Az én, a te, az ő s az énem, s a ted s az ője – Szőcs Géza verse
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
SZŐCS GÉZA
AZ ÉN, A TE, AZ Ő S AZ ÉNEM, S A TED S AZ ŐJE
S rögtön, hogy létrejő a lét:
az én-em a te-d s az ő-je
kilátogat a létbe
hogy magát felderítse
s a létbe beleszője.
Kimegy az égi rétre
az égi legelőre.
Az énem volt a gyorsabb,
ő ment ki legelőre.
A többi ment utána:
a te volt az s az ő.
Még nem volt múlt idő.
Ígyhát az egész most történik:
ez tehát most van, nem van régen.
Várja őket az égi réten
– az énemet a te-d s az ő-jét –
a mink, a ti-tek s az ők-jük
mint zűrös rokonságuk,
afféle pereputtyuk,
egyféle felmenőjük.
A réten lesben állnak
az őket elnyelők,
a mi, a ti s az ők:
ezek már várják őket,
az én-t, a te-t s az ő-t
s így sorra elnyelődnek.
