Farsangi urbánus rigmusok – Payer Imre versei

Emlékszel még a fránya ügynök-hangmérnökre?
A mediális emberiségtörténet masszív szakértője
csúsztatott, még friss betonmasszába
tetette a zsinóros mikrofon kéteres kábelét.
Miután megszilárdult,
sztriptíz revübárt építettek az alapozásra.
A  tükrös termek berendezéseit
úgy helyezték el, tökéletesen
– mint egy szonett,
ahogy a csillag megy az égen –
úgy  működjék a lehallgatott hangerő.
A félhomályos zegzugban,
az alapozás felett,
a cinkos tükör diszkrét szomszédságában
ápolt, hiányos öltözékű hölgyek tevékenykedtek.
A személyzet elegáns.
A célszemély feldolgozása zökkenőmentes.
Az emberi találékonyság előremutató.
A fejlődés az fejlődés.

A sör dadog. Csak a tömény a tiszta beszéd.
Tömény törvénye: példává lett sejtelem.
Először apró, mint sejtben sejtelem.
Kozmosz-egész: rész szerint az.
Maszkokban szól, úgy igaz.

Hát induljunk el, táncra fel!
A kifogás nem érdekel.
Inog a farizom.
Piádat megiszom.
Világosul az estebéd.

Világsötét áramon át
Evezem a lét-gondolát.
(Eltörik a gondolat.)
Beöltözöm révésznek.
Intsél búcsút az észnek.
Magunkra rántom az eget!

Ki ellenünk, az is velünk.
A sírunkban is nevetünk.
Ó, de csodálatos nap van!
Buli van a köztes agyban.
Időn-téren maskara.
New York, Szatymaz, Ankara.