Egyflekkesek (2. rész)

Icukám

„Icukám!

Görcsöl a gyomrom az idegtől egész nap, remegek és sírok. Mert picsogós vagyok, mondod te, de én hiszek az ügyvédnek. Bármikor kitehettek, hát hogy ne félnék? 81 évesen az utcára kerülni? Legalább egy élvezeti jogos szerződést kössünk, amiről beszéltél, már az is megnyugtatna egy kicsit. Én próbálom elfoglalni magam, és nem gondolni rá, már kitakarítottam az egész lakást, nincs üres keresztrejtvényem. Az unokák is olyan ritkán jönnek, pedig mindig adok nekik egy kicsit, ha megjön a nyugdíj. Ezt már nem bírom. Idegileg teljesen tönkre vagyok téve. Az, hogy Árpádom elment, éppen elég csapás. Tudom, szeretted te is, bár a vége felé elég rosszban voltatok, biztos neked is nehéz, de egy anya fájdalmát nem értheted meg, ha a fiát kell temetnie. És erre még a lakás sem az enyém. Könyörgök, írassuk a nevemre! Az nem létezik, hogy 81 évesen nincs semmi tulajdonom, hogy amiért szegény nagytata és én megdolgoztunk, az nincs a nevemen! Azért írok inkább, mert te egyből az örökségről beszélsz, hogy majd az unokák mit kapnak. Hát máris temetni akarsz? Kitenni az utcára? Láttam már ilyet, meg is teheted, az ügyvéd is megmondta.

Amikor átjöttünk Magyarba, szegény nagytata nem akarta, hogy a te nevedre vegyük a lakást, mert tudta, hogy rossz vége lesz. A kényszer hozta így, mert nem volt még állampolgárságunk. Várhattunk volna, de én erősködtem, mert nagyon megtetszett itt, hogy Árpádom meg az unokák szomszédságában lehetek, és minél előbb költözni akartam. Ó, ha ezt tudom előre. Már az is jobb lett volna, ha a ti lakásotokat átíratjátok a te nevedre, ezt meg a fiaméra. Persze, az több pénz, de akkor talán nagytata is tovább élvezte volna, nem megy a szívére az egész szituáció. Tudod, hogy egyedül vagyok, a nyugdíjas klubba sincs már kedvem menni, a hétvégét várom, hogy jöjjetek, készülök rá, főzök, de nagyon hosszúak a napok, már a sorozatokat is unom, nincs semmi, ami leköt. Meg mi az, hogy nem hagyod, hogy eladjam? Hát kim vagy nekem? Szerinted most nem jó a piac, de túl sok a rossz emlék itt. Értem azt is, hogy a gyerekeid miatt aggódsz, az örökségért – Jézusom, már megint temetünk engem –, de amit én itt hagyok, az övéké lesz. Szeretlek benneteket, hát másképp nem hívnálak vasárnaponként ebédre, még csak nem is mennék. De én akarom nekik adni, úgy hasonlítanak az apjukra, azt szeretném, ha tőlem örökölnék! Kérlek, értsd meg Icukám, nagy ez a ház egymagamra, ha el akarom adni, hadd adjam el, és írd alá a papírokat! Hát milyen dolog az, hogy te szabod meg, mit tehetek azzal, amiért én meg a nagytata dolgoztunk meg. Az, hogy téged elhagyott édesapád, és édesanyád nem tudott annyit összeszedni, még nem jogosít fel ilyesmire. Ez az én vagyonom! Hogy mik vannak a világban!? Nem gondoltam, hogy velem is az fog történni, amit a tévében látok. Te nézed az Igazság nyomábant? Hát hihetetlen, hogy milyen emberek vannak. Mi ne legyünk olyanok!

Kérlek drága Icukám, legyél megértő, ne akarjad, hogy az utcára kerüljek, hagyd, hogy megnyugodjak, mert ez tönkre fog tenni idegileg. Így is többet öregedtem az elmúlt évben, mint az előző 20-ban. Kérlek, könyörgök, írassuk a nevemre a lakást!

Szeretettel,

Nagyi

Ui.: Vasárnap várlak benneteket, nagytata évfordulója lesz, a fiúk kedvéért rántott csirkecombot csinálok.”

Baltás gyilkos 1.0

A baltát már felvettem. Odamegyek egy férfihoz, leütöm. Feláll, indul tovább. Tudod, bökök oda neki, nem is lennél te annyira csúnya. Még a fakóságod is elviselhető éppen. Sőt, az öltönyödnek sem olyan rossz a szabása! Ha téged nem zavar, hogy minden férfinak ilyen van az utcán, akkor engem sem. Téged, elárulom, valamiért megkedveltelek. Az édesanyádhoz igyekszel így haza? Biztosan beteg és ápolásra szorul. Te minden nap kensz neki vacsorára kenyeret, az asztalára rakod, de ő nem hallja a tévétől, ahogyan jó étvágyat kívánsz neki. Néz ki a dioptriák mögül, te meg már hiába próbálod, nem tudod elválasztani a pupilláját a szeme barnájától.

Otthagyom, igyekeznem kell, az idő 17:00-kor indult. Befordulok a ház elé. A nő a fakó ruhában épp most halad el a bejárat előtt, azon kell majd bemennem. Nem vett észre. Az első emeleten vannak néhányan, de nem néz egyikőjük sem a lépcső felé. A nő lakása előtt csak egy pillanatra állok meg. Becsöngetek, kinyitja, belököm. Pont úgy néz ki, mint az Annus néni. Az arca ugyanolyan, a szája, a szemei, és rajta is állandóan ilyen virágos ruha van. Ez a nő mintha nem is ijedt volna meg, csak legyezgeti magát a kezével. Nem, mégsem olyan, mint ő, nem elég vastag a karja. Ilyen karokkal nem lehet tésztát gyúrni. Pedig Annus néni csak sajátot tesz a levesbe. Nem, ez nem hasonlít rá. Lesújtok a baltával. Némán esik össze az ajtóban. Felforgatom kicsit a lakást, de nem érdekel, mit találok. Aztán elbújok. Az ajtó kinyílik, én a másik nő előtt termek, és az ő fejébe is belevágom a baltát.

Várok néhány percet, nem változik semmi. Most akkor mi van?

Szórakozásból odamegyek egy nőhöz, és a fülébe súgok. Gyorsítani kezd, pedig nem mondtam semmi bántót; utána futok, elkezdem kergetni. A szoknyája alig lebben. Hamar sikerül elébe kerülnöm, nem akar megállni, leütöm. Még csak nem is tiltakozik.

Megütöm újra. Egy alacsony, izmos pasast látok, piszkos pólóban és nadrágban, lendíti a kezét előre. Leüti a nőt. Aztán taposni kezdi. Kifröccsen a vér a ruhájából. Megáll. Mintha nem merne továbbmenni. Leguggol a test mellé, az arcába néz. Vértócsa jelenik meg a nő alatt.

Egy rendőri egység tart felém. Felmenekülök a tetőre, azok a nyomomban, már lőnek rám, próbálok gyorsítani, de hirtelen mintha megállna minden. Csak egy képet látok. A sarkában én állok egy épület tetején, alattam kereszteződés, a járókelők is megálltak a járdán. Nem mosódtak el, magukon tartották körvonalaikat. Az egész kép színe valami drappos, meglepően kellemes árnyalat, biztonságban érzem magam tőle. Lent, most látom, ott az öltönyös, akihez beszéltem. Felfelé néz. Azt hiszem, végre sikerült. Szintet ugrottam.

Bejön az öcsém, baszd meg, megint lefagyott. Újraindítja a gépet, hamar feltűnik neki az új játék a tálcán. Képes voltál ezt a régi fost letölteni? Ráadásul a demót szedted le, te szerencsétlen, ezen csak egy pálya van, kattint, és az Urban Legion eltűnik a lomtárban.

Gazdaságos Jézuska

Amikor régen mamáéknál összegyűltünk, és mi voltunk a legkisebbek, mindennek örültünk. Engem is könnyebb volt felvillanyozni egy csomag Hariboval, amit akkor még nem árultak minden sarki ABC-ben. Aztán nagyobbak lettünk és elmúlt a karácsony izgalma. A lelkesedésnek annyi, a félig kopasz fa alatt családonként idén is tíz kiló cukor vagy egy öt kilós mosópor vigyorog talpig díszbe öltöztetve. Jó lesz az fiam, az legalább hasznos! – ez állhatna a címerünkön.

Mi meg, a gyerekek, igyekszünk jó pofát vágni a zokni-, bugyi- és dezodorcsomagokhoz, amihez jobb esetben még tusfürdő és mosdószivacs is jár. Ha érzékenyebb lennék, a szívemre venném, hogy azt gondolják, koszos és büdös vagyok, és minden zoknim lukas, de hát fürdeni mindig kell, és beszarás, tényleg minden zoknim lukas. Mondhatni eltalálták: pont ez hiányzott az életemből.

Azért az izgalom megmarad, mert senki sem tudja, hogy csak kicsit vagy nagyon lesz gáz az ajándéka; az is, amit ad, meg az is, amit kap. De ha igazi meglepetést akarunk, Ipikére mindig számíthatunk.

Mióta nyugdíjba ment, Ipike takarít. De Ipike úrinő. Csak uraknál szolgál. A Professzoréknál már vagy tizenöt éve húzza az igát. A Professzorék menő orvos házaspár, agysebészek, vagy valami ilyesmi. Nagyon megbecsülik a személyzetet, mert a fizetésen felül mindig nekik adják a régi ruháikat és megunt kacatjaikat, hálájuk jeléül a kemény munkáért. Márpedig Ipike imádja gyűjtögetni a kincseket. Nemcsak magának, hanem másnak is szívesen összeszed akármit selejtezéskor vagy lomtalanításkor, vagy bármikor, amikor lehetősége adódik. Ő nem egy préda-Kata, hogy csak úgy elherdálja a pénzt. Amiket egy normális ember szemétnek nevezne, azt ő mind felhalmozza: jó lesz az még valamire! Mert Ipike inkább lehántaná és besózná a talpát, minthogy pénzt költsön. Emiatt gyakran előfordul, hogy a fa alá repülőről vagy szállodából zsákmányolt törpeszappan, minisampon, termékminta vagy fosszínű kötött pulcsi, esetleg nagyibugyi vagy Pingvin Patikás ingyen szerzemények kerülnek.

Már el is kezdtem volna találgatni, idén mi lesz a csúcs, amikor a rituális családi éneklést kisegítendő, a kazettás magnóból felcsendült a Pásztorok, pásztorok. Feri bá már megint elsütötte a Mennyből az angyal végén a valóban, valóban helyett a nyalóban, nyalóban poént. Huszadjára már egyáltalán nem volt vicces, de mindig ez a végszó, hogy nekieshessünk az ajándékoknak.

Először csak leültem figyelni a többieket, ahogy fintorognak vagy nevetnek, ha éppen sikerült eltalálnunk azt, amire vágytak. Szinte átjárt a Karácsony Szelleme.

Észrevettem, amint tata és mama köszönetet mond Ipikének a csodás, magenta színű, szalagokkal átkötözött, gigantikus méretű kerámiaszoborért. Ki sem bontották a kezében bárányt tartó pásztort, olyan szép az úgy az érintetlen dupla celofánban.

Az ünnep végül csak lecsengett. Később közösen takarítottuk el a romokat és hajtogattuk össze a használt csomagolópapírt, jó lesz az jövőre is! A fa alatt még mindig ott állt a szobor. Úgy emelkedett ki az ágak közül, akár Boticelli Vénusza a habokból. Túl szép ez, hogy igaz legyen! Fogtam és kibontottam, de csak a több rétegnyi cellux eltávolítása után vált láthatóvá a felirat:

Szeretettel húsvétra, a Professzor Úrnak

Nagyra értékelem fáradozását és Isten áldását kérem munkájára!

Diary Girl

Vasárnap

Eltűntetni a szennyest
felmosni a konyhát, fürdőt
3250 Ft telefonszámla (kedd)
lefénymásolni a tanulmányt (vagy legalább kiguglizni a szerzőt)

Szokásos lista kövi hétre, nyeh. Az a gond csak, hogy ebben a hónapban még nincs ösztöndíj és, ha befizetem a telefont, már csak 2000 Ft-om van a hónapra a rezsi mindent elvitt. Francnak kellet ígérgetnem! nincs semmi zsém – hiszti szagot érzek

Hétfő

A tanulmányt nem sikerült lefénymásolni óra előtt, Andi ideadta az övét. Stanley Fish – vicces neve van, de elég bonyolult mondatai vannak, ez a tanár kibaszottul unalmas, mindjárt elalszom, úúúú! de nagyon tuti kis virágokat kreáltam itt a lap szélére. Andi fel is töltötte facséra  és neki van valami haverja, aki ott keres fordítókat. Szerinte tökre menne nekem, azt hiszem meg is oldódott a pénzprobléma… még 2 perc, ha nem fejezi be addig a mondatot Roli fizeti a kávém!

Kedd

YESS!!!válaszolt a gyerek!!! Küldött fordítás anyagot, valami pszichológus cucc – lényeg: csütörtök éjfélre kell, 10 oldal. király! Végre egy komoly meló, nem az a buzi szórólapozás, amivel Roli fáraszt. Szerepelni fog a nevem egy tudományos kiadványban YEAH!, az önéletrajzomba is beírhatom. Ja és kapásból 3000 Ft!
Eh, na mind1, holnap elkezdem, ma már fáradt vagyok.

Szerda

Ma nincs időm írni, ez a buzi szöveg kiakaszt. Ilyen hülyeségek vannak benne, hogy „az analóg-kódolás szemléltetése a percepciós szellemi képek elfogultságának a hozzáállásában a résztvevők szerint…” még jó, hogy nem mentem pszichológusnak! Ez tényleg nehéz! L
Ja!!! és a srác azt írta, hogy nem fog szerepelni a fordító neve a kiadványban, amibe megy, de „attól írd be nyugodtan”. Érdekes!.

Csütörtök

Jah, inkább pénteket kellett volna írni, már fél 3. Nem tudok aludni, túl sok koffein van bennem. Roli teljesen kiakadt rám, hogy a fordítás miatt nem mentem a koncertre, meg hogy valentin-nap, meg ilyenek. Eszter meg azon problémázott egész álló nap, hogy nincs kitakarítva neki meg beénekelnie kéne --- vagy mifasz! és emiatt nem tud. Nem baj, de legalább holnap érkezik a fizu is. Angol szöveget meg látni sem akarok már! Fáj a fejem és az ujjaim, asszem, túl erősen ütöm a billentyűzetet.

Péntek

A bankszámlámon még semmi, a srác meg csak annyit írt, hogy továbbította a megrendelőnek. Azt sem tudtam, hogy nem neki fordítom. Remélem, hamarosan ír! Mindenesetre, most lemegyünk Rolival Andiékhoz a Kertbe, nem mintha lenne pénzem, de hát péntek van, na!

Erlauer Balázs, Hegedűs Gabriella, Tari Boglárka és Urbán Anikó tárcái

Az Egyflekkesek első része ezen a linken érhető el.