Attila apa
Öreg zsidó Camdenben
Migráns voltam Londonban én is,
egy öregotthonban dolgoztam,
hol nem túlságosan, de megfizettek.
Mondanám, a napfelkelte úton ért,
és csillagok ragyogtak
szállásra vagy munkába menet este,
de a szépség nem érdekelt akkor.
(Tudom, csúnya dolog egy költőtől,
meg is érdemlem, ha megköveznek.)
Volt egy hely, Camden talán,
ahol egyfontos pizzából
két busz közt néha jól beettem,
és mennem kellett pár száz métert.
Az utcán csak ketten voltunk,
nem tudom, este volt vagy reggel,
én és egy pajeszes-kipás öregember.
Én ballagtam, ő csoszogott,
vállunkon a gondok terhe,
mikor egy csapat fekete suhanc
jelent meg a semmiből.
Leköpték, megrugdosták őt,
én megkövültem és csak néztem,
ő kiabált, ne üssetek, fiaim,
mert támogatlak és szeretlek.
Egyetlen percig, de órákig tartott,
szégyelltem magam, lábaim remegtek,
majd továbbálltak a suhancok.
Mintha mi sem történt volna,
az öreg csendesen csoszogott,
arcomon pedig égett a pír.
Hazajöttem, s mondták nekem sokan,
az esetet meg ne írjam,
megérdemlem, ha megköveznek.
Attila apa
És nem maradt más hátra,
mint kimenni, ahogy az ősök,
London- vagy Amerikába.
Levitt a család Brassóig,
a nagyobbik lányok
a nagy kalandért irigyeltek,
és felsorolták, apa, hozz ezt, hozz azt,
a kicsike még csak gőgicsélt.
Pár hónapra rá látogatóba jöttem,
hoztam kétfontos csészéket,
Big Bent, londonos piros buszokat.
A kicsike futott felém
pettyes arccal és csodaszépen
(épp a himlővel küzdött a teste),
Attila apa mit hoztál,
ügyesen kimondta.
De nem apa, csak férfi voltam neki,
a munkatársat Laci apának szólította,
mert a lányától hallotta,
hogy ő apa, ő egy apa,
és az voltam én is.
