A fényföstő - Kiss Márti és jávai képei - Vasárnapi levelek II/28.
Pesten, a kávéházakban azt mesélték, hogy a festmények elsötétedtek, melyeket a bolygó túlfelén, a fejjel lefelé lógó népek között készített a Márti. Egy reggelre mind fekete lett, nem látszódtak a csodálatos mesék alakjai, a varázslatos színek, a jól megformált egyedi világ, de aztán, amikor az Anno meseboltban alkotójuk bízva önmagában, és valamiféle csodában, amint azt korábban vállalta, fogta és kilógatta őket... aztán meglepődve tapasztalta, hogy a sötét, fekete árnyék, amely rátelepedett a képek színes világára, alig hallható ropogással peregni kezdett a földre. Ahogy a kiállításra megérkeztek az első emberek már csak egy csipetnyi por jelölte a képek alatt a parkettán, a sötét árny emlékét. Visszanyerték színüket alkotójuk hitétől, és különösen a Jávára oly jellemző arany volt, amely kibomlott a képeken, s a királyi és isteni díszekből sugározni kezdett a két és fél alatt begyűjtött fény. Kiáradt az Anno könyvesbolt tereibe, a képeket nézők szemébe és szívébe, majd ahogy kinyílt a mesebolt ajtaja, ki a budai utcákra, átgurult a Vár alatt az Alagúton, átgurult a Lánc-hídon, át az Andrássyn, végig Pest minden utcáján, s elkezdett hatni.
(Arany uborka.32,5 x25 cm olaj, vászonpapír 2006.)
A festőnő fénycsempész: a formák változó világába a formátlan metafizikai valóság igazságait igyekszik átcsempészni. Rájött, hogy a kreatív tudat legnagyobb fegyvere az igazságot megvilágító, a kétségek és félelmek árnyait felszámoló fény. Amikor csendéleteit nézed, akkor jössz csak igazán rá, hogy a fényt ismerő, szerető, s folyamatosan figyelemmel kísérő alkotóelmével van dolgod, ki a lehető legmagasabb rendű színre koncentrál. Arra, amelyet ha prizmával szertetörsz komisz kölyökként láthatod, hogy minden más palettát magába olvaszt. Ez a szín a fény.
A fény az, amely a tér sötét üregeit élettel tölti meg. A fény az az alap információ, hogy van valami túlnan is. Csillagok távoli fénye a bizonyíték és ígéret, mint a napra-nap feltündöklő Nap, mi égi szekerén körbe és körbeúszik, állandósult jelenében ragyogón tündökölve. A csillagok pontjában összesűrűsödhet a valódi valóság, kiáradva pedig életet adó meleget lehel, a hozzá mértékkel közelítő bolygókra.
A tér ijesztő mélységei és magasságai pillérei az idő mérhetetlenségének és rohanásának, s e félelmetes koordináták nevetségessé válnak, midőn a fény keresztülhatol rajtuk, mert feltűnik a jelenvalóság ragyogása. A csendélet az a lehetőség, amikor a festő egyszerre játszik a térrel, arányokkal, és az idővel, hiszen romlandó gyümölcsök, virágok, tünékeny illatok, párák jelennek meg a látszólag változatlan képen. A kép nagy álma ugyanis, hogy változatlan, ezért is volt ijesztő a pesti kávéházak pletykája, hogy Kiss Márti fénycsempész jávai festményei elfeketedtek a kiállítás előtt egy nappal.
(Dewi Sri. 12 x 10 cm olaj, vászonpapír. 2007.)
Ha Mártiban nincs meg az elszántság és hit, hogy a feketeség mögött meglássa a távoli világok ideragyogó színeit, ha nem hinne abban, hogy még most és itt Magyarországon, Budapesten is van remény és lehetőség, hogy az éj sötét és szürke leplét felfakasszuk, lerántsuk, s fénnyel és reménnyel borítsunk be mindent, hogy tehát győzzünk a pusztulás és rohadás és elkeseredés hatalmas és jelenleg diadalmaskodó tébolya felett, vagyis megállítsuk a gyűlölet és őrület seregeit, s egyszerűen legyen egy szép napunk, ha tehát Kiss Márti nem hinne ebben, úgy nem peregett volna le a sötét árnyék a képekről, úgy nem áradna belőlük a fény. De mivel hitt benne, utazott, dolgozott, gyűjtött, festett és hazahozta, és kiállította, ezért a sötét árnyék képei sugarában nem csak önnön magukról foszlódott le, hanem mindazokról, akik látták. A képeiből sugárzó fény árad, és derűt fakaszt, s megtorpan minden rossz, felbomlik minden gonosz, és felszakadozik a sűrű éj, ha lámpásként nekünk Magyarországon, Budapesten, csak néhány ugyan, de van pár ilyen festőművészünk, mint például Kiss Márti.
(Illat. 70x50 cm/ olaj, vászon. 2007.)
