Szűz Mária jegyese a G. Caféban
A novella és a regény műfaji sajátosságai, tér és idő szerepe a prózában, szakralitás és blaszfémia a népi vallásosságban – Milbacher Róbert író és Szegő János szerkesztő a székelyudvarhelyi G. Caféban beszélgetett a Szűz Mária jegyese című Margó-díjas kötetről.
Szűz Mária jegyese a G. Caféban
Alig van olyan magvetős szerző, aki nem lépett föl a G. Caféban, és akit Murányi Sándor Olivér nem avatott be a medvelesek rejtelmeibe. Esterházy Péter utolsó erdélyi útja is a Küküllő menti városba vezetett. Legutóbb a Margó-díjas Milbacher Róbertet és díjnyertes kötetét, illetve a Magvető Kiadó szerkesztőjét, Szegő Jánost kerítette bűvkörébe Székelyföld, Udvarhely mellett többek között Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is fölléptek.
Milbacher Róbert új kötetéről az Ünnepi Könyvhéten interjút készítettünk: http://www.irodalmijelen.hu/2016-aug-29-0000/az-istenkaromlas-hit-fontos-bizonyiteka
A hangzatos cím miatt már a nyáron fölkaptam a fejem: az a kötet, amelyet biztos leveszünk a könyvesboltok polcairól. Az interjúból és a székelyudvarhelyi esten elhangzottakból kiderül, hogy nemcsak a remek, kissé provokatív cím miatt érdemes elolvasni a Szűz Mária jegyesét.
Milbacher Róbert a Pécsi Tudományegyetem tanára, szakterülete a klasszikus irodalom, számos irodalomtörténeti munkája jelent meg, első szépprózakötetével negyvenéves kora után jelentkezett, s meg is kapta érte az első köteteseknek járó rangos elismerést, a Margó-díjat. A kései kötetpublikáció magyarázata egyszerűbb, mint gondolnánk – a meghívottnak, amíg a gyerekei kicsik voltak, nem volt elég ideje az írásra. Szülőfalujában, Nagybajomban Gyergyai Albert emlékére – ő is a hely szülötte – irodalmi pályázatot írtak ki, ennek kapcsán még általános iskolában írt egy szösszenetet, amelyet utólag kínosan rossznak tart. Ezt követte néhány verspróbálkozás, de ezekre sem úgy tekint vissza, mint irodalmi értékű szárnypróbálgatásokra. A gimnázium után Szegedre felvételizett magyar–történelem szakra, nem is fordult meg a fejében, hogy esetleg más, később jómóddal kecsegtető szakmát válasszon.
Szegő János a novellaciklus és az elbeszélésfüzér közötti különbségre is rákérdezett az esten, s ebből kisebb irodalomtörténeti diskurzus bontakozott ki a rövidpróza és a regény irodalomtörténeti, műfaji sajátosságairól.
Az elbeszélésfüzér szebben hangzik és sokkal találóbb is a Szűz Mária jegyesére, egyáltalán az ilyen jellegű epikus műfajokra. A ’novella’ és az ’elbeszélés’ műfaji meghatározásokat ma már szinonimaként használják a szakirodalomban. A novellaciklus Mikszáthra és az amerikai írókra vezethető vissza, a nagyon szépen hangzó beszélyfüzér pedig Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán című könyvére.
Milbacher Róbertnek a regény műfajával kapcsolatban fenntartásai vannak. Úgy véli, kései, mesterségesen kialakított forma, de kétségtelen, hogy piacosabb, mint a novella, avagy az elbeszélés. A regény felépít egy ívet, ennek következtében az egész illúzióját adja, általában egy titok felfejtésére irányul, amely végül – például Jókainál – megoldódik.
A regény ívébe sok mindent nem tudunk beilleszteni, ezek a „magára maradt” történetek képezhetik az elbeszélésfüzér alapját, megírásuk bizonyos értelemben érdekesebb, izgalmasabb, több kihívással jár. A regényekben rengeteg olyan háló van, amelyet az olvasó hoz létre, úgy tárul elénk az összefüggő történet, hogy ki tudjuk egészíteni, ilyen értelemben manipulál, hiszen olyan elemeket mondunk ki, amelyet a szerző felkínál nekünk.
A meghívott meglátása szerint a mesélőképesség teremti meg a rövidpróza és a regény hitelességét, Mikszáth például kiválóan élt, és néha visszaélt azzal, hogy jól tudott mesélni.
A Szűz Mária jegyesének narrátora is jó elbeszélő, s bár nem hisszük el egyetlen szavát sem, amíg mondja, élvezzük a történeteket. Erről az udvarhelyiek is meggyőződhettek, Icuka néni életnagyságú József-szobrát már-már láttuk olvadozni az ünnepi szentmise alatt.
A cím és a történetek bizarrsága miatt többen blaszfémiával vádolták meg az írót, pedig ilyen szándéka nem volt, a csúnya szavakat sem a polgárpukkasztás, a megbotránkoztatás miatt használja. A tabu, a népi hiedelem, a vallás, a misztika fontos elem, erre épülnek az elbeszélések, és bár valóban vannak benne blaszfémiát súroló részek, ez a népi vallásosság, a hiedelemvilág számlájára írható.
A történetek a második világháború után játszódnak, amikor a vallásosság inkább tűrt, mint támogatott dolog volt, a katolikus hiedelmek a népi közegben furcsán torzulnak, gyakran a nyers és ösztönös élet kerül előtérbe, noha a transzcendens, misztikus elemek is súlypontjai a könyvnek.
Míg a regényben fontos az időkezelés, a novella műfaji sajátossága, hogy nem lényeges, mikor játszódik a cselekmény. Az elbeszélt történetek, a szereplők alakítják az időt, bizonyos értelemben az idő fikció egy kis faluközösség életében. A tér és a szereplők neve sokkal fontosabb, összekötőelemként működik, akárcsak Petelei vagy Tar esetében.
Milbacher gyerekkori élményekből is ihletődik a szereplők megformálásánál, de a történetek fikciók, a Szűz Mária jegyese nem szociográfia, még ha olykor nagyon valóságosnak is hat. Ha erős túlzással akarunk élni, olyan, mint egy pletykakönyv.
Varga Melinda
Fotók: Szabó Károly, Vigadó Művelődési Ház
