Irodalmi Jelen

Az íróasztal vendége

2016. október. 19. - 17:32

Az erdélyi gyökereit Budapesten is ízig-vérig őrző Bágyoni Szabó István két kötetét mutatták be a Magyar Írószövetségben: egy regénytrilógiát és egy válogatott esszé- és riportkötetet.

Bágyoni Szabó István nemcsak szépíróként, költőként kiemelkedő alakja az erdélyi magyar irodalomnak, de irodalom- és kultúraszervező tevékenysége is meghatározó mind a határon túli területeken, mind Magyarországon. A szerző estjén két kötetét is bemutatták: az Erdélyi hármasoltár című regénytrilógiát, valamint az Egy íróasztal vendége című gyűjteményes esszékötetet. A meghirdetett közreműködőknek épp a fele van jelen – üdvözölte a közönséget Filep Tamás Gusztáv irodalomtörténész; H. Szabó Gyula, a kolozsvári Kriterion igazgatója és Király Farkas szerkesztő ugyanis nem tudtak jelen lenni a könyvbemutatón. Ám Boka László és Filep Tamás szívesen magukra vállalták az előadói-színészi feladatot is, és mindketten maguk olvastak fel egy-egy részletet a két kötetből.

Filep Tamás Gusztáv a trilógiához és szerzőjéhez való személyes kapcsolódásával kezdte méltatását: ahogy az ő életében negyven évet fogott át az egyes részek megismerése (az első regényt még kamaszfejjel, tizenhat évesen olvasta), úgy maga a történet is bő negyven évet, noha áttételesen kétszáz esztendőt ölel át. Filep a Kisebbségkutató Intézet tudósaként állapította meg, hogy „mire sikerült szövetkeznünk, hogy megmentsük a magyarságot, fele annyian lettünk. Igaz, a hetvenes években kicsit túlbecsültük a határom túli magyarság létszámát”. Épp ezért – fogalmazott Filep – a regény kicsengése neki kicsit defetista. „Mit is ünneplünk ma? – tette fel a kérdést. – Az értékmentés csődjét, amellyel a regény hőse szembesül?” Csakhogy az író nem tudja befolyásolni a történelmet, az ő feladata, hogy a drámai történetet egyben láttassa. Márpedig a világ nemcsak a regényidőn belül változott meg – a főhős többször életformát vált, ahogy a színtér is más és más –, de alaposan átalakult a világ is.

Filep Tamás Gusztáv

Bágyoni Szabó István két tájat rajzolt az irodalom mappájába: a szülőföldjéét, Aranyosszékét, valamint egy szórványét, a Mezőségét. A regény második részének tájai akár az olasz neorealizmus sivárságát is idézheti – mutatott rá Filep. A szerző életrajzi adalékként közbeszúrta: aranyosszéki iskolái után a középiskolát Tordán fejezte be, majd a kolozsvári filológia karra iratkozott be. Az egyetem elvégzése után Nagysármásra helyezték ki tanítani, ott szembesült azzal, hogy nincs is középiskola, csak alsóbb évfolyamok. Itt született meg második regényének ötlete, megtudta ugyanis, hogy egykor Darányi Ignác miniszter telepített be ide magyarokat, akiknek a lakhatás, letelepedés költségeit ötven év múlva kellett volna visszafizetniük. Csakhogy a Mezőség közben elrománosodott, a csángók visszatértek Moldvába, és Nagysármás kezdett kiürülni – mesélte műve hátteréről a szerző.

Bágyoni Szabó István

„Mindhárom regény egymástól függetlenül drámával zárul – folytatta Filep Tamás Gusztáv –, melyekben nemzedékek vereségélménye jelenik meg és kapcsolódik össze több idősíkon. Az egyik ilyen síkot az ellenállás és elhurcoltatás megpróbáltatásai képezik, a másik a szülőföld elvesztése, az elkobzások, a kisemmizettség tragédiája. A kiégett színtér a társadalom, s azon belül az értelmiség sorsának is szimbóluma. A mű főhőse kényszerből hagyja el szülőföldjét, és részesévé válik az 1989–90-es eseményeknek. Ez utóbbi kapcsán felfedezhetjük – hívta fel a figyelmet Filep –, hogy Bágyoni-Szabó nevezetes ’89-es riportjai is bekerültek a kötetbe. Az író ezt megerősítette: az eredeti kordokumentumokat majdnem teljes egészében beleszőtte a regény szövetébe.

„A trilógia első regényét 1980-ban olvastam – fűzte még hozzá Filep Tamás Gusztáv –, és akkor úgy éreztem: nem baj, ismerjük ezt a világot, meg tudjuk változtatni. Ma már, újraolvasva, másképp látom: nem tudjuk, nem akarjuk megváltoztatni. Sem a határon túli, sem a magyarországi magyarság, sem az Európai Unió” – magyarázta a kutató-irodalmár a történelmi folyamatok summáját, és Bágyoni egy verssorát is idézte ennek alátámasztására: „Uraim, nem lehet mindent Trianonra fogni”. „Ez a trilógia egy nagyon szép szülőföldvallomás – fogalmazta meg méltatása zárásaképp az előadó –, s e szülőföldnek a folyamatos hiánya miatt állít emléket a szerző, noha reggeltől estig egymásban élnek.”

Boka László, Bágyoni Szabó István

Bár nem regényként, de hasonló szellemben fogant az Egy íróasztal vendége című kötet is, melyet Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója (ám az esten, mint megvallotta, inkább mint Bágyoni Szabó István régi barátja, irodalomtörténész kollégája) méltatott az esten. Esszék, levelek, interjúk, riportok, tanulmányok, beszédek – sorolta Boka László a kötetben felvonuló műfajokat, amely könyv voltaképpen Az idő festett orcái című esszékötet folytatása, szerves kiegészítője. Ez utóbbit éppen hat éve, szinten Filep Tamás Gusztávval mutatták be, és az esten még Hubay Miklós is jelen lehetett – idézte fel az emléket Boka. A gazdag dokumentumkincs hátteréhez hozzátartozik, hogy Bágyoni Szabó István tordai tanárévei után Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Gézával közösen megszervezte a tordai Jósika Miklós Kört, majd 1974-től 1989-ig az Utunk folyóirat szerkesztőjeként működött, s azután Budapesten a Pest Megyei Hírlap, az Új Magyarország és a Polisz munkatársaként dolgozott.

„Bágyoni Szabó István töpreng” – ragadta meg Boka László az esszéista Bágyoni attitűdjének lényegét, hiszen ő pontosan tudja, hogy „az esszé nem az önkényes szubjektivizmus vagy az utánaolvasás megspórolásának műfaja”. Bágyoni Szabó nem azzal bajlódik, hogy mi nem esszé – hangsúlyozta az irodalomtörténész –, hanem, hogy mi minden lehet esszé. Beszélgetései, interjúi közben – például Kötő Józseffel, Püski Sándorral – kirajzolódik az egész történelem. Épp úgy, ahogy a levelezések – Kenéz Ferenccel, Sütő Andrással, Lászlóffy Aladárral, Székely Jánossal, Markó Bélával és még megannyi kiválósággal – segítik az irodalomtörténész munkáját. De szóljon akár a ’89 utáni kolozsvári színház feladatairól, vagy írjon aggódó-szemlélő cikket a Szabad Földbe, mindig tanít, lát és láttat. Mindeközben betekinthetünk a szakmai kulisszatitkokba, irodalmi csemegéket kapunk. „Letagadhatatlan az a sok esztendő, amit Erdélyben töltött” – folytatta Boka, rámutatva, hogy az 1974-es év milyen jelentős szellemi fordulatot hozott. Ekkor nevezték át Kolozsvárt Cluj-Napocává, de egyben origó, szerencsés szinkronpont volt, ahogy Szilágyi István fogalmazott, nagy művek megszületésének ideje.

„Szép zenéjű, míves sorok” – idézte Tarján Tamás szavait Boka László a Bágyoni-írásmód jellemzéseképp. A legjobb szó talán az ő műfajára a töprengések – vélte az irodalmár, mert töprengeni folytonos aktualizálást, újragondolást is jelent. A kötet borítóján egyébként a Képes Krónika gyönyörű iniciáléja látható, az S betű – hívta fel a figyelmet Boka László, és búcsúzóul ő maga olvasta fel a kötetből az Árkossy István óbudai grafikusművész tárlatához írt megnyitó első részét. Az estet zene nyitotta és zárta: Győrffy Gergely lenyűgöző hegedűjátékát hallgathattuk, klasszikus művekből és saját szerzeményeiből.