Jelige: Letűnt Idill – Ecloga Betlehemben, A hatodik ecloga
Jelige: Letűnt Idill
Ecloga Betlehemben
(Letűnt idill)
(Letűnt idill)
Leány: Nézd a hegyek töve mellett árnyat ereszt az est,
És csattogva röpülnek a fecske hadak föl az ágról,
Majd tűz Színeit űzik a hátrahagyott piros égnek.
És csattogva röpülnek a fecske hadak föl az ágról,
Majd tűz Színeit űzik a hátrahagyott piros égnek.
Pásztor: Látom a tiszta határt; szemeidben az álomi csöndet.
S mint tavak arca fölé hajoló fát benne enyémet…
S Még ne, ne menj el, az árnyak is dőlve borulnak a földre!
S mint tavak arca fölé hajoló fát benne enyémet…
S Még ne, ne menj el, az árnyak is dőlve borulnak a földre!
Leány: S még lelkemre vigyázz; kezeiddel az én kezemet fogd,
El ne ereszd! Maradásra az égi madár se marasztal:
Holnap már szüreteljük a szőlőt dús lugasunkról.
Jöjj velem és haza kísérj itt e sötét poros úton!
El ne ereszd! Maradásra az égi madár se marasztal:
Holnap már szüreteljük a szőlőt dús lugasunkról.
Jöjj velem és haza kísérj itt e sötét poros úton!
Pásztor: Nem jöhetek most és már nem mehetek veled immár,
Ily feketén is lobban az éj haragos viharokkor:
Őriznem kell már ma a nyájat, a büszke fehéret.
Csókodat add nekem édes, mert a te ajkaid íze,
„Jobb a boroknál.”
Ily feketén is lobban az éj haragos viharokkor:
Őriznem kell már ma a nyájat, a büszke fehéret.
Csókodat add nekem édes, mert a te ajkaid íze,
„Jobb a boroknál.”
Leány: Hol legel édes a nyájad, a délben a büszke fehér
majd ott várlak a tó peremén az a cédrus alatt én,
Csak mond, ó melyik ága alá heveredjek a fának,
Már ha olyan terebélyes.
majd ott várlak a tó peremén az a cédrus alatt én,
Csak mond, ó melyik ága alá heveredjek a fának,
Már ha olyan terebélyes.
Pásztor: Arra felé viszem óvva a nyájamat, arra amerre,
Pásztorok őrzik a lángokat este ilyenkor az éjtől.
S nézz oda mekkora csillag az! Ott az egünkön…
Pásztorok őrzik a lángokat este ilyenkor az éjtől.
S nézz oda mekkora csillag az! Ott az egünkön…
A hatodik ecloga
Látomás: Annyi a gond tudom én is, elég nekem élnem e földön?
És magam összeesek fakeresztem alatt. Nehezen feszül,
Izmom a két karom ínjai mentén, mert kifeszített,
Láng akarattal az emberiség lázas szeme fénye,
Melyben még feketél s feketélni fog éji sötét,
szembogarakban hő versenyre kelő harag és bűn.
Lásd, ha szemed befogadja a fényt, ha füled a hangot,
Kebledig oltja, lehet, hogy te segíthetsz tán sokakon még.
És magam összeesek fakeresztem alatt. Nehezen feszül,
Izmom a két karom ínjai mentén, mert kifeszített,
Láng akarattal az emberiség lázas szeme fénye,
Melyben még feketél s feketélni fog éji sötét,
szembogarakban hő versenyre kelő harag és bűn.
Lásd, ha szemed befogadja a fényt, ha füled a hangot,
Kebledig oltja, lehet, hogy te segíthetsz tán sokakon még.
Költő: Mond, mért bőszül az ősz idején föl avart kavaró szél?
Mond, mért láng szalad át a mezőkön a kecskegidák helyett,
Szíria partjai mentén; - Mond, hogyan éljek e földön,
Mert ha felette is szállhat a költő, vad keselyűkben…
- Már aki tolla alatt igazat dalolászva tanított…
Mond, mért láng szalad át a mezőkön a kecskegidák helyett,
Szíria partjai mentén; - Mond, hogyan éljek e földön,
Mert ha felette is szállhat a költő, vad keselyűkben…
- Már aki tolla alatt igazat dalolászva tanított…
Látomás: Nézd te szegény, most ködbe virágzik a tócsa vizén is,
Jég hideg őrületében a fagy dideregve, hiszen már,
Tudja, tavasz jő és közeledtét érzi a nyárnak.
- Így forog ezredek óta világunk s fordulatán szül,
Tiszta reményeket, - és örömünket apasztja szemünkből…
Hát kezed, Ó hogyan, ül tenyeredben az írhat-e, úgy még?
Jég hideg őrületében a fagy dideregve, hiszen már,
Tudja, tavasz jő és közeledtét érzi a nyárnak.
- Így forog ezredek óta világunk s fordulatán szül,
Tiszta reményeket, - és örömünket apasztja szemünkből…
Hát kezed, Ó hogyan, ül tenyeredben az írhat-e, úgy még?
Költő: Úgy ahogy én akarom, se hogyan se szabad nekem írnom!
Emberek megvetik azt, aki mondani véli: ”Hazám szép,
Itt maradok vele, és ti is így tegyetek haladásért.”
S bűnöm, az én szavam, égbe kiáltva, remegve hasít, búg,
Istenem, Óvd nyomorult kebelét e Hazának erőddel.
- Hát Te, Te adj nekem útmutatót a sötét jelenünkben!
Emberek megvetik azt, aki mondani véli: ”Hazám szép,
Itt maradok vele, és ti is így tegyetek haladásért.”
S bűnöm, az én szavam, égbe kiáltva, remegve hasít, búg,
Istenem, Óvd nyomorult kebelét e Hazának erőddel.
- Hát Te, Te adj nekem útmutatót a sötét jelenünkben!
Látomás: Nyírfa virágzott épp a ti kertetek udvara mellett,
És lányok heveredtek alá nevetve csodálták…
Láttam a mennyből és kedvemre valóan az ősz,s tél,
Sárga levét oda festett,s még mindig mosolyognak:
„Kérge fehérebb bús havasoknál és cinegék,
csicseregnek alatta.”
És lányok heveredtek alá nevetve csodálták…
Láttam a mennyből és kedvemre valóan az ősz,s tél,
Sárga levét oda festett,s még mindig mosolyognak:
„Kérge fehérebb bús havasoknál és cinegék,
csicseregnek alatta.”
