Arthur Koestler – Diktatúrák tanúja
27 éve, március harmadikán halt meg Arthur Koestler (1983. London). Bármi történik is a továbbiakban, kikiáltják a legnagyobb antifasiszta-antikommunista írónak, a magyar tudományosság hajlamos erre, nem kiáltják ki, erre is hajlamos, mindenesetre a századik születésnapján mindkettőre történt kísérlet, számomra lemarad a címről. Aligha éri be az unokanővérem által a hetvenes években kezembe nyomott a Nagyvilágban megjelent Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics élményt, vagy akár Orwell Ezerkilencszáznyolcvannégy-ét. Pedig tettem rá kísérletet.
A háború után írja meg a Sötétség délben-t, a siker akkora, hogy állítólag az aktuális francia választásokat a kommunisták a regény miatt veszítették el. Egy darabnyi prózától nem kis teljesítmény.
Koestler kalandor volt, a szó valódi értelmében. Ha valami kíváncsivá teszi, fölkerekedik, áttelepül. Így járja meg Palesztinát a huszas években, eztán a hitleri Németországot (1931-ben belép a Német Kommunista Pártba), aztán következik a SZU, mint a Párt újságírója, éppen időben, a Nagy Tisztogatás előtt lép le, aztán a spanyol polgárháború, itt Franco falangistái halálra ítélik, de megússza.
Belép a francia idegenlégióba.
Onnan átszökik az angolokhoz, ahol háborús cselekedeteiért megkapja az angol állampolgárságot.
És ír. Folyamatosan. Regényt regényre. Érdeklődési köre legalább annyira kalandos és szerteágazó, mint az élete. Magyarul legalább egy tucat könyve olvasható. Fordításban. Nem árt megjegyezni, úgy tartják, magyar író az, aki magyarul ír. Koestler, a világpolgár, soha egyetlen irodalmi művet nem írt magyarul, nem árt hozzátenni, szerencséjére, mert a magyar, bár kifejezetten alkalmas remekművek megalkotására, nem világnyelv (az egyetlen Puszkasz főnév kivételével). Nem világos tehát, mitől magyar, és mennyire az. Utolsó kísérletem a 96-ban megjelent Alvajárók című kötete, amelyben Kepler, Galilei és Kopernikusz életútja ürügyén az alkotás és a lélek összefüggéseit elemzi.
A magam részéről a Tandori fordította útikönyveit, úti esszéit sokkal több haszonnal forgattam, mint politikai dolgozatait. Nem érdekel a politika, nem érdekelnek a diktatúrák.
1983-ban öngyilkosságot követ el feleségével együtt.
Arthur Koestler – Diktatúrák tanúja
2005. szeptember 2. Terror Háza Múzeum
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Kollégák,
köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Támogatásukkal reményeink szerint méltóképp emlékezhetünk meg a XX. század legolvasottabb magyar szerzőjéről, Arthur Koestlerről, aki innen a Terror Házától néhány száz méterre a Szív utcában született éppen száz éve.
Az évforduló alkalomból a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet már több mint egy éve belefogott egy nemzetközi együttműködés szervezésébe: német és lengyel társintézményekkel közös pályázatot nyújtottunk be az Európai Unió illetékes bizottságához, támogatásért fordultunk a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, majd magához a kulturális tárcához.
Bizakodtunk a sikerben, mivel Arthur Koestler személyében egy olyan antitotalitarista gondolkodót kívánunk népszerűsíteni, akit nem kell bemutatni, sem Németországban, sem Franciaországban, sem Spanyolország vagy éppenséggel Nagy-Britanniában. Koestler Arthur, vagy ahogy a világ megismerte, Arthur Koestler George Orwell mellett a kontinens legnagyobb hatású antitotalitarista gondolkodója, az európai értelmiség ünnepelt sztárja, az utolsó polihisztor, aki élete végéig megőrizte magyar gyökereit. Akcentussal beszélte az angolt és rajongott a magyar konyháért. 1956-ban, vérmérsékletére jellemzően nemcsak írásaiban emelte fel a hangját Magyarország szabadságáért, és mentett magyar újságíró kollégákat, de elkeseredésében vagy harminc téglát hajított be a londoni magyar követség ablakán. Vagy egy másik anekdóta szerint, bár friss angol állampolgárként előkelő helyett kapott az angol szektorban, ő mégis önkéntelenül felpattant, amikor a magyar aranycsapat bevette az angolok hálóját. Nem túlzunk, ha azt mondjuk: Koestler igazi Hungaricum.
Az Unió, bár kiírásában kifejezetten preferálta a csatlakozó új demokrációk múltfeltáró kulturális programjait, nem találta támogatásra érdemesnek Koestler-évünket. Ugyanúgy sikertelennek bizonyultak próbálkozásaink, hogy a magyar kultusztárcát és vezetőjét győzzük meg az egyedülálló lehetőségről.
Sajnáljuk, hogy a Sötétség délben világhírű szerzője nem érte el sem az unió kulturális döntéshozóinak, sem pedig a magyar minisztérium vezetőinek ingerküszöbét. Sajnáljuk ezt, mert a 2003-ban tartott Orwell-évünk sikerén felbuzdulva arra számítottunk, hogy nemzetközi vándorkiállításokkal, konferenciákkal, pályázatokkal és célzott kutatómunkával Magyarország bejuthat a nemzetközi kulturális hírfolyamba, ami köztudomású, nem könnyű dolog.
Az Orwell-év sikerei reményt adtak, hiszen az angol szerzőre emlékező kiállításainkat több mint tízezren tekintették meg, a pályázatokon több százan – általános- és középiskolák diákjai, hallgatók – vettek részt, a Duna TV-vel közösen szervezett vetélkedőn pedig mintegy 15ezer játékos mérte össze tudását.
Kár, hogy Molnár Ferenc és Márai Sándor mellett Kösztler Artúr nem volt elég fontos. Kár, mert az uniós és minisztériumi támogatások elmaradásától függetlenül a nyár elején külföldi partnereinkkel úgy döntöttünk, hogy akár teherbíróképességünkön, erőnkön felül is, de megtartjuk a Koestler-év fontosabb rendezvényeit, egy nemzetközi vándorkiállítást (Budapest, Berlin és Varsó állomással), egy filmnovella-pályázatot és egy Budapesten valamint Berlinben tartott tudományos konferenciát.
Alig három hete azonban a Terror Házát működtető Közalapítvány levelet kapott a kultusztárca helyettes államtitkárától, amelyben a tárca egyoldalú döntéssel a költségvetési törvényben rögzített és polgári szerződéssel szabályozott támogatási összeg mintegy 50 százalékos elvonást jelentette be. Az elvonás mértéke – válaszlevelünk nyomán – 20 százalékra csökkent, de az év eleji 10 százalékos megvonással együtt immáron 30 százalékra rúg az a mérték, amelyet a magyar köztársaság kormánya a külföldi elismerések után „Az Év Múzeuma” címet birtokló intézménytől elvont. Ha tekintetbe vesszük, hogy egyedüliként ez a Múzeum kényszerül költségeinek mintegy 50 százalékát a bevételekból előteremteni (ez a mérték más múzeumok esetében 10 százalék körül mozog), úgy érthetővé válik, a kialakult helyzet alapjaiban rengeti meg az intézmény működésének alapfeltételeit.
Ezért másfél hete lemondtuk a Koestler-év összes programját, beleértve az októberre tervezett időszaki kiállításunkat, a konferenciákat és pályázatokat.
Hogy 2005. október 25-én mégiscsak létrejönn az a nemzetközi konferencia, amely Arthur Koestler – A diktatúrák tanúja címmel fogja feldolgozni Magyarország leghíresebb szülöttének életművét, az külföldi és terézvárosi partnereinknek köszönhető, legfőképp a német Ettersberg Alapítványnak, amely ragaszkodott, ahhoz, hogy legalább egy konferencia jöjjön létre Budapesten, amelynek költségeit teljes egészében ők vállalják.
Az egynapos konferencia helyszíne a Terror Háza Múzeum, a résztvevők között ott találjuk Christian Buckardot, az utolsó német Koestler-monográfia szerzőjét, Irina Serbakovát, a moszkvai Memorial tudományos főmunkatársát, David Pryce-Jonest, európai hírű újságírót, Koestler jóbarátját, Dalos György írót, Körmendí Zsuzsannát irodalomtörténészt, aki éppen most ír könyvet az egyedülálló Koestler-jelenségről. Itt lesz Fischer Tibor Londonban élő magyar származású író.
Engedjék meg, hogy újfent elmondjam: a nemzetközi konferencia csupán a weimari Ettersberg Stiftung, a varsói Socland Fundation és a Terézvárosi Művelődési Közalapítvány eltökéltsége miatt valósulhat meg, mert nekik fontos Arthur Koestler.
Forrás: http://www.koestler.hu/koestler01999.html
Kapcsolódó:
