Kukorelly – 60.
Hatvan. Kukorelly hatvan éves. Szokni kell. A hatvan az borzasztó. A negyven sok, az ötven olyan, hogy más szögből éri a nap a fejet, különös felfedezésekre sarkall, olyan titkos helyekre belát, aki ötven, amelyek létéről se tudott soha, a hetven végérvényes, tövig a tüskés bozótban, de a hatvan borzasztó. A hatvan – gondolom én – betonszarkofág, kevés résen jut levegő, inkább szökik, mint dől befelé, a minimalizmus robusztus apja. Egyre kevesebb a gondolat, az ötlet, a trükk, a rutin intézi az aktuális kötelezőket.
Ezzel együtt a hatvan létezik, aki ötvenkilenc év és háromszázhatvannégy nap után végigél még egy napot. Azzal lesz ugyanis hatvan. Általában elfogadható a hatvan. Jó genetikai örökség, egészséges élet, feladat feladat hátán, célok és elkötelezettségek, amelyek bizonyítottan karbantartják az alanyt, Kukorellyhez mégsem illeszkedik megfelelően ez a komoran mélyhangrendű hatvan. Ám ha nem hamisította meg születési dátumát, hatvan mégis.
Nézzük, mivel töltötte az elrobogott hat évtizedet.
A budapesti Varga Katalin Gimnáziumban érettségizik 1968-ban. Sorkatonai szolgálata után majd különböző fizikai munkákat végez. 1974-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárosa, 1975-ben felveszik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem–könyvtár szakára. Itt szerez bölcsészdiplomát 1981-ben. A diploma megszerzése után a Jelenlét című egyetemi irodalmi folyóirat szerkesztője 1985-ig. Közben 1983–1984-ben az Új Könyvek, 1985-ben a Négy Évszak, majd 1989-ig Nemes Nagy Ágnes felkérésére az Újhold munkatársa.
Irodalmi közéleti tevékenysége az 1980-as években kezdődik: 1982-ben a Rainer Maria Társaság, 1985-ben az Örley István Kör egyik alapítója. 1987-től két éven át a Pallas Könyvkiadó lektora, 1989-ben a ’84-es kijárat című irodalmi lap alapító szerkesztője.
A rendszerváltás után a Magyar Napló rovatvezetője 1992-ig, emellett 1991-től a Karádi Éva által fémjelzett Magyar Lettre Internationale munkatársa. 1991 és 1994 között a Magyar Narancs című közéleti hetilap szerkesztője, majd főmunkatársa. Irodalmi munkáján túl 1992-ben a Képzőművészeti Főiskola (2000-től Magyar Képzőművészeti Egyetem) intermédia tanszékén kérik fel kreatív írásszemináriumok vezetésére. 1999. december 11-én a Szépírók Társasága elnökévé választják. Tisztségét 2003. március 6-áig viselte, ezt követően 2006-ig a társaság alelnök. Ezenkívül a Magyar PEN Club tagja. 2004-ben az Új Dunatáj rovatvezetője, emellett 2005 és 2008 között az Irodalmi Jelen című folyóirat munkatársa. 2010-től a Kalligram rovatvezetője.
A Magyar Íróválogatott oszlopos tagja.
Ma (tavaly) politikusi pályára tévedt, az LMP Pest megyei képviselője.
Ott ül a Házban. "Lassankint úgy kezdtem tekinteni az egész parlamentet, mintha annak az összes mozgó és cselekvő alakjai az én kedvemért élnének és beszélnének…” – mondta Mikszáth Kálmán az ő parlamenti kezdeteiről. Az első gondolat Kukorelly parlamenti jelenlétét követően, végre lesz ott valaki, aki hitelesen, elfogadhatóan beszél arról a zárt világról, amely világ meghatározza mindennapjainkat. Bárhogyan, bárhol olvashatjuk, de végre valaki hitelesen. Valami ilyenformán: „Tisza nem veszi komolyan a pártját, a Tisza pártja nem veszi komolyan az ellenzéket, az ellenzék nem veszi komolyan a maga zászlóját. Az országgyűlést már csak én veszem komolyan ezekben a karcolatokban.” Ezzel szemben Kukorelly a következőket nyilatkozza a 168 órának: A parlamentben képviselők dolgoznak. „Munkaidőben” nyilván fölfüggesztem a saját véleményemet, azt kell képviselnem, ami az engem választók érdeke. Pedig azt hihetnénk, hatvanas író már kényszerből is író marad, és ha új helyzetbe kerül, új helyzetet ismer meg, az új helyzetet nyitja ki olvasói előtt. Azt hisszük, nyilatkozata ellenére meggondolja magát. A Lehet Más a Politika nevű párttal a háta mögött éppen azt várnánk, hogy Kukorelly másként képviselő, mint a Mikszáth utáni és a Kukorelly előtti száz év irodalmár-értelmiségi (író, költő, MSZMP) képviselői.
Kukorelly Endre, Budapest, 1951. április 26., József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, kritikus.
Művei
Manière (verseskötet, 1986, Magvető Könyvkiadó, Budapest)
Én senkivel sem üldögélek (verseskötet, 1989, Pannon Könyvkiadó, Budapest)
A Memória-part (regény, 1990, Magvető Könyvkiadó, Budapest, Év Könyve-díj; további öt nyelven 1996–2000)
Azt mondja aki él (prózaversek, 1991, Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, Pécs)
Egy gyógynövény-kert (válogatott versek, 1993, Magvető Könyvkiadó, Budapest; portugálul 1997)
Napos terület (prózaversek, 1994)
Budapest – Papírváros (képeskönyv, 1994, Gink Károly fotóit kísérik írásai)
Mintha már túl sokáig állna (verseskötet, 1995, Budapest)
Kedvenxc (esszék, 1996; németül 1999)
H.Ö.L.D.E.R.L.I.N. (versciklus, 1999)
Három 100 darab (kisregény, Jelenkor Irodalmi és Művészeti kiadó, Pécs, 1999,
Rom: A Szovjetónió története (regény, 2000)
Kicsit majd kevesebbet járkálok (írások, 2001)
TündérVölgy, avagy Az emberi szív rejtelmeiről (regény, 2003, harmadik kiadás 2007)
Samunadrág (gyerekversek, 2005, Kalligram Könyvkiadó, Budapest)
Rom. A komonizmus története (regény, 2006, bővített kiadás)
Ezer és 3 avagy A nőkben rejlő szív (regény, 2009, Kalligram Könyvkiadó, Budapest)
Mennyit hibázok, te úristen, Kalligram Könyvkiadó, 2010
Díjai
Bölöni György-díj (1985)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1986)
Év Könyve-díj (A Memória-part, 1991)
József Attila-díj (1993)
Weöres Sándor-díj (1994)
Déry Tibor-díj (1995)
A Holmi novellapályázatának díja (1997)
Alföld-díj (1998)
Jelenkor Kiadó nívódíja (2000)
Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2003)
Márai Sándor-díj (2004)
Palládium díj (2004)
Vilmos-díj (POSZT, 2005)
Csernus Ákos-díj (2005)
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006)
Irodalmi Jelen díj, (2006)
