Ugrás a tartalomra

 

A férfi, aki fölment a hegyre, de nem jött le

Görgeyt utálták, fölösleges tagadni. Gyáva alak volt, aki mocskosul elárulta a hazáját. Hiába szépítették a tankönyvek, hogy a fegyverletétel „józan katonai megfontolásból adódott”, őket nem érdekelte. Meg kellett volna halni a szabadságért, akkor még hős is lehetett volna, ezt ismételgették egymás közt. „Felelős döntést hozott Görgey, mert nem volt esély az oroszok ellen, ő pedig értelmetlen célok miatt nem vezényelhette a halálba katonáit, felelősséggel tartozott értük”, ezt írta a tankönyv. Utálták a tankönyvet, az összes szabályt vele együtt, a szánalmas kis hősöket, akik ágyban, párnák közt, taknyukat, nyálukat összefolyatva búcsúztak el ettől a rohadék világtól. Ráadásul lelépett külföldre a gyáva féreg, és kilencvennyolc évig húzta. Kossuthtal hasonlóképpen voltak, II. Rákóczi Ferenc sem volt kivétel. Lúzer volt mindahány a szemükben. Nem tartották érdemesnek foglalkozni velük.

Ádámot sem szerették Az ember tragédiájából, mert felmászott a sziklára, és amikor megtudta Éváról, hogy bekapta a legyet, visszalépett. Legalább vetné magát a mélybe, akkor nem kellene átélni ezt az egész küzdj és bízva bízzál felhajtást. Lehetne belőle hős, a szabad akarat bajnoka, de így csak egy szánalmas hőbörgő marad, akit egyetlen mondattal vissza lehet rántani a sziklaszirtről. Szerencse, hogy őt is csak kitalálta egy másik lúzer, aki szintén nem volt egy nagy szám hősileg.

Egy hős dögöljön meg normálisan a csatatéren. Legyen olyan, mint Petőfi, aki írogatott a kávéházi asztal mellett, utána meg kiment a frontra, hogy a hazájáért kinyírassa magát. Mert a lélek számít, az elszántság, a példamutatás. Az, hogy valaki emelt fővel hagyja itt ezt a világot, akkor is, ha a vesztébe rohan. Így gondolták abban a pillanatban. A szabad akarat miatt legalább kevesebben színezik át a fejét neonzöld kihúzófilccel a tankönyvben. Nem félnek majd követni a példáját, és mennek, ha jő a nagyszerű halál, ahogy Vörösmarty mondja abban a híres magyar versben, aki szintén nem egy nagy szám emberileg. Még a hazájáért sem volt képes meghalni rendesen, csak úgy ímmel-ámmal, félig megzakkanva. Szóval semmi extra, csak egy gyáva költőcske volt. Nem úgy, mint Petőfi, aki megmutatta, milyen vagányul kell kinyiffanni.

Akárhogy kutattak az emlékezetükben, nem nagyon találtak hősöket a huszadik és a huszonegyedik századból. Elég ratyi egy korszak, állapították meg, de végül eszükbe jutott egy videófelvétel. Egy apró kínai srác odaállt a tank elé a Tienanmen téren. Neki nem kellett kinyiffannia, hogy hős legyen, de a sofőr biztosan egy munkatáborban végezte. A maga módján ő is hős volt a lúzerségével együtt. A srác bevállalta, de a nevére csak akkor emlékeznének, ha meghalt volna. Így most ő csak a srác a Tienanmen térről, és ki tudja, mi van vele. Talán már nem is hős, Kínában még mindig dúl a kommunizmus, őt pedig tutira bedarálta a rendszer. Másoknak viszont a világ más táján segít hősöknek lenni, odaállni a tank elé, és értelmesen kockáztatni az életüket. Valahogy így gondolkodtak, de a huszonegyedik század még mindig hibádzott. Arról csak sportolók jutottak eszükbe, aranylabdás focisták és lekvárral doppingoló jamaikaiak. Csak a nevük nem ugrott be, pedig folyton ott vannak a képernyőn, nyomatják őket a reklámokban, és akkora hősök, hogy a százkét centis képernyőn is alig fér el az elégedett pofájuk.

Aztán eszükbe jutott a férfi, aki fölment a hegyre, de nem jött le onnan soha. Azóta se látta senki. Megmutatta, hogy szabad, és le van szarva az egész unalomba poshadt világ. Tehát szép történeteket lehet szőni köréje. Belőle írják a hősökről szóló házi feladatukat.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.