Kosztolányi Dezső

 

A magyar szépségkirálynő

(Kiadatlan portré az Alakok sorozatból)

 

Csontsovány, hórihorgas, görbe lábú, fekete foghíjas nő. Bizalmatlanul méreget kancsal fél szemével. Ahogy nézem, egyik lába mintha rövidebb volna. A bal? A jobb? Mindkettő, állapítom meg végül. És elönt a nemzeti büszkeség. Akár az alsó

rakpartot tavasszal a Duna.

Igen!

A magyar szépségkirálynő áll előttem.

– Koronája nincsen? – kezdem egy jelentéktelen kérdéssel.

– Nem bírják a fogaim – köpi vissza a szót nyállal együtt. – Kihullanak tőle.

– A fején – mondom. – Arra céloztam.

– Maga ne „célozgasson” itt nekem! – és két kezével a levegőben mutatja az idézőjelet, könnyed, nőies mozdulatával lesodorva a csillárt a mennyezetről. – Különben meg – teszi hozzá, és kikászálódik az üvegszilánkok alól – nem áll meg a fejemen. Mióta ez van – mutat tökkopasz koponyájára.

– A divat?

– Fenét! A tetvek! Mind lezabálták a hajamat a rohadékok!

Egy darabig hallgatunk.

– És most majd maga képvisel bennünket – terelem másra a szót – a nagy megmérettetésen.

– Harminchét kiló. Vasággyal együtt – mondja. – Annyi voltam a megmérettetésen.

– A világszépségversenyre gondoltam – magyarázkodom.

– Akkor mért nem azt mondja?

– Elvégre is – engedem el fülem mellett a megjegyzését – itthon maga lett a győztes. Nehéz volt?

– Hát?! – néz rám kérdőn. – Egyedül indultam.

– Az hogy lehet? – csodálkozom. – Más nem jelentkezett a versenyre?

– Jelentkeztek volna. De annyi volt a feltétel, az előírás, a követelmény…

– Sok?

– Naná! Egyetemi diploma, lehetőleg Oxfordból. Négy nyelv anyanyelvi szinten. Ritmikus sportgimnasztikából legalább magyar aranyérem. Diplomáciai jártasság. Ja: és profi lovasoktatói képesítés valamelyik vidéki főiskoláról. Folytassam?

– Hát nem kevés. És maga mindegyik feltételnek megfelelt?

– Én?

– Igen.

– Egyiknek sem.

– Akkor hogyan jelentkezett?

– Nézze, a nagynéném volt a jegyszedő a versenyen. Elintézte hogy indulhassak. Miért, másutt nem így megy? Aztán, hogy más nem volt, kihoztak győztesnek.

– Hát akkor, sok szerencsét! – köszönök el gyorsan.

Nem köszön. Ő már egy másik világban él. Ő a nagy magyar tévésztárok és egyéb celebek közé tartozik!

Nézem, ahogy távolodik. Lehet, nem is rövidebbek a lábai. Bizonyára csak a csipőficama zavart meg.

 

 

---

 

 

                          Kosztolányi Dezső

Mostan zöldségfélékről álmodom

 

Legjobb a spárga. Sok-sok gyökeret

e spárgával főznék meg egy kisleánynak,

egy kisleánynak, akit szeretek.

Fejes káposztát, zellereket főznék,

s egy kacskaringós, kedves karfiolt.

S akarok újra sok vöröskáposztát,

vörös-, fok-, póréhagymát, ami volt,

és kellene még zöldség sok ezer,

és kellene még aztán milliom:

tréfás-lila uborka, borszín torma, sóska,

szemérmetes, szerelmes patiszon,

és kellene szomorú laboda,

és téglabarna cékla is, de halvány,

akár a színes rebarbara árnya

augusztusi délkor a kotla alján.

És akarok még égő brokkolit,

zöldszínűt, mint a mérges cukkinik,

és akkor főznék, mindig-mindig főznék.

Nyerset húgomnak, anyámnak sülteket,

arany-párával az anyámnak főznék,

kék endíviát, lóbabszószt, sülttököt.

És el nem unnám, egyre-egyre főznék

egy rossz konyhában, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

 

S vegetárius volna ételem.