A hónap alkotója – Tömegvonzás – Vesztergom Andrea versei
Mányoki Endre szerkesztésében
TÖMEGVONZÁS
VESZTERGOM ANDREA VERSEI
TÖMEGVONZÁS
Az erkélyről a konténerre látva,
eldönthetem, hogy száját mikor tátja
az ég felé, s a tömbházból szakadt
emberfalat egy pillanat alatt
beléhull boldogan,
vagy eltéveszti, tócsa lesz a fűben,
és körülállják azok megrendülten,
kik megmenthették volna, volt idő,
lekésték mind. A fű majd újranő,
a természetben rend van, szép szabály,
a konténert is elviszik ma már,
a zuhanónak nyoma sem marad,
kiugrott, elszállt, örökre szabad,
nem lesz az arca földes, elgyötört,
nem vonzza vissza többé őt a föld,
egymásba csúszik lenti, fenti szint,
és hétfő lesz és dolgozunk megint.
ÖSSZESEN
Hiába érzem itt a verseimben,
hogy egy száguldó jármű elcsapott,
árnyékom áll a járdán, bár szerintem
mögötte entitás már nem vagyok,
szemem sarkába fénygombolyagot
gurít az ég, az is lecsordogál,
csak ennyi jut: ma átgondolhatok,
mint szélviharban parányi porbogár,
mindent, ami volnék e vers mögött,
s a séma torz. Engem nem bűn teremtett,
s nem az visz el, ha egyszer felnövök,
és elcsapnak, megütnek, tűzbe vetnek
fogantatás és halál közti sávomon,
ahol időtlen lesz elévülésem,
de vallomásként mégis áthozom
neked magam. Megbocsátod, ha mégsem.
ÍZEMLÉK
Egy pont is pont, az sem szünet. Ha látnok
lehetnék, felszítva pár tüzet, barátok
helyett csak önmagam, festett vakablak
a házadon, tudván, mögötte vannak
kiválogatva, zártan mind a tények,
miket beismersz, mikor nem vagy részeg,
és egymást szólongatva kergetőznek
molekulái a jóillatú gőznek,
húslevest főzök magamnak, majd fáradt
leszek, varázslatokba bújva várlak,
s ha jössz, ízemlék, megtérve önmagadhoz,
száz év elég, csak tányért, kanalat hozz.
Illusztráció: Kaszás Réka festménye
