A kritikus, akitől Térey is megijedt
Szegeden 2013. október 17-én a Cuba Cafféban Keresztesi József szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész avatta be a jelenlévőket a Rubin- és a Benda-titokba, valamint abba, miként vívhat ki magának tekintélyt egy ítész.
Leginkább egy kritikusképző tanfolyamra hasonlított a Science Caffe szegedi pódiumbeszélgetése, ahol Bíró-Balogh Tamás a kihallgató tisztek magabiztosságával faggatta munkáiról Keresztesi József exirodalomtörténészt, egykori szerkesztőt és a saját elhatározásából parkolópályán lévő kritikust. A szabadúszó értelmiségiként jelen lévő, valamikori szegedi hallgató rövid válaszaiból kiderült, hogy soha nem írt könyvekről kizárólag a honorárium miatt, és elemzésének megjelenését is utasították már vissza. De a közönség soraiban ülő fiatal és Déry-díjas kritikusok (utóbbin értsd: Szilasi László) azt is megtudhatták, milyen hatása volt Keresztesi József egy-egy pikírt (szó szerint „lebaszós”) megjegyzésének. Bán Zoltán András például azért vette maga mellé a fiatal tollforgatót a Magyar Narancsba, mert nem volt gyáva negatív véleményt alkotni az akkori rovatvezető könyvéről. A narancsos karrier tehát egy odamondással kezdődött, s amiért manapság a legtöbb helyen fatva járna, azért Keresztesi egy komoly szakmai lehetőséget kapott. De hasonlóan komoly hatása volt a Térey János Paulusáról szóló írásának is: a szerző a szöveg következő kiadásából kihagyta az egerek éji énekét (ti. a kritikus megjegyezte, hogy nevezett rágcsálók nem dalolnak este a tajgán).
Keresztesi József vallomása szerint nem olvasó- és szerzőnevelő szándékkal ír, hanem a jó könyvekről való beszéd élvezete miatt. Ezt tükrözi legújabb, Anabázis című gyűjteményes kritikakötete is, amely elidegenítő címe ellenére kijelöli azoknak a szerzőknek a körét, akiket szívesen olvas. Az esten főként Szvoren Edináról esett szó, de Keresztesi József előszeretettel ír Borbély Szilárd, Kemény István, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely vagy a már említett Térey János műveiről is.
A kritikusnak fel kell építenie egy szerepet, amelyből szorgalmasan szemléz egy körülhatárolt szerzői kört, és így megkerülhetetlenné válik a szava, a későbbi megszólalóknak mindenképpen viszonyítaniuk kell hozzá. Ehhez elengedhetetlen a véleményalkotás következetessége, azaz az ítésznek kiismerhetőnek kell lennie, és így már sokan tudhatják egy-egy újabb megjelenésnél, milyen az ő attitűdje, hangneme, értékítélete. Ilyen mérvadó kritikus Keresztesi szerint többek között Beck András, Szolláth Dávid és Takáts József.
A filológia irányába forduló Keresztesi József nevéhez kötődik Rubin Szilárd életművének rehabilitációja, aki nem mellékesen Pilinszky János legközelebbi barátja is volt. A 2010-ben elhunyt prózaíró Csirkejáték című regényét 2004-ben adták ki újra, s a németországi siker hatására a Magvető Kiadó 2010-ben megjelentette a Római egyes című művet is. Keresztesi a hagyatékból rekonstruálta az Aprószentek krimiszerű történetét, amelynek társszerzőjeként nyugodtan feltüntethette volna önmagát is, hiszen a sajtó alá rendezés során egy addig nem létező változat született meg 2012-ben. Megfogalmazása szerint a jövő fiatal kutatóira vár a feladat, hogy ennek ürügyén „berúgják az ajtót”, s talán hozzáírjanak ahhoz a Rubin-monográfiához, amelyet szintén ő készített.
A beszélgetésből kiderült az is, hogy Rubin erősen másodvonalbeli költő volt, aki idejében váltott, s a lírában időnként megcsillanó erényeit ügyesen mentette át a prózába. Versei – főszerkesztői kérésre – azért is kerültek a 21. századi szövegkiadás végére, hogy ne riasszák el az olvasót. Közülük Keresztesi szerint az egyik legfontosabb a Ságvári Endre haláláról szóló politikai költemény. A szüzsé egyébként – a „fasiszták” agyonlövik a mesekönyvírót a cukrászdában – a szöveg sajtó alá rendezőjét is sokként érte gyerekkorában. A másik fontos lírai ópusz a Találkozás egy szovjet katonával, amely a Pajtás című gyerekújságban jelent meg. „Ezért biztosan leköpne és nekem esne Rubin” – jegyezte meg Keresztesi önkritikusan, akit láthatóan érzékenyen érintett a korábban feltételezhetően humorosnak szánt saját gesztusa, amikor a hecc kedvéért közzétette a kétes esztétikai értékű írásokat.
Keresztesi-versek slam, dalszöveg és Grafitnesz között
A másik megidézett szellem a 27 évesen elhunyt szegedi művész, Benda Balázs volt, akinek szerteágazó életművét szintén Keresztesi rendezte sajtó alá másik két kollégájával együtt (Kalandos történet, Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2011.). Az 1992-ben elhunyt Benda szellemi kisugárzása olyan erős hatással volt a városban alkotókra, hogy a szegedi diaszpórának köszönhetően Budapestre és Pécsre is eljutott a híre. Legutóbb a Metanoia Társulat építette be színházi előadásaiba különböző jellegű hagyatékát (írásokat és képzőművészeti alkotásokat). Benda életművére jellemző a provokáció igénye, és talán ez hívta életre nála a rendszerváltás után az orális szex első képzőművészeti igényű ábrázolását is. Szürreális prózája pedig radikálisan eltért az 1990-es évek trendjétől. Ki tudja, mit rejt még az a kartondoboz, amely a fiatalon elhunyt Benda hagyatékát őrzi a Jelenkor szerkesztőségének eldugott szegletében?
A kikapcsolt nagyképernyős tévé és a vendégek (Fotó: Új Krisztina)
Miután Keresztesi József felolvasott néhol slamszerű, máshol pedig Parti Nagy Lajos stílusára emlékeztető verseiből, elárulta, hogy következő nagy dobása egy gyermekverseket tartalmazó kötet lesz a Magvetőnél, amely félkész állapotban van. De ugyanilyen elszántsággal kacsingat a színház felé is, ahol az Örkény Színház drámapályázatán elért harmadik megosztott helye után Térey János már nemcsak a kritikustól retteghet.
