Ugrás a tartalomra

 

Furcsa december

hit

erős hálót sző a hallgatás köré,

bővizű, hirtelen haragú folyó a csönd 

nagy kertben lombos, árnyas fákkal.

csitítgatja, ne törje át a gátat a víz.

hinni kell a várakozásban,

másképp nem lehet,

hogy ott lesznek egymásnak

minden létezőben,

fában, fűben, madarak tollán,

viharban és kánikulában,

nagy havazások idején.

a hitről próbál írni

advent első vasárnapján.

úgy hírlik,

a Megváltó a szerelmesekhez

kétszer is eljön,

Karácsonykor és valahányszor

megölelik egymást

a viszontlátás eksztázisában.

gyertyák, koszorú,

harangszó, szertartás

nélkül ünnepel,

csak úgy magában, egyedül,

még csak hó sincs,

eső cibálja a fákat.

 


gyertyák

 

saját templomában

imára kulcsolja a kezét,

nincsenek benne antik festmények,

sem szentek szobrai,

az oltár is egyszerű.

úgy vár a férfira itt a csöndben,

akár a Megváltóra,

és úgy is hisz benne, 

ahogy csak Istenben szabadna.


akár a hó

 

elutasítja a gyűlöletet,

mert a szeretetre nevelték,

nem tud másként,

a világ elvárásaihoz idomulva

érezni és gondolkodni. 

önmaga törvényei szerint él,

ez a komfortzónája,

ebben ír, él, és szereti a férfit,

akár a decemberi hóesésben a levegő,

amikor a tüdőhöz ér,

már-már karcol a tisztasága.


olasz tél

 

a milánói dóm előtt

gesztenyefalatokat

adogattak a szájába,

úgy gondoskodtak róla,

mint árva vadpacsirtáról,

a férfi ujjai barnák voltak

a héjtól,

hideg eső szemerkélt,

a télikék vitorlások

úsztak az égen.

 

sült gesztenyét majszol,

mélázik a téren. esik.

vajon most a férfinál is? 


furcsa december

 

a napszakok mámorosak,

összetévesztették a színeket,

bolondjukat járatják vele,

a meteorológusok a szélre és

az erős légáramlatokra fogják,

hogy Európa-szerte vért izzadtak a felhők,

de a költő szerint a vágy tehet mindenről.

 

várakozás téglaszínű álmai.

és a pillanatszobrok benne.

felfokozott pulzus és lélegzetszám

az öröm karmazsinján.

 

reggelente ablakából

a dombokat nézi,

felvillan a férfi arcának körvonala,

amikor a Nap úgy dönt,

eloszlatja a ködöt.

kolozsvári télben sétál,

betéved arra a helyre,

ahol egyszer együtt vacsoráztak,

a nyárról és a tengerről

mesélt neki a férfi.

kimentek cigarettázni,

bőrükre fagyott az ég.


hóvihar bentről

 

az ujjak dohogó, táncos őrültek,

parázsléptük fel-le jár a bőrön.

túlhevült kályhaszív,

mélyén tölgy ropog,

a szobában egyre melegebb lesz.

léghajó a kedv, tűzpiros,

fölfelé száll a harsánykék égig,

pitypangot fon hajába.  

véd a széltől, az erős fénytől,

ködtől, szomorú szemű hótól.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.