Onagy Zoltán

Schöpflin Aladár

2010. október. 04. - 06:35

Ma már aligha tudjuk, ki ő, és hogy milyen, mérföldben mérhető távolságban mozgatja a cél, az indíttatás, az irodalom értő szeretete a negyvennyolc előtti és a kontraszelektált, negyvennyolc után regnáló irodalomtörténész garnitúrát. Ha valakit körbeleng a nyugalom, a műveltség, mellette bölcs is, az olyan mint Schöpflin. Kritikus volt. Magyar anyanyelvű. Talán az utolsó magyar anyanyelvű kritikus, akit még ért, megért, ezért aztán olvas az olvasó. Ő fogalmazta meg, nála olvastam először: "Megérteni az írót, mint művészt – ez a kritikus igazi feladata [...]." És valóban. Hát nem? Az író okai, indokai. Adyt Schöplin révén ismertem meg. A fekete zongoráról írja: "Nemcsak Ignotus nem értette, én sem értem, vagyis nem tudnám a logikai értelmét prózába áttenni és megmagyarázni. De ez nem is szükséges, ha érzem a logikáin túli vers értelmét, mert ez teszi a verset."

Tudja, következnek a nehéz idők, Azt is tudja, Illyés Gyula a következő császár, összegyűjtött verseiről örömódát ír (I. Gy. 37 évesen jelenteti meg összegyűjtött verseit) a Nyugat kiadónál 1940 nyarán: "Prózájánál gyökeresebb, tömörebb, ösztönösebb és tisztább magyar prózát vajon ír-e ma valaki? De az időt legjobban mégis versei fogják állni." Ebben téved ugyan, mert a Puszták népe legalább addig marad életben, mint az Egy mondat, de aki nem akar elkeveredni a múlt századforduló irodalmában, vegye le a Schöplin-könyvek valamelyikét. Pontosan rímel rá, ahogyan Kolozsvári Grandpierre Emil fogalmazza: "Nem írónak látszott, inkább katonának, nyugalmazott búr ezredesnek vagy angol őrnagynak, aki éppen most jött meg a gyarmatokról. Szikár, napbarnított, kemény tartású, sörtehajú öregúr ült előttem: bozontos szemöldöke mögött fémes, határozott színnel kéklett a szeme. Nyugodtan beszélt, pontosan fogalmazott, világos, könnyen érthető mondatokban, nagyjából úgy, ahogy írt." Még félmondat: betegeskedése idején Babits őt nevezi ki a Baumgarten-díj kurátorává. Rövid időre örökli a hatalmat.

Schöpflin Aladár, Maniga, 1872. október 4. – Budapest, 1950. augusztus 8., műkritikus, irodalomtörténész, író, műfordító.

Díjai:
Baumgarten-díj (1929)
Kossuth-díj (1949)

Művei:
Magyar írók (1917)
Mossóczy Pál szép nyara (1921)
Piros ruhás nő (1921)
Hatvani professzor feltámadása (1923)
Írók, könyvek, emlékek (1925)
Vége a szép nyárnak (1925)
A piros ruhás hölgy (1926)
Ady Endre (1934)
Őszi szivárvány (1934)
A magyar irodalom története a XX. században (1939)
Mikszáth Kálmán (1941)
Válogatott tanulmányok (1967)
Ördögfiókák