Évadnyitó pillanatok
A legutóbbi est óta a legfontosabb változás, hogy megújult az IJ online felülete – hívta fel a figyelmet Mányoki Endre –, amit az olvasók azóta már meg is szokhattak. A szerkesztő kedvcsinálóként röviden bemutatta az augusztusi és szeptemberi nyomtatott számok tartalmát – augusztusban a középpontban Szőcs Géza 60. születésnapja állt, a folyóiratban az ünnepi alkalomra született köszöntők is olvashatók Szőke Imre, Jónás Tamás, Keszthelyi Rezső, Rónai-Balázs Zoltán és más, állandó IJ-szerzők művei mellett. Mányoki külön kiemelte Szabados Árpád képzőművész meséit, amelyek igazi újdonságként hathatnak az irodalmi csemegéket kedvelő olvasóknak.
A szeptemberi szám szerzői közül többen nem tudtak eljönni a szombati estre: Böszörményi Zoltán főszerkesztőt, bár szívesen részt vett volna rajta, máshová szólította kötelezettsége, Stiller Kriszta külföldi útja miatt, Jónás Tamás szintén nem tartózkodott Budapesten, Zalán Tibor pedig csak benézett a TAT-ba, és szellemét hagyta ott a társaságban. Mányoki felhívta a figyelmet Deák-Takács Szilvia publikációjára, aki a Spanyolnátha szerkesztőjeként vendégeskedik az Irodalmi Jelen hasábjain, valamint a Nyolc égtáj írócsoport tagjainak bemutatkozására, akik az este „meglepetésvendégei” voltak, és a műsor második részében alaposabban megismerhette őket a közönség. Csobánka Zsuzsa prózája is olvasható a szeptemberi számban, ő nem szorul bemutatásra.
Szőke Imrét Mányoki Endre kérdezte (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)
A jelenlévő és megszólított alkotók közül először Szőke Imre foglalta el a biedermeyer hangulatú, kényelmes fotelt, és beszélte el röviden Mányoki Endrének, hogyan indult pályája, melyet nem nevezne „íróinak”. Későn kezdett publikálni – mesélte Imre, s kezdetben egyértelmű volt számára, hogy költő lesz, holott Mányoki (tudtuk meg a szerkesztőtől) rögtön a prózaíró tehetségét vélte felfedezni benne. Először a Facebookon „gyötörte” a prózákkal olvasóit Imre, mint tréfásan megfogalmazta, és mivel nagy sikert arattak, maradt ezen a vonalon – Mányoki szerint nagyon szerencsésen. Mielőtt az esten is meghallgathattunk volna két írást, Imre megosztotta az örömhírt: jelesre vizsgázott vagyonőrként. Ez jó bevezető volt a novellához, hiszen a Tanfolyam című próza épp egy vagyonőr gondolataiba enged bepillantást – „imisen” ironikus, filozofikus mélységgel. Mányoki épp azt emelte ki Szőke írásaival kapcsolatban: ha kétszáz év múlva lesznek olvasók, ezekből a szövegekből biztosanmegismerik, milyenek voltak egykor a budapesti utcák, az emberek.
Galántai Zoltánt mint üde, nem-bölcsész kivételt üdvözölte a szerkesztő, ám ő kiábrándította hallgatóságát: bár a Műegyetemen és a Képzőn is tanít jelenleg, de magyar–történelem szakon végzett, amit kifejezett előnynek tart az írás és a szövegek befogadása szempontjából. A szerző sokoldalúságáról egyébként már megbizonyosodhattunk, amikor elkezdte közölni Világok harca – a marsi invázió után című sorozatát a lapban. Ebben Galántai a 19. századi tudományos románc műfajához nyúlt vissza, konkrétan H. G. Wells azonos című művéhez, melyben a klasszikus író azt örökítette meg, hogyan özönlik el a marslakók Angliát. Galántai Zoltán ezt gondolta tovább, hiszen Wells regénye egyszerre jó és rossz mű: jó, mert olvasmányos, ugyanakkor számos logikai bukfencet, kifejtetlenséget rejteget. „Duplafenekű játékot űzök” a továbbírással, fogalmazott az író-tudománytörténész, hiszen ma már nem lehet a régi tudományos románc modorában fogalmazni, így kénytelen volt megújítani a műfajt.
A próza után a költészet jutott szóhoz: Viola Szandra közelmúltbéli bakui útjáról mesélt. A nemzetközi költőfesztiválon ő képviselte hazánkat, megnyerte ugyanis azt a pályázatot, amelyre „szokatlan témájú” verseketkellett beküldeni. (Interjúnk Viola Szandrával itt olvasható.) Csupa fiatal költőnő volt a meghívott, a világ húsz országából; az ismerkedés mellett felolvasások, viták alkották a fesztivál programját. Az egyik fő téma a feminizmus volt, Mányoki erről faggatta a fiatal költőnőt. Szandra elmondta, arra törekszik, hogy éljen nőiségével, de ne éljen vissza vele. Mányoki szerint Viola Szandra soha nem csúszik át felszínes szerepekbe – ami egyébként erősen jellemző a feminista alkotókra –, érezni verseiben, mennyire el akarja ezt kerülni. A költőnő helyeselt: magát az alkotói létet is küzdelemként éli meg, és mindig igyekszik valamiféle párlatát adni a létezés mindennapos mozzanatainak. Felolvasott verseiben is a hétköznapok történéseinek tudati esszenciája jelent meg – „Kérem, szíveskedjenek elhagyni a járművet és önmagukat” – szólt a Végálom című vers egy sora. És megcsillant a tánccal, a testtel is dolgozó vizuális művész látásmódja is: „Nézzük, ahogy hullámzó ruhatengerbe fullad elnehezült testünk” (Télközelítő).
A közönség széksorai alkotta résben Galántai Zoltán olvas fel (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)
Viola Szandra Hegedűs Gyöngyinek adta át a fotelt, aki az estek fotósa is, most azonban egy másik „alakmását”kérdezte Mányoki, nem a képíróét. Az IJ-olvasók tanúi lehettek, amikor a Boraként színre lépő költőnő egy rövid ideig „visszaváltozott” Hegedűs Gyöngyivé, majd új alakot öltött magára: Nasztaszja Filippovnáét. Mint a költő megosztotta hallgatóságával, édesapja betegsége és halála után nem tudott úgy írni tovább, ahogyan addig. Az újragondolás időszaka volt ez számára, és ebben a töprengő-átalakuló cezúrában vált szinte kézzelfoghatóan valóságossá Miskin herceg figurája. „Szinte a csontjai roppanását is hallottam a csendben, ahogy felmagasodott, odahajolt – és jöttek a versek” – fogalmazott Hegedűs Gyöngyi. Ezzel egy időben döbbent rá: „az élet értelme értelem feletti”.
Miskin alakjának értelmezéséhez nemcsak költőként, de gyakorló pszichoterapeutaként is közelített Hegedűs Gyöngyi, aki úgy fogalmazott: a beszámíthatatlan embernél nincs számítóbb. Pszichotikus állapotba bármelyikőnk juthat, elég hozzá olyan hétköznapi érzelem, mint a féltékenység. Miskin tisztában van ezzel, tud a körülötte levők számító természetéről, és képes ezt megbocsátani nekik. Ez a legmélyebb megbocsátás, ami létezik. De vajon honnan ez a tudása? – tette fel a kérdést a költőnő, és a választ abban találta meg: Miskin maga is átélője, megtapasztalója ennek az állapotnak. Rosszullétei során egyfajta szentélybe lép be, ahonnan megtisztulva jön ki, a rohamok tehát egyfajta megtisztulás-metaforák A félkegyelműben. Az elgondolkodtató interpretáció után Gyöngyi felolvasott egy új Nasztaszja Filippovna-költeményt, A kék újrahangolását. Ezt egy visszatérő álma ihlette – mesélte a költőnő, melyben le szeretne fényképezni valamit, de nincs nála a gépe, és így nem tudja megmutatni másoknak, amit annyira szeretne.
A fényképész látásmódja jelenik meg Acsai Roland költészetében is – mutatta be Mányoki Endre következő beszélgetőtársát –, csakhogy a természetfotósé, aki tudja, mit jelent az örökös várakozás, és az ebből megszülető letisztult állapot, melynek a mű tökéletességét köszönheti. Acsai jó hasonlatnak érezte a természetfotósét, azt azonban hozzátette: nála az egyedi létező mindig fontosabb, mint a természet, egy-egy állat alakja előbbre való,mint a faj. „Az állatok is szubjektummá, metaforává válnak nálam, akikbe belevetítem saját szubjektumom” – fogalmazott a költő, akinek e perspektíváját már jól ismerhetik az olvasók a Kerecsensólyom-ciklusból. Acsai a képekre épülő költészetnek, így saját látásmódja rokonának is érzi az imagizmust és az amerikai objektivizmust, amit Mányoki azzal egészített ki: költeményeit olvasva az embernek óhatatlanul eszébe jut a zen és a japán selyemfestészet. Acsai Roland azonban ezzel együtt megnyugtatóan elkerüli a divatos „keletieskedést”– tette hozzá.
A költő szerint a keleti hatás valószínűleg az északi országok, Finnország és Norvégia kultúráján át szüremlik be műveibe, mert e területek művészete erősen kapcsolódik a távol-keleti hagyományokhoz. Ahogyan aKerecsensólyom-ciklusban sem csak a természet jelenik meg a maga szépségében, hanem ezáltal a család, a szeretet, az önfeláldozás, a ragaszkodás mozzanatai bomlanak ki a versekből. Hasonlóan szép példáit hallhattuk ennek Acsai lenyűgözően láttató erejű, atmoszférikus verseiben, melyeket az este első blokkjának végén olvasott fel, így például A kék vércsében, vagy Az éjszaka olajszennyeződésében, ahol a végtelenségig tágítja a természetben megjelenő szubjektumot: „Úszik a galaxis, nyakában a Földdel (…) Úszik a semmi, nyakában a mindenséggel.” Acsai Roland verseinek világa méltán rokonítható Tandori madárvilágának mikrokozmoszával – a költő fel is olvasta búcsúzóul az idén 75 éves mester köszöntésére született Világtengelyek – Tandori Dezsőnek című művét.
Az est második részében a Nyolc égtáj irodalmi csoport tagjait mutatta be Mányoki Endre, és beszélgetett velük. A szerkesztő felhívta a figyelmet, hogy az Irodalmi Jelen honlapján mostantól folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a műhely működését. Mányoki szerint az íróknak kötelező megjeleníteniük a kort, amelyben élnek, és a Nyolc égtáj tagjai ezt magas szinten művelik.
A Nyolc Égtáj közül kettő: Kálmán Dóra és Balázs István
Az alkotók közül öten voltak jelen, ketten (Gueth Péter és Molnár Lamos Krisztina) külföldi tartózkodás miatt maradtak távol, Kertész Jenő pedig vidékről hazatérvén elakadt a forgalmi dugóban. Az elsősorban prózával foglalkozó műhely tagjai mind más-más stílust, irányzatot képviselnek. Balázs István, a csoport legfiatalabb tagja joghallgató – a vers és próza mellett dalszövegeket is ír. Humora, iróniája felolvasott műveiben is megcsillant, két dalszöveget és három verset halhattunk tőle.
Deák Csillag rendszeres szereplője az Irodalmi Jelen estjeinek. Csillag Kolozsváron tanult, sokáig élt Németországban, fiatalon kezdett el írni, majd pszichológusi munkája miatt egy időre fölhagyott az írással. A Magyar Íróakadémiára beiratkozva kezdte ismét papírra vetni gondolatait. Képzőművészeti alkotásokról, kiállításokról született esszéi már kötetben is megjelentek, ezek társszerzője Kölüs Lajos. Az Irodalmi Jelen estjén készülő kisregényéből olvasott fel egy részletet.
Kálmán Dóra, aki „civilben” három gyermekes családanya, foglalkozása szerint kertészmérnök, de antropológia szakot is végzett. Mint megtudtuk, túrákat is szervez rendszeresen, talán nem véletlen, hogy Állatkert című novellája, melyet előadott, egy osztálykirándulást beszél el friss humorral.
Gerle Kiss Éva könyvtárosként dolgozik, prózát és verset is ír. Felolvasott írása Ádám és Éva bűnbeesését, a Paradicsomból való kiűzetésüket ábrázolja, és ezen keresztül mutatja be Istennel való közvetlen kapcsolatukat, valamint az emberi önállóság, függetlenség fontosságát.
Kalász István német nyelvet tanít egy alapítványi iskolában, egykor marketinget is oktatott ugyanitt. Elmondta, hogy nagy kihívás olyan alapítványi iskolában dolgozni, ahová főként roma gyerekek járnak. Krimiszerűen izgalmas, különleges hangulatú novellát hallhattunk tőle, melynek főszereplője egy kis zsákfaluba kerül, ahol időnként titokzatos idegenek garázdálkodnak.
Az elhangzott művek bizonyították azt, amivel Mányoki Endre búcsúzott a vendégektől: a csoport tagjai már nem pályakezdők, hanem jórészt kiforrott alkotók. Az est után hallgatóság és felolvasók még együtt maradtak egy közös koccintásra, beszélgetésre.
Fotógaléria és videó az ajánlott linkre kattintva érhető el.
Csepcsányi Éva, Laik Eszter
