Deák Csillag: Szentháromság – Kölüs Lajos: A tetten ért múzsa – Sándor Antal szobrászművész kiállításáról
Sándor Antal szobrászművész gyűjteményes kiállítása a budapesti Várnegyed patinás Magyarság Házában nyílt meg Hit – Művészet – Márvány címmel. A művész szakralitást sugározó, a szentség erejét, hitet és emelkedettséget hordozó alkotásai a művek spirituális terébe lépő világi és nem világi nézőt egyaránt töprengésre késztetik.
Deák Csillag
Szentháromság
Sándor Antal szobrászművész háza a zsámbéki romtemplom közvetlen közelében található. Talán egy gyerekkori álom megvalósulása ez? Szólnak hozzá a kövek, a falak, az ívek, a hiányok, a szakrális időtér és a múlt fájdalma. Az idő visszafordíthatatlan, a művészet az egyik lehetőség arra, hogy az eltűnt idő nyomába eredjen. Köztudott, hogy Sándor Antal kápolnagalériát hozott létre háza és műterme szomszédságában.
A retrospektív kiállítás mindig is összegzése egy pályának. Sándor Antal gyűjteményes kiállítása a budapesti Várnegyed patinás Magyarság Házában nyílt meg Hit – Művészet – Márvány címmel. …az emberi értékrend három súlyos tartóoszlopa az igaz, a jó és a szép. Az igaz nélkül az ember csak bolyongana a világban, a jó nélkül nem lenne értékes, a szép pedig az emberi lét alapigénye. (Új Ember, LX. évf. 25.)
A kiállítótérben valósággal szlalomozunk a posztamenseken álló szobrok és vitrinek között. Nehéz ennyi művet egy teremben elhelyezni és a látogatónak ezeket befogadni, levegősebb elrendezés talán hatásosabb lett volna, de a szándék nagyon is érthető, minden művész, de leginkább a képzőművész meg akarja mutatni magát, azért alkot, így adja ki magát. Többször körbejárom a termet, a szobrokra koncentrálok, azok kötik le a figyelmemet.
A szobor térbeli jelenség, esztétikai átéléséhez nem elegendő, mint a festményt, csupán egy nézőpontból szemlélni, hanem minden oldalról meg kell nézni. Sándor Antal kedvenc anyaga a legnehezebben megmunkálható anyag, a márvány. De munkáin nem érezni a márvány hidegségét, akkor sem, ha hófehér carrarait használ, vagy szürkét, esetleg feketét. Bronzöntvényei aranylóak, valóságos tükrök. Utazunk is a művésszel, Párizsban járunk a Szajna partján (Szajna), hogy aztán onnan a Balaton (Balaton) vizéhez térjünk vissza. Mindezt fekete, majd fehér márványba vésve, és igen, hullámzik a kemény anyag, szinte hallom a víz lágy csobogását. És nemcsak a víz csobogását hallom, hanem zenét is, Liszt, Kodály és Bartók zenéje (Bartók Béla Divertimento, Liszt Ferenc Ünnepi hangok) cseng fülemben, miközben márványszobrokat szemlélek: Ím, a nagy lélek válasza a létre / s a művészé, hogy megérte / poklot szenvednie. / Mert olyanokat éltünk meg, amire / ma sincs ige. (Illyés Gyula: Bartók).
A torzókat nézve a test harmóniája ragad meg (A tavasz, Tél), és elfelejtem, hogy nincs fej, nincs végtag. Ez a bábszerűség felidézi bennem a nemsokára megszülető, kibontakozó, szabadon szálló pillangót. Sándor Antal nemcsak torzókat alkot, hanem portrékat is. Festményei, vázlatai, a vitathatatlan rajzkészségen és színérzéken túl plasztikáihoz, szobraihoz, installációihoz visznek közelebb. Szabadtéri Szent István oltárán a motívumok, szimbólumok harmonikus egységgé rendezése és a különféle anyagok mesteri ötvözése adja az installáció izgalmas narratíváját, az üveg háromszög felidézi bennem a Louvre előtti üvegpiramist.
Sándor Antal szobrászatát az egyszerűség, a világosság, az áttekinthetőség, a spontaneitás, az aszimmetria és szimmetria váltakozása, az absztrakt és az emberi testet felidéző stilizált, érzéki formák és a csiszolt, sima felületek jellemzik, miközben portréiban a klasszikus formát követi, nagyfokú precizitással. Témái visszatérőek, variációk. Elhagyásai a modern szobrászatot képviselik, amelyet áthat a szakralitás, a szentség tisztelete és áhítata (Szent Sebestyén). Nem a természetet másolja, utánozza, hozzá közelebb áll az emberi természet és az emberi test. Művei egyben lélektanulmányok is, ez adja többek közt, a formák plaszticitása mellett, a művek szuggesztivitását (Fohász). A lényegest emeli ki, hol vártan, hol váratlanul, olykor az alárendelés spontaneitása teszi művét izgalmassá.
Szakrális műveiben, a Mária szobraiban (Áldott Mária), Madonnáiban (Zsámbéki Madonna) a testetlen fájdalom, a lelki töredezettség jelenik meg, az ábrázolt test ellenére. A Golgotában (Golgota) már csak a kő, bazaltkő és a kereszt marad.: Éles kövek közt árnyékom csörömpöl. / Fáradt vagyok. Kimeredek a földből. // Látja Isten, hogy állok a napon. / Látja árnyam kövön és kerítésen. / Lélekzet nélkül látja állani / árnyékomat a levegőtlen présben. (Pilinszky János Apokrif).
Sándor Antal így vall művészeti törekvéséről: Érdekelt az új, a fény, a tiszta plasztika rendje, harmóniája és zeneisége. Ez valami új forrás volt számomra. Kerestem a letisztult, egyszerű formákat. Az ősi anyaghoz, a márványhoz nyúltam. Kerestem a magot, s legbensőbb lényegét, fénnyé, árnyékká csiszoltam szobraimat. Küzdöttem és harcoltam az anyaggal. Az ember győzelme, hite sugárzik a szobrokból. (Új Ember, LX. évf. 25. (2915.), 2004.06.20)
A testi részletformák háttérbe szorulnak. Kompozíciós felépítései és formai megoldásai vívódások eredményei, miként lehet a tartalom és forma egységét megteremteni és megőrizni. Talán ezzel is magyarázható, hogy egy-egy témát és formát újra és újra megmintáz. Az elérhetetlen tisztaságot őrzik, sugározzák Madonna-szobrai, amelyek statikusságuk ellenére éteriek, átlátszóak és védtelenek. A mondanivaló lényegére, az örökkévalóságra utalnak formájukkal, kultuszt teremtenek és őrzik a hagyományt.
Kölüs Lajos
A tetten ért múzsa
A kilenc görög múzsa közül egyik sem a szobrászat múzsája. A költészetnek több is van (Erato, Kalliopé, Polühümnia, Euterpé). A múzsa szó jelenkori jelentése: a művészt inspiráló, ihletet adó alak. Ilyen értelemben a múzsa lehet bárki és bármi, tér- és időfeletti. A múzsa arca számos, egyaránt tükröződhet rajta a szellem és a szerelem, a gyötrelem és gyönyör, a fájdalom és az öröm. A múzsa az emlékezés és improvizáció ihletője is, aki nemcsak a mitológiában létezik, hanem a való életben, modellként.
Sándor Antal szobrait áthatja a költészet (A költészet múzsája), az érinthetetlenség és tisztaság (Áldott Mária, Ima, Kis fekete Madonna, Róma). Magukban hordozzák a hús-vér alakok arcvonásait, az élet rejtélyét, a létezés kimondhatatlan, sorsfordító, sorsot tükröző pillanatát és fájdalmát. Torzók is egyben (Niké), mintha semmi sem lehetne teljes és ép. A szépség iránti örök vágy uralja a motívumokat, mozdulatokat. Tetten érni valamit, ami nagyon is emberi, emberhez kötött. Embert formáz, egy lényt, akiben ott van a természet is (Földanya), a felfoghatatlan, a megismerhetetlen.
A visszafele fordított idő pillanatát látjuk, akár egy fénysugarat, amely megvilágítja a figurát, a figura életét, helyzetét, gondolatait (Nagy Krisztus fej). Anyagtakarékos kidolgozás, a befejezetlenség mozdulata, mint egy befejezetlen mondat, amely sokértelmű, és a nézőpont rögzítetlenségét hordozza, sugározza. A hiány tölti ki az űrt, viszi végbe a csodát, hogy teljesnek látjuk a torzót is (Nyár, Szent Sebestyén). Az arányok és formák miatt. Lebegő szobrok, akár egy szélfuvallat, megremegteti a levegőt, megérinti a lelket. Létezővé válik a test, életenergia járja át. Az Elbocsátó szép üzenet sorai jutnak eszembe, amely az el nem engedésről szólnak, hogy valami belénk égett, és már onnan kitörölhetetlen. Művei sablonos vizuális panelekkel nem közelíthetők meg, viszont segítenek a művek, illetve arra ösztönzik a nézőt, hogy szemléleti kötöttségei alól felszabadulva pillantson rájuk (Álom – fekete madárral, női fej).
Sándor Antal női figurái eszményi alakok, fátyolosak, könnyedek. Örök visszatérők, halhatatlanok (Cigánylány). A műveket nézem, a fejszobrokat (Pilinszky János emlékére), a bácsikat (Bandi), arcuk finom ráncait, a márvány erezetét, pókhálóját. Élő arcok, mintha magunk is látnánk, ismernénk a figurákat, közel állnak hozzánk, közelünkbe lépnek, hatolnak. Bűvkörükbe vonják a nézőt, megállítják a lépteket. Madonnái a gyermekien tiszta lelket őrzik, és egyben az állandóságot. Szobrai a szakralitás iránti érzéketlenség ellen is szólnak. Ahogy maga Sándor Antal fogalmazta meg: A magyarság és a Szűzanyába vetett hit olyan, mint az oltott nemes ág, egy tőből fakad. A szép, a jó és az igaz áldása alatt élünk. Ez a lámpa egyformán világít mindenkire. Van, aki a fényénél szent könyveket olvas, és van, aki aláírást hamisít. Mai világunkban másfajta szépségeszmény uralkodik, amelyet hamisság és giccs jellemez. Sándor Antal a maga módján áll ellent a reklámok sulykolta szépségideálnak.
Harmónia és zeneiség is jelen van a kiállítótérben (Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus, Bartók Béla Divertimento, Liszt Ferenc emlékére, Liszt Ferenc ünnepi hangok, Himnusz). És a szabadság, a függetlenség vágya. Költőbarátja írta Sándor Antal egyik szobráról: A szabadságot láttam benne meg / a fölívelőt a szerelmeset / a sietőt a soha véget érőt / a mindig újat soha el nem későt (Gyurkovics Tibor: Dália, A zsámbéki Madonnához, Sándor Antal szobrához). Sándor Antal szobrászata, ha nem is sorolható be egyik hazai vagy külföldi irányzatba sem, nem provinciális, hanem egyetemes.
Műveit áthatja egyfajta belső csend (Az est), áhítat és meggyőződés (Isten báránya, Ecco homo – Jézus bronz fej, Salvador Dali oltár), alázat és szellemi tartás (Fohász), szeretet (Kis keresztelő Szent János), ragaszkodás bizonyos elvekhez, amelyeket sohasem bocsátott áruba. Sándor Antal nem lázadó, inkább kereső lélek. Távol áll tőle az aszkézis, az önfegyelmező magatartás, a szabályok rigorózus követése és betartása, folytonosan, rendszeresen és módszeresen reflektál a hitre, a testre, a gondolatokra, a cselekedetekre. Sajátos vizuális nyelvezetével és jelképrendszerével folyamatosan küzd a felejtés ellen (Holocaust), szakrális alkotásai a személyes és kollektív identitás küzdelméről szólnak, traumákról, hogy a vallási elvek és törekvések a társadalmi emlékezet működése során háttérbe szorulnak, sőt elfojtódnak. Így válik fontossá a múlttal való szembenézés, a jelen tudatos megélése, a személyes kapcsolatok értékének hangsúlyozása, és az ismétlődő dialógus a világgal, a transzcendenssel (Golgota). Sándor Antal nem lett kívülálló, minden látszat ellenére, nem programművész, művei szakralitást sugároznak, a szentség erejét, a hitet és az emelkedettséget hordozzák, mindez a művek spirituális terébe lépő világi és nem világi nézőt is töprengésre és megtisztulásra késztetik.
Sándor Antal Hit – Művészet – Márvány című kiállítása
2016. 03. 19.–2016. 06. 19.
Magyarság Háza
1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
Sándor Antal (1948, Zsámbék) Budapesten kőfaragó, épületszobrász, kőszobrász mesteriskolát végzett, majd 1974–78: Académie des Beaux-Arts, Párizs, mesterei: Jean Cardot, Étienne Martin. 1973: Centenárium Budapest, I. díj; 1977: Salon de Paris, Ezüst medál. A Zsámbékon élő szobrász alkotásai nagyrészt márványból készülnek, de kővel, bronzzal is dolgozik. Kisplasztikák, portrék, egyházművészeti munkák mellett köztéri alkotásai klasszicizáló hagyományt őriznek. Szobrai nyugalmat, harmóniát sugároznak. Zenei alapélményű, nonfiguratív munkái letisztult, egyszerű formák, fénnyé és árnyékká csiszolva a tiszta plasztika rendjét, zeneiségét fejezik ki.
