Furcsa december

hit

erős hálót sző a hallgatás köré,

bővizű, hirtelen haragú folyó a csönd 

nagy kertben lombos, árnyas fákkal.

csitítgatja, ne törje át a gátat a víz.

hinni kell a várakozásban,

másképp nem lehet,

hogy ott lesznek egymásnak

minden létezőben,

fában, fűben, madarak tollán,

viharban és kánikulában,

nagy havazások idején.

a hitről próbál írni

advent első vasárnapján.

úgy hírlik,

a Megváltó a szerelmesekhez

kétszer is eljön,

Karácsonykor és valahányszor

megölelik egymást

a viszontlátás eksztázisában.

gyertyák, koszorú,

harangszó, szertartás

nélkül ünnepel,

csak úgy magában, egyedül,

még csak hó sincs,

eső cibálja a fákat.

akár a hó

elutasítja a gyűlöletet,

mert a szeretetre nevelték,

nem tud másként,

a világ elvárásaihoz idomulva

érezni és gondolkodni. 

önmaga törvényei szerint él,

ez a komfortzónája,

ebben ír, él, és szereti a férfit,

akár a decemberi hóesésben a levegő,

amikor a tüdőhöz ér,

már-már karcol a tisztasága.

furcsa december

a napszakok mámorosak,

összetévesztették a színeket,

bolondjukat járatják vele,

a meteorológusok a szélre és

az erős légáramlatokra fogják,

hogy Európa-szerte vért izzadtak a felhők,

de a költő szerint a vágy tehet mindenről.

várakozás téglaszínű álmai.

és a pillanatszobrok benne.

felfokozott pulzus és lélegzetszám

az öröm karmazsinján.

reggelente ablakából

a dombokat nézi,

felvillan a férfi arcának körvonala,

amikor a Nap úgy dönt,

eloszlatja a ködöt.

kolozsvári télben sétál,

betéved arra a helyre,

ahol egyszer együtt vacsoráztak,

a nyárról és a tengerről

mesélt neki a férfi.

kimentek cigarettázni,

bőrükre fagyott az ég.