Ugrás a tartalomra

Halász Margit: Jézus szíve

 

Halász Margit

Jézus szíve

 

Pár éve falusi nagynénémtől kaptam egy tő Jézus szívét. Itt van, neked adom, de úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére, mondta. Szó mi szó, nagyot nyeltem, mert egyszerre úgy éreztem, kezdő hobbikertész ambícióimat meghaladja a feladat. Fel kell nőnöm hozzá. Úgy értem, nemcsak a viráglocsoláshoz, hanem a virág nevéhez is. Jézus szíve, Jézus szíve, ismételgettem magamban. Hogy jövök én, porszem ember ahhoz, hogy a Debrecen–Budapest intercityn Jézus szívét hurcolásszam egy kopott teszkós reklámszatyorban? Aztán rám tört a félelem, mi van, ha már a vonatutat sem bírja ki a növény, mit kapok én akkor Jézustól, illetve a nagynénémtől. Komoly, súlyos kérdések voltak ezek.

Elhatároztam, mindent megteszek a virágért. Ha kell, életem árán is. Nos, erre a heroikus áldozatvállalásra egyáltalán nem lett szükségem. A vonaton tízpercenként belenéztem a szatyorba, nem lankad-e a szív? Az utastársaim meg is kérdezték, valami kisállat van-e a szatyorban, hogy így nézegetem? Zavaromban azt mondtam, hogy igen, később meg azt, hogy nem. Nem is nagyon kérdeztek aztán tőlem semmit, csak furcsán néztek rám. De visszatérve a növényre: nem, nem lankadt egyáltalán, sőt, a levelei mintha még zöldebben virítottak volna. A széles Hortobágyon azon elmélkedtem, hova is ültetem majd. Minden egyes ötlet mellé jött egy antiötlet. Kételyek között zötykölődve érkeztem meg Zugló vasútállomásra.

Itthon, a „na, mi volt kérdésre” rejtélyesen vetettem oda: ja, igen, és kaptam ajándékba egy Jézus szívét. Mi az, kérdezte a fiam, valami búcsús kegytárgy? Nem, feleltem, egy gyönyörű növény, különben meg miről beszélsz, református az egész család. Az éjszakám rémálmokkal telt: egy farkas ellopta tőlem a virágot és futott vele a nagy semmibe. Hideg verejtékben úszva ébredtem, a teraszra szaladtam, de hála Istennek, megvolt a virágom. Két nagy barna lepkét rebbentettem fel, amikor kibogoztam a nedves szatyor gyűrődéseit. Persze, persze, gondoltam, Jézus szívén megpihenni nem lehet mindennapi élmény, még egy lepkének sem.

Másnap hajnalban keltem, és hatalmas kérdőjel meredt elém: na de hova ültessem? Az előkertben rózsák vannak, a rózsa köztudomásúlag Mária virága, ott lenne jó a fiúnak az anyja közelében. De hát ez túl mitikusan hangzik, a virágokat nem szimbolikus talajba kell ültetni, hanem valós barna földbe. Víz kell nekik, napfény, talaj és szeretet. Ennyi.  Akárcsak az embereknek. Minden földi lény itt e bolygón ugyanarra vágyik. Szóval, hova? Szakmailag is megalapozottan szerettem volna hozzálátni az ültetéshez. Maradt hát az internet, s igazi internetkertészhez méltóan az ültetést a világhálóra való csatlakozással kezdtem. Ráklikkeltem a népszerű kertész blogjára, s csodák csodája, épp a Dicentra spectabilis (Valentine), azaz a nagy szívvirág címszó jött ki. Jól sejtettem, jól sejtettem, mondogattam magamban, hogy a nénikém átkeresztelte azért egy kissé a virágot.

A zuglói kertész blogja a nagy szívvirágot árnyéki növénynek nevezte. Félárnyék vagy szűrt napsütés, aha, ennek nagyon megörültem, mert egyetlen aggodalmam volt, hogy esetleg mégiscsak sok fényre van szüksége Jézus szívének. Egy kis tó is jól jönne a közelében, gondoltam, de ne legyek telhetetlen, egy zuglói előkertbe nem lehet csak úgy ripsz-ropsz tavacskát telepíteni. Különben is társasházról van szó, húsz család jóindulatától függne a tókérdés. Végül meghoztam a döntést: nem dugom el ezt a csodás virágot. Az előkertbe ültetem, mégpedig jól látható helyre. Aztán naponta bezsebelem a dicsérő mondatokat, melyektől furcsa módon soha sem csordul túl a pohár. Előkészítettem a talajt, elültettem a tövet, a netről levettem egy színes fotót a szívvirágról, befóliáztattam, egy thai étteremből hozott pálcikára erősítettem, és a kis növényhatározómat a tő mellé szúrtam. Ha lúd, legyen kövér, gondoltam. Azt hittem, a dolog ezzel el van intézve.

Még huszonnégy óra sem telt a kiültetést követően, amikor mentemben rápillantottam, és észrevettem, hogy az egyik oldalága lankad. Nyomozásba kezdtem, és pár óra múlva tisztázódott a talány: egy kóbor kerti macska csapása épp a szívvirágom tövénél vezet át. Nyilván nekiment, és lehasadt a virág szára.  Felmerült bennem, hogy egy kisebb erődítményt vonok a virág köré, mely megvédi a további macskatámadástól, de a szomszédaim elvetették az ötletet. Vigyáznak majd ők a virágra, lessük, nézzük, ne történjen vele több baj. Ebben meg is nyugodtam, beborogattam a sebeit, és lelkesen vártam a gyógyulást hozó másnapot. Úgy lett minden, ahogy vártam, reggelre begyógyult a törött rész. A legígéretesebb az volt az egészben, hogy ami egyszer megtörtént, az másnap valószínűleg nem történik meg.

Ennek ellenére én legszívesebben egy biztonsági őrt állítottam volna Jézus szíve mellé, ki is számoltam, mennyibe kerülne naponta a virág bevédése. Elárulom, sokba. Maradt tehát a leselkedés a hálószoba ablakából és az ima. Napok teltek el, a virág megerősödött, s ahogy nézegettem a nagyítóval, sok-sok kis apró hajtás bomladozott a szárvégeken. Az eseménytelen, szürke hétköznapok azonban nem tartottak sokáig. Egyik este egy hisztiző kisfiút húzott be az anyukája a kapun. Az anyuka egyik kezében a gyermek keze volt, a másikban a fiúcska műanyag motorja, az a bizonyos lábbal hajtós, ami két hét alatt garantáltan kilyukasztja  az egyébként is nagyon drága gyermekcipők talpát. A drámai veszekedés csúcspontján értem épp melléjük, amikor az anyuka dühében elhajította a motort. Én felvisítottam: a virágom, a virágom, Istenem, na, ne! Szeretném úgy folytatni ezt az elbeszélést, hogy a motor szállt, szállt, és… megállt a levegőben. De sajnos nem így történt. A valóságban a motor szállt, szállt, és… nem állt meg a levegőben, hanem két centiméterrel a Jézus szíve mellett landolt. Uhhh! A virág tehát megmenekült. Májusban pedig olyan káprázatos virágözönnel lepett meg bennünket, hogy nem győztünk csodálkozni. Az ablakomból néztem, ahogy az utcán elhaladó emberek megállnak, a virágra mutatnak, és szóba elegyednek az éppen megérkező lakókkal.

A nagynénémre gondoltam, aztán arra: Jézus szíve kétezer éve óta megállás nélkül összehozza az embereket.

 

Kapcsolódó anyag:Halász Margit írói oldala és Facebook oldala

        

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.