Ugrás a tartalomra

 

Verselj a nyárra! – Föníciai olajfák – Noszlopi Botond verse

Noszlopi Botond


Föníciai olajfák 
Noszlopi Botond verse
 
 
Verselj a nyárra! című tematikus lírai zsebrovatunkban ezúttal Noszlopi Botond versét ajánljuk olvasóink figyelmébe, akit Vir szigete ihletett meg.
 

 

Vir
 
A napfényben elindulunk.
Talpunkra különös mintázatokat éget az aszfalt.
A fügefákon gyümölcsök gyöngyöznek,
s a kibuggyant hús körül színes legyek dongnak.
 
A tenger idén sokkal hűvösebb – mondod,
és a távolba nézel, ahol a Velebit fehérlik,
mint óriások csontjából összehordott halom
a csúcsán meszes koponyaheggyel.
 
A löszpart veszélyesebb, mégis barátságosabb,
jobb, mint sziklák élén perzselődni, forgolódva.
A lucfenyő árnyékot tart, bár szikkadt törzse már korhadoz,
s lyukain nagy zúgással ki-be járnak a kabócák,
néhány a páncélját is hátrahagyta.
 
Az olajfák mögül előbújik a part.
 
Lelógatjuk lábunkat a peremről,
a hegyek között, ott szabad az ember – mondod,
olvasni szoktam éjszaka s Délre utazni télen.
 
Engem a tenger érdekel,
a hűvösség ígéretével,
a könny ízével,
a vízbe fúlt föníciai tengerésszel.
 
Az öbölben motorcsónakok vonulnak,
jachtok ablakáról verődik vissza a nap,
csillognak a vitorlások korlátai,
egy halász épp egy makrélát emel ki a vödörből,
ecetes páncélja meg-megvillan,
ahogy vergődik a vizek fölött.
 
Szinte észre sem veszed a markodba nyomott
gyűrűt, s a betanult monológomat is alig hallod, –
hogy úgy légy velem,
ahogy ez a tenger áramlik az öbölben,
szabadon, mégis szabályozottan,
e kékben, ami a végtelen kegy és végtelen szeszély,
légy te a sziget, mi pihenőhelye az utazónak,
és légy mellettem,
amikor a szakadékhoz érek és lepillantok a mélybe.
 
Később leereszkedünk a homokpartra,
éjszaka együtt nevetünk a pőre habok között,
s fölöttünk szemérmesen
elfátyolozzák magukat a csillagok.

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.