Az Irodalmi Jelen négy adventi versgyertyája

2018. december. 23. - 13:07

Lőrincz P. Gabriella

Adventi ima

Csak menni a csillagot követve,
Indulni a jászolig Uram.
Menni heteken át,
Még mindig messze van.
Lángot gyújtani, megvigyázni nagy viharon át,
Elolthatatlant,
És várni, várni a Királyt.

Pásztor vagy bölcs,
Állat, mi az istállót leheletével fűti,
Fa, amiből a jászol készült,
Puha szalma a krisztustest alatt…
Csak Hozzád, Kisded,
Utam csak Feléd halad.

Látom a magányt,
Az éhséget, halált és háborút,
Ígéreted a támaszom,
Te vagy az egyetlen kiút.
Csak egy szál fehér gyertya,
Hitem, pisla fény.
Szavad örök áldás,
Advent reggelén.

Csepcsányi Éva

Remény harmatozz!

Ábrahám óta várunk.
Az első világot nemző Ige
Visszhangja óta.
„Rorate coeli” – recitálják a fehér
Barátok a hajnali Budapestbe.
Álmok kavarognak lelkemben.
A belső harangok fürkészve figyelnek.
Ostya vagy, szelíd és mennyfehér.
Hány próféta őrült már bele? Hány szent
Apáca szíve vérzett el ebben a várakozásban?
De a remény viszi az élőket előre, és csak
Ezt a szót ismételgetik a koporsók alatt is:
Remény Abban, aki eljött,
És még egyszer eljövel. Ámen

Dimény H. Árpád

a Szó születését várva

a második Forrás-nemzedéknek*

szentképei az apaságnak
ahogy ott állnak egymás mellett
váll vállnak vetve az ég előcsarnokában
várják a Havazót
ígérete csalta be egy forralt borra
a suvadásos dombok alá
az Imádó nevű ivóba

nehezen szokják a csendet
tanácstalanul állni és tehetetlenül
apáik nem így tettek
sáros mezők tűnt férfiúi
évezredes-hosszasan vonultak
lefagyott a lábuk míg találtak egy jászlat
mások beledermedtek a vastag dunyha-hóba
mint halott lábak a bakancsokba

ott topognak az előcsarnokban
fejük fölött messze száll a fény
a földön jégcsipkézte tócsa
sárig megszentelve
zenél a pincér
rázza zörgő pénzüket

nagy öröm bólogatnak
az idő ráncolódik homlokukon
egyikük betereli tejelő állatkáit
tiszta kezekkel melengeti
torkukban énekek külön a szavak
in illo tempore
amikor gyermeksírástól
kondult egy harang

fújják a markukat
ellenfényben tajték-glóriában
rágógumit osztanak
hogy elnyomja az ital és a füst ízét
majd kilépnek és nézik ahogy
repes a hó csendesül megszakad
szánok csengetnek valahol

már csak egy kis meleg kéne
rímel szívem kis szívére

* Bogdán Lászlónak, Czegő Zoltánnak, Farkas Árpádnak és Király Lászlónak