Mint egy jó pohár

A könyv első és hátsó borítóján Jónás édesapjának és édesanyjának elmosódott fotója látható – „nem is tudom igazán, mi ennek a könyvnek a címe, Apuapuapu, vagy az, hogy »Anyu«” – töprengett el hangosan a költő és immár prózaíró is. „Valójában több címet is akartam adni neki, de végül ez lett” – tette még hozzá Jónás, és a döntés mellett szólt, hogy az Apuapuapu részleteit már közel egy éve olvashatják az érdeklődők az Irodalmi Jelenen.

Hogy miként kezdődött e regény, annak nem túl régi emlékeit Mányoki Endre hívta elő. Egy időben a versírás már nem szolgált elegendő „kifutópályaként” Tamásnak, „irgalmatlan mennyiségű” szöveg ömlött ki a keze alól. Mányoki egy alkalommal meglátogatta őt szinte üres albérletében, ahol a padlón csak egy matrac volt, talán még egy asztal, néhány szék – ekkor javasolta a költőnek, hogy írja meg édesapját. Pár napon belül Mányokihoz meg is érkezett a mű első részlete.

Zaklatott szöveg ez az apa figuráját „körbesimogató” regény – fogalmazott a szerkesztő. Ahogy az apa, úgy az elbeszélő is lebegő, áttűnő alak, egyikőjük körvonalai sem rajzolhatók meg pontosan. Kérdés, hogy a konvencionális olvasat mit kezd vajon egy ilyen szöveggel – gondolkodott el Mányoki. Hasonlóan nyitottnak érzékelhetjük a nagy egészen belüli mikrotörténeteket is: ezekben valójában az érdekes, ami nem történik meg.

A tünékenység, amely Jónás szereplőit jellemzi, épp úgy igaz magára is, sőt, Tamás legfontosabb írói tulajdonsága – állapította meg szerkesztője, Mányoki Endre. A rejtőzködés lehetne akár hétköznapian unalmas póz is, de Jónásnál cseppet sem az: az olvasó folytonos késztetést érez arra, hogy jelen legyen a történetekben, mi több: „az író engem, az olvasót tesz meg középpontnak, mintha körém építené fel az egészet” – jellemezte a szerkesztő a koncepciót. A Jónás-féle irodalom tehát nem a bravúros nyelvhasználattól válik fontossá, mert az is része – összegezte észrevételeit Mányoki Endre –, hanem ettől az „itt-lét”-érzettől, amely az olvasót teszi meg a szövegek főhősévé.

Ezt a felolvasott részletek is alátámasztották: az apa karakterét, megjelenését ugyan nem tudjuk pontosan megrajzolni a történetekből, de a regénybeli helyzeteknek olyan erős az atmoszférája – tegyük hozzá: Jónás igen jó felolvasó is, okosan és szépen hatásvadász –, hogy csakugyan nehéz elszakadni a szövegvilágtól.

Egyébként egyre kevesebben írnak ma a szüleikről – jegyezte meg Mányoki, s ezzel lassan ki is bontakozott a kötetlen beszélgetés a szerző és a közönség között, kezdetben a családról, majd a művekről. Jónás olykor balladisztikus tömörséggel válaszolt – ahogy regényében, a valóságban is szereti maga körül a homályt, mely újabb és újabb kérdéseket generál. Apja még nem tud a könyvről, majd jövő héten viszi el neki – osztotta meg hallgatóságával a költő, majd hozzátette a megrázó mondatot: „Apám egy éven belül meg fog halni”. Miért? – jött a kérdés a közönségből; „Mert anyám így akarja” – felelte Jónás. Édesanyja egyébként már nincs az élők sorában, a könyvborítóra került fotó szüleiről az egyetlen kép, amely megmaradt (17 évesek rajta), s most így, kétfelé hasítva zárják táblák közé a regényt. Mint Tamás elmesélte, emlékszik gyerekkorából egy családi barátra, aki fotósként bukkant fel náluk többször – „ha ő nem járt volna hozzánk, egy csomó mindent nem tudnék a szüleimről” – emlékezett Jónás. Felidézte azt a pillanatot is, amikor anyja egy fotó kedvéért csókolta meg apját, és ő gyerekként afféle megcsalatásnak élte meg, hiszen „addig azt hittem, anyám utálja apámat”. Még Hobó, Földes László is járt egyszer a családnál fényképet készíteni – a fotót később ki is állították „Cigány család Csernelyből” címmel. „Szőke voltam rajta – emlékezett Jónás –, és másban sem látszottunk cigánynak.”

Testvéreivel nem tartja a kapcsolatot, legfeljebb annyiban, hogy a közelmúltban derült ki, hogy „csúnyán visszaéltek a nevemmel” – mesélte Jónás, aki azonban nem akarja emiatt törvényi úton elítéltetni a testvéreket. Az apa–fiú-viszony apropóján szóba jöttek a saját gyerekek: „Az ő életüket nem akarom megnehezíteni” – nyilatkozta a költő, s ez annyit jelent: nem avatja be őket az írásaiba, a kamaszkorú gyerekeknek meghagyja, hogy keressék a saját útjukat. „Nem tudom pontosan, mit jelent a család” – összegezte gondolatait a költő, s aztán a kérdések, nem véletlenül, áttértek a közelmúltban megjelent verseskötetére.

A Lassúló zuhanás előtt öt éve nem jelent meg Jónástól verseskönyv, ebben hatalmas mennyiséget, 1200 verset szeretett volna felvonultatni, vaskos kötetet letenni az asztalra. A kiadó azonban nem ment bele, szelektálni kellett. „Így utólag haragszom magamra, ki kellett volna adni – fogalmazott Jónás. – Olyan kötetet akartam, ami egy labirintus, az Ezeregy éjszaka meséi. Nem baj, ha nem jók mind a versek. Én leszarom, hogy jó költő legyek. Az a lényeg, hogy olyan verseket írjunk, amelyek a mindennapokban használhatók. Olyanok, mint egy jó pohár…”

Jónás példának hozta Térey költészetét, melyet a kortársak közül az egyik legnagyszerűbbnek tart, de a „baj” éppen az vele – magyarázta –, hogy minden verse ünnep, maga a tökéletesség. Ennél fontosabb, hogy minden nap szülessen vers – vélekedett Jónás –, ahogy fontos, hogy mindennap együnk valamit, ne csak ünnepi asztalban gondolkodjunk. „A teremtés gesztusát az olvasónak kell elvégezni” – fogalmazott a költő vers és ünnep kapcsolatáról. Beavatott az Irodalmi Jelenben publikált Keresztények alkonya című szonettkoszorú történetébe is, melyet egy szuszra írt meg. Petri úgy tanította – emlékezett Jónás –, hogy előbb meg kell írni a mesterszonettet, utána jöhet a többi. „Én elkezdtem az első sornál, és befejeztem az utolsónál” – idézte fel a vers születését, amit Mányoki Endre is megerősített: alig telt el egy-két nap az ötlet felvetése és aközött, hogy Tamás elküldte neki a kész művet. Ezt is meghallgathattuk, ahogy még több más költeményt is, és a beszélgetés maga is úgy ért véget, mint Jónás történetei: tünékenyen, észrevétlenül.

A kötet webshopunkból néhány kattintással megrendelhető.

Laik Eszter

Fotók: Hegedűs Gyöngyi

Kapcsolódó anyag: Az est képekben elbeszélve - Hegedűs Gyöngyi videója