Szőcs Géza a határon
Ez év június 13-án Nickelsdorf (a hajdani Miklósfalva) községben adták át Szőcs Géza költőnek, a Szabad Európa Rádió egykori budapesti irodavezetőjének az osztrák hadsereg tisztikarának Lovagkeresztjét. A kitüntetés alkalmából szervezett rendezvénysorozaton nagyszámú egykori keletnémet menekült vett részt. Alább közöljük Szőcs Géza rövid beszédét, amelyet a Lovagkereszt átvételekor mondott.
Szőcs Géza (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)
25 év alatt sok minden történt az európai térben. Birodalmak és rezsimek színre lépésétől vagy megingásától, netalán kollapszusától véres háborúkig, olykor népirtásokig olyan változások történtek, melyeknek köszönhetően Európa élete e negyedszázad alatt rendkívüli módon megváltozott.
Ám ahogy tudjuk, hogy melyik pillanat volt a száz évvel ezelőtti világ romlásának startpillanata – Gavrilo Princip merénylete volt az, 2 hét híján kerek száz éve –, úgy azt is tudjuk, melyik volt az a nyár, amely megnyitotta a kaput a viharok előtt, amelyek felforgattak egy már elaggott, diszfunkcionális, anakronisztikus, prosztatás gondokkal küszködő világrendet, elhozva a változásokat. Az ifjabb nemzedékek mind halványabb képzetekkel bírnak az egykori Vasfüggönyről, és ez rendjén is van így. A hajdani szögesdrótok szabdalta táj ma kreatív kooperációk és fejlesztések tartománya, amelyek összeforrasztják, és egybentartják azt, amit akkoriban szétcsonkítottak azóta régen elsüllyedt nagyhatalmak.
Ma azért találkozunk e helyen, amely közel fél évszázadon át a szabadság kapuját jelentette a magyaroknak: szimbolikus, de egyben konkrét kapuját is a szabadságnak, azért találkozunk ma itt, mert negyedszázad telt el azóta, hogy a kelet-európai népek változást követelő akarata kikényszerítette az új politikai tényeket, realitásokat és viszonyokat. Aminek egy új világrend lett a következménye.
Ennek az új valóságnak a bölcsője 1989 nyara volt.
1989 nyarán és őszén több felvonásban, lépésről lépésre bontakozott ki az a folyamat, amelyről beszélünk. Nemegyszer elmondtam már, milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy a jó oldalán harcolhattam a rossz ellen, s hogy tanújává lehettem előbbi győzelmének. Valamelyest talán részesévé is, de ennek jelentősége eltörpül ahhoz képest, ami az egész változásnak a hordereje. Most még annál is szerencsésebbnek, a sors kegyeltjének mondhatom magam, amiért még elismerésre is érdemesnek ítélik szerény kis részvételemet abban az eposzban, amelyben jelentéktelen mellékszereplő voltam, miközben megszámlálhatatlanul sokak hoztak mérhetetlen áldozatokat, életükkel vagy börtönévekkel fizetve egy új, szabadabb, félelemtől mentesebb, emberibb történelemért, egy olyan valóságért, amelyben íme még az is lehetségessé vált, hogy az egykor rettegett vasfüggöny tövében, egy eltörölt határ helyén mondjunk köszönetet azoknak a nyugatiaknak, azoknak az osztrákoknak és azoknak a nickelsdorfiaknak, akik a szabadság felé menekülőket fogadták, befogadták, továbbsegítették, mély emberségről téve tanúságot. Mindezektől vált Nickelsdorf szimbólummá, mindezek miatt köszönjük a sorsnak, hogy ma itt lehetünk.
Szőcs Géza
kormánybiztos,
a miniszterelnök főtanácsadója
