsebre, valamint a kellemes emlékű zEtna Irodalmi Fesztivált és a Partiumban megrendezett Ady-konferenciát.

[Extrém alatt csak annyit értünk: rendhagyó.  Csakis abban az értelemben, ahogy a válaszadó gondolhatja. – Szerk.]

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: A sajátom, amelyen György Attila idén megjelent kötetét mutattuk be. A rendezvény karate-bemutatóval kezdődött és night clubban végződött...

Folyóirat-publikációk közül mi vitte a pálmát?

Hegyi Botos Attila, költő: Melyik pálmáról van szó? Amely sivatagban nő, pl. a Phoenix dactyliferáról (datolyapálma)? Amúgy ezzel kapcsolatban ajánlanám Chesterton A szamár című versének utolsó versszakát (ld. Sárközi György-féle fordítás). Ha most 2010-ről kellene beszélnem, könnyebb ügyem lenne (akadt pár katartikus élményem). Ergo most: mea maxima culpa, inkább hallgatok.

Molnár H. Magor, költő: Idézek belőle: „Csak bizonyos irodalmi berkekben élnek tovább változatlan nyugalommal a tabuk. […] Egy olyan rendkívül eredményes tanácskozás után, mint amilyen az íróké volt most a közelmúltban, miért nem mondunk ki jó néhány, a fél útnál torkunkon akadt igazságot? Miért nem mondhatjuk ki például, hogy irodalmunkban, igenis, eléggé meggondolkoztató méretekben jelen van a dilettantizmus? […] Hivatkozhatunk tapintatosságra, óvatosságra, arra, hogy nincs miért sértegetni az embereket, hagyjuk élni szegényt, vagy esetleg magánbeszélgetés alkalmával elmondjuk egymásnak, hogy nagy marhaság X. Y. legutolsó könyve, de ezelőtt harminc évvel megírta azt, hogy az élet olyan, mint a… És hozzátesszük: hát írjunk valami meleget róla. Közben elhanyagoltuk valódi nagyjainkat […]. De hát nálunk nem annyira tapintatra, mint inkább jó irodalomra van szükség, annál is inkább, mert nem nagyon dúskálunk titánokban. […] Újabban tabuvá vált, meglehetősen fiatalon, néhány friss tehetségünk. Valaki valakinek az első kötete, sőt első versei alapján – s ez a valaki rendszerint olyan tekintély az irodalomban, hogy szintén tabunak számít – kijelentette, hogy az illető rendkívül eredeti tehetség, ilyen még nem volt. Olvassuk tehát a tehetséget, és csak magunkban merjük kimondani, esetleg baráti körben, hogy »én nem értem, mi a nagy benne«. De leírni már nem merjük. A sznobizmus a legjobb tabu-gyártó.” (Szőcs Kálmán, Győzzön a legjobb, Igaz Szó, 1969/2.)

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Idén a Helikonban közöltem legtöbbet. Köszönet Karácsonyi Zsoltnak – gyomra befogadta a legbotrányosabb szövegeim.

Melyik Irodalmi Jelenben közölt írás tetszett a legjobban?

Hegyi Botos Attila, költő: Több is. Végig soron követtem a „Verstörténést” (már csak társművészeti vonatkozásai miatt is). Vagy a honlapról egyet emeljek ki? Jólesett a Kányádi-interjú; kommentjei kevésbé – de már ilyen az ember.

Molnár H. Magor, költő: Leginkább a nyári videóanyagok és képriportok tetszettek, de nem ez a kérdés. Az Irodalmi Jelen Online, úgy tűnik, nem egy szokványos irodalmi folyóirat, hanem egy olyan irodalmi újság, melynek többször előnyére válik, hogy inkább „újság”, mintsem „irodalmi”. Én, például, nagyon szívesen olvasom a bátor, a kevésbé elegáns szövegeket, amelyek vállalják ritkán megtárgyalt problémák, a tabuk tematizálását (a Word javaslata: sematizálását), az oknyomozást, a sokszor indokolt zsurnalizmust. Ilyen volt idén a szegedi Belvárosi Mozi és a Grand Café ideiglenes bezárásáról szóló riport, vagy az internetes kritika műfaji kérdéseit felvető jegyzet. De a kommentek is gyakran tanulságosak.

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Varga Melinda beszámolói nagy port kavartak az irodalmi prérin.

Ki az a fiatal alkotó, akire ebben az évben figyeltél fel?

Hegyi Botos Attila, költő: Félve fogalmaznék meg bárkit is. Nem azért, mert nem érdemelné meg: az efféle nyilatkozatok jót sose szülnek. De hogy mondjak valamit, találkoztam pl. egy vajdasági tizenéves költővel. Olyan tiszteletet láttam benne ember/család iránt, amelyet ritkán tapasztalok. Tehetsége erre csak ráadás.

Molnár H. Magor, költő: Pál Sándor Attila.

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Vass Ákos kolozsvári költő. Még „kötetlen”, de jövőre megjelenő könyvét irodalmi hangváltásnak jósolom...

Melyik médiumhoz köthető 2011 leglátványosabb külső és belső megújulása?

Hegyi Botos Attila, költő: Új Forrás.

Molnár H. Magor, költő: A magyar közszolgálati televízióhoz – főként a belső megújulás látványos.

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Csakis az Irodalmi Jelenhez. Nevéhez hűen új arculattal tartja kezét a jelenkori irodalom pulzusán. Gratulálok a Csapatnak!

Hogyan készülsz irodalmilag a 2012-es világvégére?

Hegyi Botos Attila, költő: Olvastam minden forgatókönyvet, maja beavatottaktól kortárs európai szellem-ködhányókig. Nincs kedvem se ügybuzgónak, se hitetlennek látszani. Magam részéről teszem a dolgomat, nem lustálkodom: ahogy eddig se. A kihegyezett sor, amint hangütése: egyben nekrológ is. S mindeközben örvendek minden esendőségnek: az emberek, amint a tájak: befejezetlenek.

Molnár H. Magor, költő: Nem jelentkezem kötettel: szomorú lenne egykötetes szerzőként nem fennmaradni.

Murányi Sándor Olivér, prózaíró: Regénnyel. Igyekszem érvényesíteni benne, amit a karatéban tanultam: az alkotás gyomorrúgás: betalál vagy nem. A többi menedzsment, amiért nem kár, ha kirepül a világűrbe.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.