Németh László
1975. március 3-án, 34 éve halt meg Németh László. Sok. Sok is, kevés is ahhoz, hogy egyszerre döntsük el, száz év múlva is azt a Németh Lászlót látjuk-e, aki a népi írók zászlóshajójaként, a harmadik út teoretikusaként behódol a trükkös Aczélnak és csapatának, aki előbb elfogadja a véres kezekből a Kossuth-díjat (1957), később a SZU-beli körutat, aztán mindent, amihez az alku segíti; vagy a héroszt, a legnagyobb magyar-magyar írót látjuk majd, aki évszázadokra előre tudta a magyar nép (nagybetűvel: a Magyar Nép) sorsát, helyét, lehetséges mozgási lehetőségeit a világban.
"1957-től kezdve nemcsak a legnépszerűbb írók egyike, hanem az élő irodalom egyik legfőbb szereplője is. Felismerte a történelem parancsolta szerepet és erkölcsi kötelességként vállalta. A József Attila-díjat még mint műfordító kapta, a Kossuth-díj már a korszak nagy alkotóművészének szólt. És közeledve hatvanadik évéhez, következett alkotókészségének virágkora.
Epikai fő műve, a nagy terjedelmű Égető Eszter, megjelenésétől klasszikus regénynek számít. Drámáit - történelmi képeit és családi tragédiáit - egymás után adják elő, és gyorsan írja az újakat. Köztük a Széchenyi mellett legszínszerűbb és legerősebb konfliktusú Bolyai c. drámáját, amelyben egybeötvözi a történelmi problematikát és a családi konfliktust. Galileije a kor egyik legnagyobb színházi sikere." - mondja az irodalomtörténet furcsa kis csavarral.
A hihetetlen mennyiségű tanulmány, elemzés, dolgozat az életműről nem segít ennek eldöntésében. Bevallom, nem vallom be, kétségeim vannak. Darabjait nem játsszák. Emlékezetes regényei mintha hiányoznának a könyvesboltokból, pedig a Kráter Könyvműhely rendületlenül adogatja ki a hagyatékot, talán az érdeklődés és a megrendelés hiánya miatt nem kerülnek szem elé.
A tapasztalat szerint, ha a viharokban ekkora szobor eldől, s tűnik el a felvert porban a szem elől, csak az állványzat újraépítése sok tízezer órát, sok száz embert igényel. Ki tudja, jut-e erre igény, erő, akarat, pénz valaha a megváltozott világban?
