Ugrás a tartalomra

 

Géczi János: A pillanat ablakai

 
 
GÉCZI JÁNOS
A PILLANAT ABLAKAI
 
 
 
Vadóc szelek kapujánál
kezdődik el a történet
 
 
 
 
Ragyogó tó, háborítatlan tükörben
az égen úszó Holdat figyelem. S tekintetével
fogvatart a parton álló fehér darumadár 
 
 
 
 
Az utolsó 
pillanat ablaka bezárul
Kinyílik  a régi dolgok csarnoka
 
 
 
 
Fél hatkor a galambok röpülnek
A kőfalban a domonkosok
átraknak egy téglát s összeülnek  
Eggyé állnak a barátok és a romok
 
 
 
 
Egy az isten de sok az ő alakja
 
 
 
 
Lágy üveg vizében hínár, mint ellebeg
úsznak az őszben a  levelek
 
 
 
 
Ceruzám éppen hogy körbefutotta
alakját máris szertezilálta
 
Nem lófrált akkor ember a Holdban
bámulván feje fölött az eget
Amikor én tizenhat voltam 
Amikor én huszonhat voltam
Amikor én harminchathat voltam
Amikor én negyvenhat voltam
Amikor én ötvenhat voltam
 
 
 
 
Válasszak új hazát
Langalétaként, mint a huzat
az ajtón be s ablakon át 
járnak át rajtam az urak
 
Maguk mögött hagyva hátra
talpnyomot és szájszagot
visszatérnek értem, hátha
bennem lelnek másabb házra
 
Álom, álom
lekaszálom
amikor ötvenhat vagyok
 
 
 
 
Hull a fény a falról foltokban
zuhog a nyár is A néma város 
most beszakad
Van tőr mely a holnappal határos
 
És van  kéz, amely a tőr nyelén matat
Osztja-szorozza jövőt
s a műveleten kívül nem szabad
 
 
 
 
mint vallomás
terül a vállra a selyemsuttogás
 
a suttogásba belemerül
 
Tolnai-versből érkezik
a karsztról az aranysakál
s egy Géczi-sorba távozik
 
és látom ahogyan láttatik
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.