Ugrás a tartalomra

 

Gradatamente – Vesztergom Andrea verse

 
 
 
Vesztergom Andrea
Gradatamente
 
A tó tükrén szórt lámpalé remeg,
de kontúrját néha már villantja,
mint pulzáló hajszál-vérerek:
a tavasznak pókfonálnyi lantja.
 
A hullám még bájtalan, ösztövér,
teste téltől szűkre keskenyítve,
s ahol az éggel végül összeér:
agyonmosott farmerszín a csipke.
 
Önmagával összecsap mélye lenn:
mozgása nyugtalan, mint a vállnak,
amit görcsös és szenvedélytelen
zaklató, vad lázálmok dobálnak.
 
A csend megint millió árnyalat,
keresem, de mindig ott találom:
valahol a fő lobbanás alatt
nyújtózik el, ring a pókfonálon.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.