Esterházy Péterről – Farkas Wellmann Endre interjúja Szőcs Gézával

Esterházy Péterről

– Farkas Wellmann Endre interjúja Szőcs Gézával –

Hajlandó vagy Esterházy Péterről beszélgetni?

Jól hallok?

A Fuharosok című kisregény jegyzetéből megtudjuk, hogy a szöveg Rilke-, Pascal- és egyéb citátumok mellett Szőcs Gézától is idéz. Nagyjából akkortájt jelent meg az Utunkban a Kitömött utcák, hegedűk című kisregényed néhány fejezete, benne a nevezetessé lett mondattal a Székelykocsárd környéki vasúti töltésről: „Nemsokára átrobogott egy vonat. Benne ült Esterházy Péter.”

Igen?

Ezekből az idézetekből valamifajta nagyon szoros, egészen bizalmi kapcsolatra lehet következtetni kettőtök között. És ha hozzávesszük, hogy a legsötétebb időkben Esterházy felkeresett Kolozsváron, különösen bensőséges viszony rajzolódik ki a képzeletünkben.

Az bizonyos, hogy kettőnk történetével adós vagyok, de hát mostanig az is benne volt a fejemben, hogy miért ne írná meg ő...

Most már nem fogja.

Lehet, hogy én sem fogom. De az biztos, hogy nem ilyen nekrológ-vegyes műfajú interjúban fogom megtenni. Ami meg a Pascal- és egyéb idézeteket illeti, ideértve Szőcs Gézát... az nyilván egyféle tréfa volt, nem arról szólt, hogy szerény munkásságom, bármilyen kedves lett volna is neki, össze lenne vethető Kierkegaardéval, vagy Rilkével, Pilinszkyvel... Most megkeresem a Fuharosok nekem dedikált példányát, itt van a Márai-kötet mellett, azt írja, 1983 június... ezt éppen akkor kaptam tőle, amikor Kolozsvárott járt, amit említettél...

Egyszer azt írta rólatok, Selmeczi Gyuriról meg rólad, hogy tündérek vagytok.

Selmeczit is nagyon szerette, meg Orbán Gyurit is. Volt olyan év, hogy egyik nap Esterházy és Orbán Gyuri köszöntött fel a születésnapomon Pilisborosjenőn, másik nap egy másik Orbán.

Orbán Viktor. És miért Borosjenőn?

Azt hiszem, akkoriban épp nem volt saját lakásom. Gyurinál bonyolítottam az életemet. És nem dicsekvésből mondtam, hanem csak hogy számoljunk le a hamis ellentét- és pólusgyártással. A világ nem fekete-fehér, és gyakran összeérnek olyan szálai meg felületei, amelyeket az egyszerű újságolvasó ember elképzelhetetlennek tart. De ha már Orbán Viktornál tartunk: nagyon nagyra tartotta, tartja Esterházyt. Sokszor vitatkoztam vele, mondtam neki, nem is olyan nagy író...

Tényleg?

Dehogy. Te beveszel minden poént? Most ezt csak azért mondtam, hogy döbbenj meg: milyen más a világ, mint amilyennek gondoljuk.

Mint amilyennek az újságolvasó ember gondolná.

Fejbecsaptuk a szöget.

Meddig tartott a barátságotok?

Na most akkor engedd meg, hogy felidézzem: egyszer valaki arról fantáziált nekem, hogy az a terve, hogy összehozzon bennünket Esterházyval, kettőnket. Hogy valahol együtt szerepeljünk. Mondtam neki, elkésett, mert tegnap is együtt voltunk Gyulán.

Ez persze csak szó szerint volt igaz, valóban együtt voltunk, és szeretettel beszélgettünk ugyan, de ez már nem a régi hangnem volt. Összehozni azért nem kellett bennünket.

Miért gondolkodnak az emberek pólusokban?

Mert hülyék.

Most, hogy már nem mondhatsz neki semmit, mit sajnálsz legjobban, hogy nem mondtad el neki?

Tudod, én sokat foglalkoztam családtörténettel... az ő családjáéval is. Meg felkutattam a feleségének, Gittinek is a családfáját, a Reé, Rée, illetve Reh família történetét, a rokonsághálóval együtt, Székesfehérvártól Olaszországig meg Ausztráliáig... Szóval, sok mindent gyűjtök, ebből ajándékoztam is neki nemegyszer, de végül azt a csinos kis anyagot, amit évek alatt állítottam össze neki, könyvek, fotók, kéziratok, mindegyik Esterházy-vonatkozású…. nohát, ezeket már nem tudtam odaadni neki.

Hány évről beszélünk? Mennyi idő alatt nem?

Sok.

Egy írásodban a Garvics vendéglőt emlegeted, hogy ott szoktatok találkozni...

Igen, ott szoktunk volt, meg a solymári Koronában.

Hol van a Garvics?

A Szépvölgyi út, Kolosy tér környékén, de ma már egy grúz vendéglő van a helyén. Úgy látom, megy tönkre. A Garvics sem bírta, pedig remek étterem volt. Ott néha ütköztek a nézeteink bélszín-hátszín meg fenyőrigó ügyben.

Ott leszel a temetésén?

Persze. És te?

Remélem.

Tudod, olyan világban élünk, hogy mindent azonnal őrült jelentésekkel látnak el. Ha elmész, olyan tekintetet vetnek rád, amelyből az süt ki: te mit keresel itt? Ha nem mész el, mert inkább másnap mennél ki, egy szál virággal és kettesben az emlékekkel, akkor az van, hogy tüntetően nem voltál jelen. Az ember legszemélyesebb ügyei is azonnal közüggyé válnak, beteges interpretációban.

Mikor hallottad először a nevét?

Apám mondta, hogy itt egy új író, vagy ez lesz a magyar Nobel-díjas, vagy senki. Aztán elolvastam a Termelési regényt, és éreztem, hogy úgy regényt írni magyarul, ahogyan eddig történt, már nem lehetséges többé. Érdekes különben, hogy a temetés épp augusztus 2-án lesz. Apámnak a 88. születésnapján éppen.

Van közös fotótok Esterházyval?

Emlékszem egyre, de nincs meg nekem. Az sem kettőnkről készült, valamilyen társaságban fotóztak.

Nem írtál a halálára verset?

Nálam ez nem így megy. Ellenben írtam neki egyszer néhány strófát, de nem fejeztem be, nem befejezett vers.

2016. július 30.

Szőcs Géza

Kitömött utcák, hegedűk

(Köln–Budapest, 1988, Literarische Briefe)

(részlet)

4. A Strekk

A szántóföldről kijutottam a legelőre, jólesett a nedves fű, nyugalom költözött a szívembe és egyszerre csak oda is értem a sínekhez.

– Itt vagyunk a strekknél – mondtam.

Nemsokára átrobogott egy vonat. Benne ült Esterházy Péter, s ebben a pillanatban még nem sejtette, hogy évekkel később valaki képeslapokat fog neki küldözgetni a világ minden sarkából. Ez a valaki én voltam majd.

Elsétáltam a talpfákon a székelykocsárdi sorompóőr házikójáig. A sorompóőrt úgy hívták, hogy D. Jenő, s régóta ismertem. Bekopogtam hozzá és elég hosszú ideig ott maradtam nála, összesen talán másfél évig vagy kettőig.

Mikor ez az idő eltelt, megkértem D. Jenőt, hogy állítson meg nekem egy vonatot.